Tüdőgyulladás és vérkép

Tisztelt Doktornő! Több, mint három hete küzdök köhögéssel, a háziorvos kezdetben antibiotikumot írt fel, de a tünetek nem szűntek meg. Lázam nem volt, ezért csak most utalt be mellkas röntgenre és vérvételre. A röntgen kimutatta a tüdőgyulladást viszonylag nagy kiterjedésben, azonban a vérkép nem. A háziorvos pedig megerősítette, hogy ő is azt hallja, amit a röntgenfelvétel kimutatott. Az lenne kérdésem, hogy anélkül is fennállhat a tüdőgyulladás, hogy a vérkép ezt kimutatná? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőgyulladás témában

Kedves Kérdező! A vérkép eredménye függ a kórokozó típusától, (vírus, baktérium) illetve attól, hogy a betegség melyik szakaszában készült, (kezdeti, vagy már a gyógyulás fázisában). Előfordulhat, hogy a laborleletek nincsenek teljes összhangban az egyéb vizsgálati eredményekkel. Azt javaslom, szedje be az előírt antibiotikumot, és menjen vissza röntgen kontroll vizsgálatra. Valószínűleg akkor már a röntgen is negatív lesz. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 15.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Nem tudom mi lehet ez
Azt mondták jobb oldali tudő gyulladásom van., De gyógyszerre se változott. Nem tudom mi lehet, de már két hete se dolgozhatok. Lázam továbbra sincs
Ventolin Evohaler, Tüdőgyulladás
Az ismerősöm Máltán tüdőgyulladást kapott. Korházban ellátták, ahol kapott oxigént is. A kérdés az, hogy Ventolin Evohaler szalbutamol hatóanyagot tartalmazó...
Tűdőszűrés
Űdv tisztelt doktor uram /hölgyem! Kérdésem az lenne dolgozgattam kint és eléggé meg izzadtam leöltöztem rövid uljuba elkezdett fájni a hátam és elmentem a...
Mi az eredmény?
Üdvözlöm! Nagymamámnak áprilisban A típusú tüdőgyulladása volt. A napokban kellett vissza mennie CT-re, viszont csütörtökön megy vissza csak a...
Lelet elemzés
Kedves doktornő! Megírom önnek a radiológia véleményt. Mellkas felvétel, AP/PA A jobb rekesz elmosódott konturú. Felette halvány transparentia csökkenés. A...
Atipusos tüdőgyulladás
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Van egy 11 éves kislányom. Tegnap atipusu tüdőgyulladást állapîtottak meg nála.a rőntgen kimutatott egy 2.5 cm-es árnyékot. A...