Nagymamámnak szörnyű gerincfájdalmai vannak. Milyen módon tudnánk enyhíteni?

Tisztelt Doktor Úr! Nagymamám az utóbbi pár hónapban egyre elviselhetetlenebb gerincfájdalommal küzd. Régebben volt gerincsérve, de sikeresen meggyógyult (kb 10 éve), nem volt panasza. Most más jellegű fájdalomra panaszkodik, aminek látható jele is van, hiszen gerince erősen, deformált, nem a kettős S alakja van, hanem a háti szakaszon több csigolya is kifelé dudorodik, púposodik. Ebből kifolyólag a kiegyenesedésnél, fekvésnél a legerősebb a fájdalma. A rossz tartás miatt ezért ugye fáj mostmár a lába is, dereka, nyaka, nem tud így "létezni", minden mozgás nehezésre esik, az ülés is, állás, fekvés is. Nyilván arra nincs mód, hogy "kiegyensítsük" a gerincét, de azt sem szeretnénk, hogy teljesen meggörbüljön, nagy fájdalmak közepette. Létezik valamilyen gyógymód, amivel ezt lehetne kezelni/enyhíteni? Mi tudna kicsit javítani rajta, esetleg masszázs, csontkovács? A választ előre is nagyon köszönöm.

Dr. Puskás Réka válasza gerinc panasz témában

Kedves Kérdező! Csontkovács semmiképpen nem javasolható, sőt kerülendő ebben az esetben. nagyon óvatos masszázs talán segít egy kicsit, de nem számíthat átütő sikerre. Elképzelhető, hogy a nagymamájának csontritkulása van, esetleg beroppant valamelyik csigolyája, vagy csak egyszerűen is fájhat a nagyon, deformált gerinc. Mindenképpen sürgősen forduljanak orvoshoz! Addig szedhet fájdalomcsillapítót, fekvésnél támasszák alá a görbületeket párnával, hátha úgy megpihen a gerince. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. június 20.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Lábba sugárzó, derékfájás
Szeretnék segítséget kérni... Tavaly, december óta, amikor meg emeltem egy ládát fáj a, derekam, ami a bal lábamba sugárzik.. (csípő, comb, térd és lébfej) A...
Állandó erős derékfájdalom
Tisztelt reumatológus! Tisztelt Dr. Puskás Réka! Mindenképp Önnek szeretném feltenni a kérdésemet. Férjemnek évek óta állandó nagyon erős derékfájdalmam van,...
Lehet sérv?
Tisztelt Doktor Úr! 1 héttel ezelőtt rosszul emeltem, és elég nehezet. Bár sportosan élek, függetlenül ettől eléggé rosszul jöttem ki belőle. Azóta néha...
Milyen betegséget mutat a leletem, mit...
Tisztelt Doktor Úr! Ezt a leletet kaptam rtg-ből: Eredm.diagn.: U9990 Lumbalis gerinc felvétel: Lumbalis lordosis kiegyenesedett. Ábrázoló csigolyatestek...
Gerinc és derék röntgen lelet
Kedves Doktornő/úr! Hát-és derékfájási panaszommal háziorvoshoz fordultam, aki reumatológushoz küldött, majd az pedig röntgenre! Melynek lelete a következő...
Reumatológia
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Ma kaptam meg a röntgen leletem és szeretném tudni mit jelent, mivel későbbi időpontom van a reumatológiára! A cervicalis...