Ct vizsgálati eredmény

Segítségét kérném, nagyon félek.! Az éves alkalmassági vizsgálaton foltot találtak a tüdőm felett, kivizsgálásra küldött a tüdőgyógyász, amely bronchoscopiából, hasi UH-ból laborból, és CT vizsgálatból állt a bronchoscopia során gyulladtnak találták a bal felső lebenyt, antibiotikumot írtak fel. A beavatkozás során, szövetmintát nem tudtak direkt kicsípni, a hörgőmosó folyadékból a direct Koch vizsgálat negatív lett, és a citológia sem mutatott kórosat. A CT leleten, bal oldalon, az 1/2. segmentumban peripheriasan, dorso- laterálisan 37x25x25mm kiterjedésű, részben köteges jellegű kis levegőbronchogrammot is mutató infiltratum képződés figyelhető meg, amelynek cranialis része kissé tömöttebb struktúrájú, enyhén lobulált felszínű. A bal tüdő egyéb területén, valamint a jobb tüdőben más kóros dentitás eltérés nem mutatható ki. Kérem szépen értelmezze számomra a leletet, és javasoljon esetleg teendőket.

Dr. Lajtos Melinda válasza tüdőbetegség témában

A CT lelet, illetve a bronchoscopia során látott kép alapján elsősorban gyulladásos folyamat merül fel, ami lehet egy korábban lezajlott tüdőgyulladás maradványa is. Javasolt széles spektrumú, akár kombinált antibiotikum szedése legalább 2 hétig. A célzott antibiotikum kezelés érdekében javasolt köpet (alsó légúti) leadása bakteriológiai vizsgálatra. Az antibiotikum kezelés végén mellkas röntgen kontroll szükséges, hogy lássák változott-e az elváltozás. A góc a tüdő felsőlebenyében való elhelyezkedése miatt felveti TBC lehetőségét is. Így legalább 3-5 köpetet kellene leadni direkt Koch vizsgálatra, ami arra irányul, hogy fertőző beteg-e, illetve a köpetek tenyésztési eredményeit is figyelembe kellene venni, ami kb. 6-8 hét alatt készül el. A CT lelet azonban úgy nyilatkozik, hogy az infiltratum „cranialis része kissé tömöttebb”, ami alapján azonban a daganat lehetősége sem zárható ki. Így az antibiotikum kezelés, a TBC irányú kivizsgálás mellett erre is gondolni kell, főleg ha nem változik, vagy méretében növekszik az elváltozás a mellkas röntgenen. Így mindenképp ajánlatos 2 hónap múlva kontroll mellkas CT vizsgálatot készíttetni, az előző mellkas CT eredményével összehasonlíttatni, és ha kell, akkor tumor irányában tovább vizsgálódni, ami ismételt bronchoscopos vizsgálattal, esetleg más invazív (tűbiopszia, műtét) vizsgálat elvégzésével jár, hogy minél hamarabb, mintavétellel kizárják, vagy megerősítsék a daganat lehetőségét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

J8490 interstitialis tüdöbetegség k,...
Tisztelt Doktor Nő/Úr Nem régiben tüdőszűrésen voltam és ezt a diagnózist kaptam: Eredmény Pa és oldalirányú felvétel, sima rekeszkontúrok, szabad laterális...
Tüdő betegség
Most voltam asztma vizsgálaton elküldtek tüdőszürésre aztán a főorvos asszony irt a papiromra valamit, de nem magyarul meg azt, hogy sulyos. Megkérdeztem tőle...
Daganat is lehet?
Nagy aggodalom fordulok önhöz megnyugtatást várva, Édesapám 61 éves jó fizikumú ember. 1 hónapja műtötték hasi sérvvel akkor is elküldték tüdő rtg-re ugye a...
Rejtélyes tüdőgyulladás
Tisztelt Doktor/Doktornő Barátnőm beteg és Vele kapcsolatban szeretnék kérdezni. 1évvel ezelőtt jelentkezett Nála enyhe szúró panasz. Februárban elment...
Ez tüdőrák?
Üdvözlöm! Tüdőszűrőn találtak a tüdőmön egy foltot. Fél év múlva mentem kontrollra akkor is ott volt a folt, de már nagy kiterjedésű árnyék is volt. Ekkor...
Tüdő betegség
Tisztelt Doktornő/Úr! Az alábbi leletet szeretném ha segítene kiértékelni, megérteni: Pleuralis, pericardiális folyadékgyülem nincs. A bal tüdő 6-os...