• Három hete tartó isiász

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr/Nő! 3 hete tartó isiászom van, amit több éve tartó, vissza-vissza térő derékfájás előzött meg. A röntgen kiértékelés szerint gerincferdülésem van, valamint a felső lumbális szakaszon a zárólemezek hullámos felszínűek. Kezdetben az isiász összes klasszikusnak mondható tünete jelentkezett, mostanra sokat javult, viszont nyugtalanít, hogy 5-6 perc állás után visszatér az erős fájdalom ami fekvő helyzetbe kényszerít, és nem érzem rendesen a bal lábfejem és bokám külső szélét. Kérdésem az lenne hogy ez ennyi idő után, és fájdalomcsillapító és izomlazító szedése mellett normálisnak mondható-e, és ha igen,meddig tarthat még? Érdekelne az is, hogy az említett problémákat okozhatta-e a kimutatott gerincferdülés? Válaszát előre is köszönöm!

        Dr. Szamosi Szilvia válasza a isiász témában

        Tisztelt Kérdező! Van, amikor elhúzódnak hosszabb ideig a tünetek, de semmiképpen sem a gerincferdüléssel magyaráznám, hanem porckorong sérvvel. Ha érzészavar is van, akkor különösen sérvre kell gondolni. Ha ezek mellett a gyógyszerek mellett nem szűnik, akkor szóba jön helyileg injekció adása, illetve fontos a gyógytorna, ezen belül is a McKenzie torna. Ha pedig nem javulnak ezek mellett sem a tünetek, akkor MR vizsgálat is szóba jön.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Szamosi Szilvia
        rheumatológus szakértőnk

        Dr. Szamosi Szilvia

        Kérdés: 2011. november 03., 20:40; Megválaszolva: 2011. november 04., 09:37

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm. A problémám a következő. 2017 januárban diagnosztizáltak nálam egy betegséget, méghozzá reumathoid artritist (remélem jól írtam)! A kezdeti kezelés szteroid volt (medrol), aminek hatására javult az állapotom. Ezek után jött a...
        Tisztelt Dr. Úr/Nő! Évek óta fennálló deréktáji fájdalom miatt MR vizsgálaton vettem részt, melynek szakorvosi értesítőjét leírnám: A lumbalis lordosis íve elsimult. A csigolyatestek magassága megtartott, a peremeken kezdődő spondylosis...
        Tisztelt Doktornő! 4 hónapja elestem és kificamodott a vállam. Altatásban helyretették és 1 hétig Dessault-kötésben volt. Utána 20 aktív-passzív gyógytornát írtak fel.Következő vizsgálatkor Státusz: erősen beszűkült vállfunctuo....
        Tisztelt Doktornő, 31 éves ferfi vagyok, 183 cm magas, 87 kg, sportos testalkatú, rendszeresen edzek, nem dohanyzom, alkoholt csak mertekkel iszom. Kiújult jobb oldali vállfajdalommal mentem magánrendelésre (külföldön dolgozom), ahol elküldtek...
        Tisztelt Doktor úr / Doktornő! 9-10 hónapja fedeztem fel az alábbi furcsa tüneteket: mintha hullamozna a labam alatt a talaj, mintha terdtol lefele az izuleteim zselebol lennenek, idoszakosan bizonytalan jaras. Szorongasom miatt mar jarok terapiara,...
        Másfél hónapja foci után megfájdult a térdem (nem játék közben, hanem utána - korábban sosem volt gondom a bal térdemmel), másnap alig ment a járás, behajlítás komoly fájdalmakkal járt. Lassan javult, a fájdalom sokáig megmaradt. 11 nap...
        Tisztelt Doktornő! Az alábbi problémával fordulok Önhöz. Pár napja éjjelente, főleg hajnalban arra ébredek, hogy erősen fáj a derekam és az alhasam környéke. Nehéz a felülés is. 3 éve szültem, azóta mozgásszegény az életmódom,...
        Üdv!Azt szeretném megtudni, hogy Hasznàlhatom-e az AB generàtor fitnesz gépet porckorong kopàs esetén, ami a derekamban alakult ki! Nincs még sérvem!
        Tisztelt Doktornő! 26 éves fiatalember vagyok, az alábbi problémáim a következők. Állandó nyaki izületi fájdalom és vállizületi fájdalom, olyan érzés mintha az izületek le lennének tapadva ehhez társul még állandó fáradtságérzés,...
        Tiszteletem panaszaim kb 5 honapja kezdodtek nyugalmi helyzetben sohajtási kényszerrel mellkas ill hát fájdalommal sbon ekg tudorontgen negativ a panaszaim álandosultak terhelésre jobban elo jon a lészomj ami nem kapkodo jellegű hanem mély levegőt...