Sarok és bokafájdalom

Tisztelt Doktor Úr! Több, mint fél éve nagyon fáj a sarkam, felkelés után nagyon sokáig nem tudok ráállni, most már ott tartok, hogy egy idő után nem is járatódik be, hanem folyamatosan fáj a sarkam, időnként erős nyilallásokkal. Járáskor a bokám is fáj, már olyan, mint ha a testsúlyomat nem bírná tartani a bokám. Voltam két ortopéd orvosnál is, röntgent egyik sem csinált. Ránéztek a lábamra, és azt mondták, hogy csonthártya gyulladásom van. Aflamint kaptam, nem használt semmit, fizioterápiát, azt négy alkalom után abba kellett hagyni, mert lábra sem tudtam állni. Javasolták a Voltarent, Fastumot, Flectort, kaptam gyószertári kevert kenőcsöt, vettem lúdtalpbetétet, sarokpárnát, igazából semmi nem használ. A következő lépés, amint mondtak, az a szteroid injekció, amit a mellékhatások miatt nem merek bevállani. (Pajzsmirigy alulműködésem van, néhány hónapja menzesz problémám volt, kórházban kötöttem ki.) Szeretném megkérdezni, hogy röntgen nélkül meg lehet-e állapítani, hogy mi a bajom, és mi a véleménye az injekciós kezelésről, vagy van-e ezen kívül más megoldás a gyógyulásra. Válaszát várva. Köszönettel.

Dr. Bogdán Aurél válasza sarok fájdalom témában

A röntgen elkészítését mindenképpen szükségesnek tartom a megfelelő kezelés felállításához. Ha beigazolódik, hogy sarokcsontkinövése van, vagy a talpi kötőszövetes lemez van begyulladva, akkor mérlegelendő az injekció adása. Tekintettel az Ön által említett problémára lehet, hogy a műtétet részesíteném előnyben. Azt javaslom, hogy keressen fel egy másik ortopédiai szakrendelést, ahol röntgen után pontosabb választ tudnak adni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Sarokfájdalom
Tisztelt doktor úr! az achilles inam a sarok tapadásnál be van gyulladva nyomásra nagyon fáj és minden lépésnél, szakemberhez 2 hó múlva tudok bejutni....
Sarokfájdalom
Tisztelt Doktornő! Kb. 1 hete kezdődött a bal sarkamban érezhető késszúrásszerű fájdalom! Ez akkor jelentkezik mikor lehajolok vagy a bal lábfejemet magam felé...
Sarokfájdalom 29hónaposan
Kisfiam tegnap ota sarokfájdalomra panaszkodik, azt mondja ha ralep, hogy" szur". Hiperaktiv, egesz nap jön megy, néha alvásnál rugdossa a racsot. Reggel...
Sarki burzitisz gyulladás
Tisztelt Doktornő! Sarki burzitisz gyulladásom van, már augusztus óta. Kaptam rá fájdalomcsillapitót, van talpbetétem, sarokemelőm, használtam különféle...
Sarok fájdalom
üveg szilánk került a talpamba, nem szették ki helyette levették a sarok csontomat. azóta erösödött a fájdalmam.gerinc betegségem is van. 1_8 ig terjedö...
Sarokfájdalom nyugalmi állapotban
Tisztelt Doktor úr/nő! Mostanában fáj a sarkam általában mikor többet megyek akkor bejáródik, de mikor pihentetem elég elindulni szúró fájdalmat érzek, a...