Miért nem gyógyul az ínszalag húzódás?

Tisztelt doktor úr/ doktor nő! Lassan három hete, hogy egy rossz lépés következtében megrándult a jobb térdem. Rögtön hívtak mentőt és vittek a kórházba, bár azon csodálkozott mindenki, hogy egyáltalán nem dagadt meg a térdem. Készült röntgen felvétel, törés vagy hasonló nem történt, azt mondták, hogy megrándult. Kaptam egy térdrögzítőt, amit egy hétig éjjel-nappal viseltem, most már csak napközben van rajtam. A járás, futás nem okoz gondot, de csak 90 fokos szögben tudom behajlítani, a kinyújtás is megy, sokáig ránehezedni, guggolni, ugrálni vagy térdepelni nem tudok. Most már egyébként nagyon csúnyán be van dagadva és jobb oldalt fáj különösen, bal oldalt csak érzem, hogy ott van, de ott egyáltalán nem fáj. A baleset után két héttel vissza kellett mennem kontroll vizsgálatra, megnézték, nem mondtak semmit, majd két hét múlva megint mennem kell. A helyzet viszont az, hogy semmiféle javulást nem érzek, a baleset napján is tudtam már menni. Ráadásul állandóan megrándul megint, tegnap háromszor is egymás után, pedig a térdrögzítő rajtam van. Jeleztem az orvosnak is és csak azt mondta, hogy hordjam a térdrögzítőt. Mióta tegnap megrándult, járás közben azt érzem, hogy szúr, és forró az egész bőröm körülötte. Engem viszont aggaszt a dolog, egy barátomnak is megrándult a térde és két hét után kutya baja se volt. Olyan, mintha kocsonyából lenne, ha úgy megyek, hogy nincs rajtam a rögzítő. Egyáltalán nem stabil. Egyébként az ínszalagjaim eddig sem voltak egészen stabilak, a bal bokám háromszor, a jobb kétszer rándult meg. Menjek vissza az orvoshoz és erőszakoskodjak, hogy nézze meg rendesen, vagy mit tegyek? Két hétig nem vagyok otthon, a saját körzetembe nem tudok elmenni. Röplabdázom és úszom, de így mindkettő kiesik. Előre is köszönöm a választ!

Dr. Bogdán Aurél válasza térd sérülés témában

Vizsgálat nélkül nehéz megfelelő választ adni. Elmondása alapján szalagmegnyúlásra, esetlegesen részleges szalagszakadásra gondolnék, ami lehet, hogy a pihentetés utáni aktivitásfokozódás hatására teljesedett ki. Mindenképpen menjen vissza kezelőorvosához, vagy ha nála nem ér célt, akkor keressen fel egy másik szakrendelést. Addig is viselje a rögzítőt. Kímélje, borogassa, porcerősítőt és nem szteroid gyulladáscsökkentőt is kellene szedni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. június 24.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdsérülés
Tisztelt Bogdán Doktor! Szeretném megkérdezni Öntől, hogy a csatolt MR lelet alapján a jobb térd sérülésemmel tudok menni dolgozni, vagy a műtét...
Biztosítás.
Jónapot tisztelt doktor úr/nő Régebben leserultem foci közben azóta instabil a térdem és kattog és foci közben van, hogy meg pattan hirtelen mozdulatnal és...
Térd fájdalom
Jó napot kívánok! Azzal a kérdéssel fordultam önhöz, hogy megértsem sérülésem okát, gyógyulási idejét, és mivel lehet gyorsítani a felépülésemet. Pénteken...
Keresztszalag szakadásom van?
Jó napot kívánok Doktor Úr! A konditeremben a nyakamban 80kg-val nyújtott-merev lábbal körülbelül egy 5 centit estem a dobogórol. Járáskor térd fájdalmat...
Térd műtét, mit is csináltak pontosan?...
Jó napot! Október 10.-én egy rossz lépést követően roppant egyet a terdem, tegnapra kaptam muteti idopontot, meg is mutottek, de nem kaptam pontos...
Térdízületi atrosis
Kerékpáros baleset után bal térdem alatt lett egy dudor., Ami terhelésre fáj. Nyomásérzékeny. Gugolni térdepelni nem tudok. RÖNGENEREDMÉNY: A BAL OLD: TUB:...