Mit szedhetnék Tendoactive helyett?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Ortopédián megállapították, hogy lúdtalpam, gerincferdülésem van, recsegnek az ízületeim és az Achilles inam túl merev (van jókora bőrkeményedés is a sarkamon). Az orvos lúdtalpbetétet, Synotabsot és Tendoactive-ot javasolt. Ez így együtt 3 hónapra közel egy havi fizetés. A Synotabsot egy másik szerrel váltottam ki, a Tendoactive helyett viszont nem találtam semmit. Tud-e ajánlatni helyette más szert, ill. érdemes-e egyáltalán ilyen étrendkiegészítőkre költeni? Köszönettel:

Dr. Bogdán Aurél válasza lúdtalp témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján a lúdtalpbetét viselése mellett nem szteroid gyulladáscsökkentő szedése javasolt első körben. Ez jóval kevesebb költséget jelent. Ha ez nem használ, akkor is van még hathatós és olcsóbb gyógyszer, mint, amit javasoltak Önnek. Azt javaslom keressen fel egy másik ortopédiai szakrendelést, ahol vizsgálatot követően pontosabb választ tudnak adni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. június 09.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Lúdtalp fájdalom, rtg lelet info
Tisztelt Doktorúr! 27 éves vagyok, álló munkát végzek. Lúdtalpam van gyermekkorom óta. Kb. fél éve felerősödött a lúdtalp miatti fájdalmam, a jobb...
Lúdtalp, bokasüllyedés, bütyök
Tisztelt Doktor Úr 40 éves nő vagyok. Úgy vettem észre, hogy bokasüllyedésem van és úgy néz ki, hogy kialakulóban van a bütyköm. A doktor úr szerint ebben a...
Patella lateralizáció esetén milen cipő...
Kifelé lateralizált patellám, és lúdtalpam van, sokszor fáj a jobb térdem. Milyen típusú cipőt javasol, sportcipő, vagy normál utcai cipő, esetleg...
Felnőttkori lúdtalp?
Férjemnek, aki a határőrségnél, ma rendőrségnél dolgozik kb. féléve fáj a talpa sarok része. Volt vele orvosnál, előbb azt mondták a reumatológián, hogy...
Lúdtalp miatti fájdalom
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A problémám eleinte ártalmatlannak tűnt. Születésem óta lúdtalpam van, de sosem fájt különösebben a talpam vagy az alsó végtagjaim. Pár...
Lúdtalpra gyógycipő, fapapucs...
Jó napot! A héten az ortopédián megállapitották, hogy a kisfiamnak lúdtalpa van, ill. lazák az ízületei. A doki felirta, h. Siesta v. Salus cipőt használjon...