Orrból vízfolyás

Jó napot kívánok! Tegnaphoz három hete itthon játék közben jobb oldalon fölül beütöttem a fejemet a falba. Szinte azonnal hányingerem lett és le is feküdtem. Másnap elmentem iskolába, de továbbra sem lettem jobban, így lementem az iskolavédőnőhöz, aki azt tanácsolta, hogy feküdjek két napig és adott egy B6-vitamint. Így hazamentem és többé-kevésbé 2-3 napig feküdtem. A hányingerem máig sem múlt el, pedig azóta már három orvosnál is voltam. 1, 5 hete (a baleset után 1, 5 héttel) sebészetre mentem, ahol koponyaröntgent készítettek, ami negatív lett. Majd elküldött neurológushoz, aki szintén megvizsgált és ez is negatív eredményt hozott. 3 napja elmentem a háziorvosomhoz, mert a hányingerem azóta sem múlt el. Őis megvizsgált, és egy élösködő miatti betegségre gondolt, amire 4 napig 2-szer kettő, azaz összesen 20 Klion tablettát írt föl (250 mg-osat). Ebből már 14-et be is szedtem. Ezenkívül elküldött laborba, vizelet és székletvizsgálatra. A laborleletemben három eltérés volt, hogy magas a vasam (ez visszatérő), illetve két két tizedes eltérés, ami azt hiszem jelentéktelen. A vizelet rendben volt, a széklet még nem érkezett meg. Ezenkívül június 8-án megyek hasi ultrahangra., Ami miatt írok, az az, hogy miután a doktornőnek a fejbeütésemet elmondtam, megkérdezte, hogy nem észleltem vzfolyást az orromból vagy a fülemből. Nemmel válaszoltam, mert azt gondoltam ez csak nátha, de talán 2-szer mégis folyt valami vízszerű az orromból, és a vizsgálat után is azóta kétszer. Azt szeretném kérdezni, hogy ez lehet-e valamilyen betegségnek a jele, vagy mi ez tulajdonképpen? Előre is köszönettel.

Dr. Veress Dóra válasza koponyatörés témában

Kedves Kérdező! Koponyasérüléseknél előfordul, hogy megreped a koponyacsont és ilyenkor az agy-gerincvelői folyadék az orron vagy a fülön keresztül csordogál. Ha ilyen baja lenne, akkor folyamatos vizes csorgást kellene észlelnie, de mivel a röntgen az ön esetében nem mutatott koponyatörést, így nem valószínű, hogy ez lenne a baj.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. május 20.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Vállropogás
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hétben (talán 1.5 hónapra visszamenően) azt vettem észre, hogy a jobb vállam ropog karkörzésnél és időnként ezután fáj is. A...
Jóga Csontritkulás
Tisztelt Doktor Nő! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 Magas Frax érték: 11%. 6,2% - 10 év Azt...
Derékfájdalom, csigolya hasadék
Tisztelt Dr. Puskás Réka! Folyamatosan jelenlévő, mindig ülő vagy hajoló, emelésnél intenzívebb, végtagokban nem kisugárzó, derékfájdalmaim vannak, egy...
Csuklóízületi porckopás kezelése
Üdvözlöm! Nagyjából 2 éve egy túlerőltetést követően nagyon megfájdult a kezem leginkább az ujjaim majd hónapok múlva javult a fájdalom, de sosem tűnt el...
Öregujj törés gyógyulása
Tisztelt Doktor nő! Október végén egy amatőr focimeccs közben elrúgták a nagylábujjam és láb fejem közötti részt, ami miatt a lábujj tövének bal sarka letört....
Bal térd MR értelmezése, tanácsadás
Kedves Doktor Nő! Kérem segítsen értelmezni az MR vizsgálat leletét és kérem adjon tanácsot! 27 éves vagyok és ülő munkát végzek. Nem mostanában estem el a...