Dohányos lakás

Kedves Doktornő/Úr! Szeretném szakmai véleményét kérni. Tudom, hogy aki dohányzik, aszerint túl van bagatellizálva a cigizés témaköre, van aki szerint nemhogy káros, de még hasznos is és akit zavar a cigifüst, az csak hisztizik, de ennek ellenére szeretném tanácsot kapni. Van egy 2, 5 éves kisfiam. Nagyon hajlamos a légúti megbetegedésekre, az egész telet egyik betegségből a másikba menve töltjük, pedig nem bölcsis. Voltunk vele kórházban már lázgörcs és krup miatt is. Pár hónap múlva kistestvére fog születni. A nagyszülők a közelünkben élnek. Mi szoktunk hozzájuk menni, mert erős dohányosok és nem értik, hogy a mi lakásunkba ők mért nem cigizhetnek a másik szobába, ahol épp nem tartózkodunk, ezért inkább nem jönnek. Az ő lakásukban napont afejenként 2 dobozt szívnak, 3-an vannak, így összesen 6 dobozzal. Ha átmegyünk ki van szellőztetve az mivel 20-30 éve nem volt felújítva lakás, ezért a bútorok, a kárpit, a függőny, szőnyeg stb átvette a szagot. A ruhájuk, hajuk is. Ha átmegyünk és ott vagyunk akár csak egy órát is, olyan füstszaga lesz a ruhánknak, hogy hazaérve egyből mindent le kell cserélni és hajat kell mosni, mert olyan, mintha buliba lettünk volna egész éjjel, olyan füst szagú. Ez nem túlzás, valóban ilyen rövid idő alatt a szellőztetett lakásba ilyen büdösek leszünk. Hiába szellőztetnek, a lakás teljesen átszívta már a cigifüstöt. Szeretném megkérdezni, hogy ez, mennyire ártalmas és mire és hogyan hathat., Mennyi ideig lehet ott a gyerek és milyen időközönként, hogy ne legyen baj? Ottlalavásról lehet szó vagy inkább ne? A kisbabát mikor vigyük leghamarabb hozzájuk, mennyi idős korában? Szeretném, hogy a gyermekünk biztonságban legyen, de, amikor ott van egy napot (10-től 4-ig pld), akkor utána érezhető néha a hangján. Imádja a nagyszüleit, ezért jó megoldást szeretném megtalálni, ezért kérem a véleményüket, hogy ne fogozzam a légúti problémákat sem és túlzásba se essem. Köszönöm a segítséget! Anno

Dr. Csuth Ágnes válasza légzőszervi betegség témában

Kedves Édesanya! Azt nem tudom megmondani, hogy mikor vigye a gyermeket a nagyszülőkhöz, de jobb lenne, ha inkább ők mennének önökhöz, és nem dohányoznának a lakásban. A füstös közeg, még ha ki is volt szellőztetve, árthat a gyermekeknek, nem lehet megmondani, hogy mi az a minimum, ami még nem árt, minél kevesebb időt töltsön ott a kicsi. A szakmai kollégium állásfoglalás a következőt tartalmazza: Az anya (és értelemszerűen születés után az apa és nagyszülők) dohányzása a terhesség és a korai gyermekkor idején a tüdő fejlődésének az elmaradását, a tüdőfunkció károsodását eredményezi, ami hajlamosítja a gyermekeket az asztma kialakulására. Nagyszámú közlemény szerint a szülők dohányzása 6 éves korig 37%-kal, 6 éves kor után 13%-kal növeli az asztma kialakulásának a valószínűségét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. január 13.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

CT eredmény elemzés
Tisztelt Doktor Úr / Doktor Nő! Édesapám 70 éves. Nem rég voltunk tüdőszűrésen ahonnan elküldték CT vizsgálatra, mivel a doktornő nem volt elégedett a...
Mi ez a lelet érthető nyelven?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A következőket írták a CT vizsgálat leletébe és meg szeretném kérdezni, hogy ez, mennyire veszélyes és mitől alakulhatott ki, ugyanis...
Sarcoidozis
Sarcoidozis nevű tüdőbetegségem van. Szteroidot kell szednem rá. Kezdetben nagy dózisban, most már lejjebb csökkentették. A CT-n semmilyen változás nincs már...
Van e gyóyszer
üdv szeretném aszt megtudni, hogy tüdö értágulatra van e valami gyógyszer vagy kezelés mert itt vagyok budapesten a korházba és aszt mondják, hogy csak a...
Tüdőszűrő lelet
Tisztelt Doktornő! 2012.04.03.-i diagnozis: MRTG: minkét hilus, de a bal kifejezetten kiszélesedett. Érárnyék? Nyirokcsomó? Mellkas Ct 2012.05.18. Kérem...
Magnesestestelemzés eredmény értékelés
Tisztelt Doktor Úr! Mágneses testelemzésen voltunk a férjemmel, ahol az alábbi légzésfunkciós eredményeket kaptuk VitalkapacitasVC: 2896 Összes tüdő...