• Milyen rendszeresen szedjem a porcerősítőt?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves doktornő, 24 éves nő vagyok, és minden előzmény nélkül elkezdett fájni a jobb térdem, lépcsőn is alig tudtam felmenni. 3 orvoshoz is elmentem, mindhárom mást mondott. Az egyik szerint gyakorlatilag nincsenek szalagjaim, könnyen kimozdul az izület, térdszorító hordását javasolta. Sajnos ez nem oldotta meg. Aztán röntgen és UH vizsgálat szerint rendellenesen kopott a porc felülete, egy idős emberével hasonlította össze az állapotot és porcerősítőt javasolt, amitől rövid időre el is múlt. A harmadik vizsgálat MR volt, ahol cisztát állapítottak meg a porc felszínén, de mivel ez inkább a külső részén helyezkedik el, nekem pedig a belső rész fáj kifejezetten, azt mondta az orvos hogy ezzel nem kell foglalkozni. Ez az orvos fiatal nőknél gyakran jelentkező porcpuhulásra gyanakodott és szintén porcerősítőt írt fel (Dona). Gyakran sportolok: futás, úszás, torna, fallabda, spinning..stb, ekkor mindig hordom a térdvédőt, ami tartja a térdem. A Kérdéseim a következők: milyen rendszerességgel kell porcerősítőt szednem? Mert mindig visszatér a fájdalom. Milyen rendszerességgel nézessem meg az állapotát a térdemnek? Hiszen romolhat az állapota...Illetve engem a ciszta is aggaszt. Mennyire rontja az állapotot a rendszeres futás? Vény nélkül kapható gyógszer: pl Proenzi 3 javasolt, vagy inkább a vénykötelest szedjem? Hogyan segíthetek még pl életmódomban a javulás érdekében illetve legalább abban hogy ne romoljon az állapot? Előre is köszönöm a válaszokat

        WEBBeteg szakértő válasza a porckopás témában

        A leírtak alapján elképzelhető kezdődő kopás a térdében, de a szalagok állapotát is jó volna tisztázni, komolyabb problémát az MR mindenesetre kimutatott volna. 
        1. Porcerősítőt kúraszerűen érdemes szedni, tehát nem állandóan. Egy kúra időtartama kb. 2 hónap, ezt követően 2-3 hónap szünetet érdemes tartani.
        2. Kontrollvizsgálat panasz esetén szükséges, illetve új, vagy más jellegű panasz jelentkezésekor.
        3. Azt javasolnám, hogy egyelőre ne fusson, legalább néhány hétig tartó panaszmentesség idejére, utána újra megpróbálhatja. Térdízületi kopás esetén egyébként a kerékpározás és a nem megterhelő séta ajánlatos (a térdfeszítő izom erősítése). 
        4. Én inkább a vényköteles gyógyszerek pártján vagyok, az Ön által is említett gyógyszernek két vizsgálatban is bizonyították a hatását és a benne lévő hatóanyag mennyisége is több mint a recept nélkül kapható -Ön által említett- készítménynek.
        5. A túlságosan erőteljes sporttevékenységet mellőzze, az általam is javasolt kerékpározás, séta inkább elfogadható és javasolt.
        Pontosabb szakvéleményt csak vizsgálatot követően tudok adni, hiszen térdfájdalmat akár a csípő, vagy a gerinc betegsége is okozhat.
        Dr. Groák Péter reumatológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2008-04-03 08:28:24; Megválaszolva: 2011. július 27., 17:35

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Nem sportolok aktívan, évek óta nem tudtam térdelni csak ha nagyon puha szövetet/párnát tettem a földre, de most már gugolásból is nehezemre esik felállni, túlsúlyos is vagyok. A szakdoki által felírt kapszulától csak mintha rosszabbodott...
        Tisztel Doktor Úr/Nő, 2018.05.30-án lépcsőn elbotlottam. 05.31-én diagnózis: Az V-ös metat. distalis felében subcapitálisan jó helyzetű hosszú ferdetörés látható. RTG képeket csatolom dátumozva. Két hétig fekvőgipsz (plantar-sín)...
        Tisztelt webbeteg.hu. Bal vállam fájdalmai miatt felkerestem egy MR vizsgálót ès az alábbi vèlemènyt kaptam 04.16.án: Supraspinatus és subscapularis tendinosis, a supraspinatus ínon kis részleges szakadással. A hátsó labrumon felmerül kis...
        Legalább 3 hónapja fájdalmat érez hátul a bokájánál (sarka felett) mindkét lábán, de a bal lábán fokozottabban. Egy új (futó)cipő viselésekor jelentkezett először a fájdalom. Terhelésre, nyomásra fájdalmas, ha fekszik, pihen, akkor nem....
        Fiam triatlonozik, ami napi 2-3 óra aktív sporttal jár.kb. 2 éve tavasztól őszig fáj a bokája , hosszabb pihentetés után is! Amikor jól van mindig az elsők között végez és nagyon szereti ezt a sportot! Elmentünk 1 MR vizsgálatra, de nem...
        Jó napot! Egy kéthónapos kisbaba anyukája vagyok. Nagyon sokat van kézben napközben. Két hete éjszakánként arra ébredek fel, hogy nagyon fáj a hátam, pontosabban a lapockáim és az azok közötti rész. Olyan mintha az izmok összeálltak volna!...
        Tisztelt Dr.Úr/nő Már lassan egy éve lesz hogy megzúzódott a jobb csuklóm egy rossz ütés következtében (zsàkolás) amikor megtörtént elmentem vele dokihoz azt mondta vizesruhazzam enyhült a fájdalom de rá egy hónapra vissza mentem...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 9 éve intenzív sport tevékenységet folytatok. 2 éve az egyik mérkőzésen csapattársammal ütköztünk, és azóta fáj a térdem. Akkor a kórházban annyit mondtak, hogy zúzódás, majd 1 éve elmentem ortopédushoz,...
        Kedves Doktornő! Körübelül januárban kezdődőtt el a lábfájdalmam. Ezt sportolás, konditerem előzte meg. Másfél hónapja voltam orpédusnál, aki elküldött MR-re. Itt kiderült, hogy "fibula proximális harmadában medialisan a corticalis 40 mm...
        Megrúgták a jobb térdemet. Hónapok óta nem (illetve alig) javul az állapotom, 10 alkalmas UH kezelést már kaptam, illetve kb. 3 hete gyógytornára járok. Az a kérdésem, hogy érdemes lenne-e egy sportsérülésekre szakosodott orvost felkeresnem...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Ginzengtartalmú készítmény, számos gyógyhatással. Tudjon meg többet! (x)
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
        Tekintse meg infografikánkat, és tudjon meg többet az ajakherpeszről!
      • Hirdetések
      • Infografika és videó