Térdműtét utáni heg nagyon csúnya

Tisztelt Dr. NŐ/ÚR! A barátomat egy focisérülés után, ami augusztus végén volt megműtötték mostmár másodjára. Szeptemberben, Debrecenben ahol nem csináltak vele semmit csak "kitisztították", pedig ki kellett volna venni egy porcot, ott csak felvágáták 3 cm-en. Mivel minden ugyanúgy fájt neki a műtét után újra megvizsgálták és akkor már Móron egy elismert orvos újra megműtötte (artroszkóposan). Műtét után mindent betartott, ma már edz vele, de még mindig fáj neki. Az első műtétnek a hege annyira csúnya, mintha pár napos lenne és nem gyógyul, lilás pirosas. A másik, amit észrevettünk, hogy még most is forró a térde. Az lenne a kérdésem, hogy normális-e, hogy a mai napig csúnya a heg nem kellene-e esetleg megnézetni. És hogy mitől lehet még most is forró a térde? Szoktuk jegelni esténként, de az csak ideiglenes megoldás. Esetleg valamilyen gyulladást jelezhet a külső melegség? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza térd panasz témában

Vizsgálat nélkül, illetve a korábbi dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Látatlanban nem tudok és nem is lenne ildomos véleményt mondani egyik operáló orvosról sem. Panaszai hátterében ismételt porckárosodás, illetve a korábbi károsodás fokozódása egyaránt állhat. Az, hogy a heg élénk livid színű, az akár egyedi sajátság is lehet, nem feltétlen műhiba. A szkópos heg kisebb, így lehet, hogy ott ezért nem alakult ki. Az, hogy a térde meleg lehet gyulladás eredménye is. Első körben szedni kellene valamilyen nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszert és porcerősítőt is. Ezt a háziorvos is felírhatja. Ha 2-3 hónap után nincs javulás, vagy fokozódik a panasz, akkor keresse fel korábbi kezelőorvosát, vagy egy másik ortopédiai, vagy baleseti szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 04.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mri leletemről, térd
Kedves Dr Úr! Egy rossz lépés következtében 3.5 hete kificamodott a térdkalácsom és el is tört a térdkalács. A térdkalácsom helyre tettétek. Műtét nem kellett....
Artroszkópia után dagadó tér
2018 májusában meniszkusz-szakadás miatt miatt arthroscopiát végeztek rajtam, melynek során a medialis meniscus hátsó szarvának korábban korárfül szerű, a...
Uh lelet értelmezése
Tisztelt Dr.Úr/Dr. Nő! 2007-ben jobb térdemen arthroscopia műtétet végeztek, felületes, vonalas porcsérüléseket találtak, ízületi lavage történt, akkori...
Térdfájdalom
Kedves Dr. Úr! Gyulladás csökkentő szedése mellett sem csökken a fájdalom a térdemben, ami lassan a mindennapi éltet is megnehezíti. Javasolja-e Ön a térdbe...
MR lelet kiértékelése
Tisztelt Dr. Bogdán Aurél! Szeretném kiértékeltetni önnel a leletem, ha megkérhetném részletesen érthetően. 1, 5éve nagyon fáj a bal lábam. A térd hátsó...
Mintha megégett volna a térdem úgy fáj
Üdvözlöm Dr. Úr! Kb két hete ég a jobb térdem belső fele. A bőrőm is.Olyan, mintha megégettem volna, de sem ilyen sem baleset nem történt. Voltam sebészeten...