Viszkető érzés mellbimbón

Kedves Doktornő! Én egy olyan problémával fordulok Önhöz, ami kicsit kétségbe ejt. Március elején elkezdett viszketni a bal mellbimbóm, és fájni a mellem oldalt és alul. Valamint kijött egy kis seb, a mellbimbó udvaron, ami mai napig nem gyógyult be, ott van pörkös, hámlik. (nekem befele forduló mellbimbóm volt világ életemben, de mióta ez a probléma fennt áll azóta folyamatosan kint van) Mivel 2 éve voltam utoljára mammográfiás vizsgálaton, kértem beutalót a háziorvosomtól. Kb egy hónap múlva lett meg az eredmény negatív lett., De mivel tovabbra is faj, viszket, elmentem egy magán onkológiai rendelésre, ahol rendesen megultrahangoztak, és azt mondták, hogy gyulladás van a mellbimbó alatt. Kaptam rá Aflamint, amit 3 hétig szedtem, és mondták ha nem javul menjek vissza. Visszamentem 3 hét múlva, ekkor megint megultrahangoztak, még mindig ott volt a gyulladás. Ekkor adott az orvos SUPRASTINT, és mycoloson krémet. Ezt is csináltam kb 3 hétig, nem javult. Elmentem bőrgyógyászhoz, ő refrigerans krémet írt, most is ezzel kenem, de nincs javulás. Mivel ott van egy seb, ami nem gyógyul már hónapok óta, és a mellbimbó alatt a gyulladás, arra gondoltam lehet, hogy ez Paget - kór? Mert az a mammográfia sem mutatja ki az elején. Az onkológust, akinél voltam felhívtam, és megkérdeztem be tud -e utalni szövettanra, hogy megtudjam Paget-kór -e. Azt mondta nem, mert nem tudja mi a bajom, de biztos nem Paget - kor? Ön szerint sem lehet az? És akkor miért van ott az a seb a mellbimbóudvaron hónapok óta? És valószínűsítem, hogy nőtt is ez az elváltozás. Kb fele volt mikor felfedeztem. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Tóth Judit válasza Bőrviszketés témában

Kedves Kérdező! Nekem sem tűnik Paget kórnak, de kizárni sem tudom. Az allergiás bőrelváltozások tudnak makacsok lenni, de ennek tisztázása nem is olyan bonyolult. Jelentkezzen emlővizsgálatra szakosodott centrumban, ahol, mintát is tudnak venni az elváltozásból. Igy tisztázható leggyorsabban a probléma.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. június 07.

Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek

Szem körüli szárazság
Körülbelül 2 hónapja kezdődött a szemem körüli szárazság, ráncosodás és pirosság, ami gyakran viszket is. A háziorvos kötőhártyagyulladást gyanított, amire...
Viszketés éjjel-nappal
Kedves Doktor/Doktornő! A problémám összetett: tavalyelőtt a bal, tavaly a jobb térdem rándult meg nemrég porc becsípődést és laza oldalszalagot állapítottak...
Mi lehet a megoldás erre a...
Üdvözlöm! Olyan problémával fordulnék önökhöz, amire kaptam már tanácsot, de egyenlőre nem segit. Elöször a homlokomnál a hajtöveknél kezdett el viszkető érzés...
Bőr viszketés
A lábam ujjai között repedezik lehámlik a bör viszket piros és annyira viszket, hogy kikaparom, hogy már fáj is meg csip kellemetlen érzés nagyon ez már több...
Szára, piros foltok
Tisztelt cím! Minden fürdés után száraz piros foltok jelennek meg az arcomon és karomon, amik néhány perc múlva el is múlnak, de amíg ezek a foltok megvannak...
Az elozo temahoz kapcsolodva
koszonom az elozo tanacsat megfogadva voltam orvosnal, de nem tudtak megmondani mi az oka a bor viszketesemnek, ezert ujra irok Onnek. en kulfoldon elek es...