Milyen tüdőbetegségem lehet?

Tisztelt Doktornő/Úr! 35 éves nem-dohányzó, alkoholt ritkán fogyasztó, 95 kilós, 190cm magas férfi vagyok. Kb. 1 éve nagyon könnyen és nagyon sűrűn megfázok. Nem voltak komoly bajok, csak köhögés, orrfújás. Most január elején ismét köhögtem, lázam volt. Voltam a háziorvosnál, aki Augmentin Duo-t írt fel, de két nap múlva visszamentem, mert a lázam nem akart elmúlni, sőt, az addigi max. 39 fokról 40-re is felment. Ekkor (jan. 5) a háziorvos beutalt a tüdőgondozóba, ahol megröntgeneztek. A felvételen látszódott egy almányi folt, pontosabban: "Jobb oldalon centrálisan almányi npl. gyanús elváltozás mögötte felsőlebenyben atalect Pulm. Légzésfunkció: nem végezhető, Oxygen 98%" A doktornő a tüdőgondozóból azt mondta, hogy daganatgyanús, beutalt CT és laborvizsgálatra, valamint írt fel Levofloxacin 500mg tablettát. A vérvételt jan. 6-án csinálták meg, ekkor még szedtem az Augmentin Duo-t és már szedtem a Levofloxacin-t is. Január első hétvégéjére elmúlt a lázam és a köhögés is alábbhagyott. Köhögéskor elég kevés köpetem volt, az is reggel (gondolom éjszaka összegyűlt), színe sárga és két alkalommal volt benne egy kis piros csík is. Mostanra (jan. 16) szinte nincs is köpet (az a kevés is fehér) és alig köhögök. Ma megvolt a CT-vizsgálat, ami alapján azt mondta a tüdőgondozóban a doktornő, hogy szerinte TBC, erre adott is különféle gyógyszereket (Rifamed, Sural, Isonicid, Fromilid Uno) és adtam köpetmintát, aminek az eredménye 2 hónap múlva várható. Azt is mondta, hogy a daganatot sem lehet kizárni. A kint várakozó többi betegre hivatkozva azt mondta még, hogy majd legközelebb jobban átbeszéljük a dolgokat. Emiatt fordultam Önhöz, nem tudom, hogy mit tegyek? Valóban indokolt a TBC? Kezdjem el szedni a gyógyszereket, vagy keressek fel egy másik szakorvost? Mi az esély daganatra, vagy egyéb más megbetegedésre? Segítségét előre is köszönöm.

Dr. Kardos Tamás válasza légzőszervi betegség témában

Anélkül, hogy a filmeket látnám, nem tudom megmondani, hogy pontosan mi az elváltozás. A leírás és a panaszok alapján lehet tbc, de a daganat sem zárható ki. Ha kételye van, mindenképpen üljön le beszélni az orvossal, aki látta a felvételeket, és a gyógyszereket adta, mert úgy fog pontosabb információkhoz jutni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. január 17.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

CT eredmény elemzés
Tisztelt Doktor Úr / Doktor Nő! Édesapám 70 éves. Nem rég voltunk tüdőszűrésen ahonnan elküldték CT vizsgálatra, mivel a doktornő nem volt elégedett a...
Mi ez a lelet érthető nyelven?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A következőket írták a CT vizsgálat leletébe és meg szeretném kérdezni, hogy ez, mennyire veszélyes és mitől alakulhatott ki, ugyanis...
Sarcoidozis
Sarcoidozis nevű tüdőbetegségem van. Szteroidot kell szednem rá. Kezdetben nagy dózisban, most már lejjebb csökkentették. A CT-n semmilyen változás nincs már...
Van e gyóyszer
üdv szeretném aszt megtudni, hogy tüdö értágulatra van e valami gyógyszer vagy kezelés mert itt vagyok budapesten a korházba és aszt mondják, hogy csak a...
Tüdőszűrő lelet
Tisztelt Doktornő! 2012.04.03.-i diagnozis: MRTG: minkét hilus, de a bal kifejezetten kiszélesedett. Érárnyék? Nyirokcsomó? Mellkas Ct 2012.05.18. Kérem...
Magnesestestelemzés eredmény értékelés
Tisztelt Doktor Úr! Mágneses testelemzésen voltunk a férjemmel, ahol az alábbi légzésfunkciós eredményeket kaptuk VitalkapacitasVC: 2896 Összes tüdő...