• Mit tegyek

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő!! Az édesapám 78 éves. Idén 06.04-én stroke-ot kapott, majd a vizsgálat során kiderült, hogy évek óta fennálló pitvarfibriláció okozta a stroke-ot. Apukám egy kicsi településen lakik Nógrád megyében, de van a faluban háziorvos. Édesapám kb: 9 évvel ezelőtt volt kórházban here sérvvel, illetve 15 évvel ezelőtt volt egy nagy hasi műtétje, ami miatt le is százalékolták. Közgyógy igazolvánnyal rendelkezik. A mostani vizsgálatok során derült ki, hogy az édesapámnál kb 9 év óta / mióta ki jött a Váci kórházból/ nem volt semmilyen vizsgálat sem, még egy egyszerű vérvétel sem , illetve vérnyomás mérés sem. Minden hónapban lemegy a háziorvoshoz, aki gyógyszereket ír fel neki, a 9 évvel ezelőtti leletek alapján. A mostani állapotánál a vizsgáló orvosok azt mondták, hogy a pitvarfibrilációja már évek óta fenn áll. A kardiológus szerint egy egyszerű szívhang vizsgálattal, már évekkel ezelőtt kimutatható lett volna. Azt szeretném kérdezni, hogy a háziorvosnak nem kell legalább havonta a gyógyszer kiíráásnál megvizsgálni a beteget. Hogy lehet az, hogy 9 éve semmilyen vizsgálatot nem rendelt el az édesapámnál. A kardiológus szerint már nagyon rossz állapotban van, a szíve, tiszta meszes mindenhol, az UH. szerint. Most beutalót kértem a háziorvostól a belgyógyászatra, a kardiológus utasítása szerint, mivel véralvadásgátló beállításra van szükség. A háziorvos az édesapámmal minősíthetetlen hangnemben beszélt, csak többszöri kérésünkre adott csak beutalót, mondván, hogy a véralvadásgátló beállításánál nincs szükség belgyógyászra, csak laborvizsgálatra. Édesapám mindent eltűr az orvosnak, mert azt mondja nekem, hogy nem szabad az orvossal veszekedni, mert ö az úr a faluban. Én ezt nem értem, mint ahogy azt se, hogy az édesapám miért került ilyen állapotba. Azt szeretném megtudni, hogy a háziorvosnak nem kötelessége az idős beteg embereket legalább évente egy esetben teljesen kivizsgálni??? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!! Tisztelettel: Ferenczi Katalin

        Dr. Szanyi Andrea válasza a háziorvosi feladatok témában

        Kedves Kérdező! A pitvarfibrillatio gyanuja a beteg szívének meghallgatásával felvetődhet, ennek igazolására EKG-t kell végezni. A pitvarfibrlillatio időben történő felismerésével és a megfelelő adagban történő véralvadásgátló gyógyszer szedésével a stroke kialakulásának kockázata jelentősen csökkenthető. A véralvadásgátló kezelés beállításához és folyamatos ellenőrzéséhez csak vérvételre van szükség , ezt minden laboratórium elvégzi. A háziorvosnak nem kötelessége az évenkénti szűrővizsgálatok elvégzése, de javasolt.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Szanyi Andrea
        belgyógyász, háziorvos, geriáter Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Szanyi Andrea

        Kérdés: 2011. július 20., 19:50; Megválaszolva: 2011. július 22., 13:20

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Gyerekkoromban sokszor jelentkezett migrénes fejfájás. Idén, február 23-án munkahelyemen ülve zsibbadó érzést észleltem a bal kezemben, majd ezt nagyon erős fejfájás követte. A kórházban, sürgősségi betegellátó...
        Tisztelt Doktornő! Szeretném megtudakolni,hogy jár-e nekem az adókedvezmény (visszamenőlegesen is)veleszületett kis lábujj hiányára!Voltam röntgenen ahol kimutatták a lábujj hiányát.Ortopéd szakorvos küldött el és ennek alapján fog...
        Tisztelt szakértő! Gyermekem ADHD-s, amelyről szakértői bizottság állitott ki papirt, F9090 BNO kódunk van. A kérdésem az lenne hogy most akkor megjár e neki az emelt családipótlék, vagy nem? Több hasonló helyzetű szülővel beszéltem és...
        Üdvözletem! Szeretném megtudni,hogy a dystopiás vese fogyatékosságnak számít -e,ha igen, akkor ez után jár-e a fogyatékossági többletpont. Hol kell erről az igazolást beszereznem? Válaszukat előre is köszönöm.
        Üdvözlöm! Létezik ez az adókedvezmény? Várom Kedves válaszukat! Üdvözlettel, Anna Lisztes gluténmentes élelmiszerek (kenyér, sütemény stb.) jóval drágábbak köznapi társaiknál, ezért a szigorú diéta betartása anyagilag rendkívül...
        Tisztelt WEBbeteg/Vezető szakértő! Mivel a kérdésem nem éppen szokványos, és több szakterületet is érint, ezért kénytelen vagyok e kérdésen belül több kérdést is feltenni, amennyiben ez lehetséges, tekintve a témakör súlyosságát....
        Tisztelettel köszöntöm. 2000 óta vagyok a szememmel leszázalékolva nagyfokú rövidlátás mindkét szemen -24 es lencséket hordok ,de van szemüvegem is a jobb szem gyakorlatilag vak Fuchs foltnak köszönhetően mindkét szemen zöld hályog van, kb...
        Tisztelt Dr.Varga Antal úr. Véglegesen százalékoltak le,"C2", egészségi állapot 41%, ebből adódik, hogy 59% a betegségi állapot. Munkahelyem van, de mivel a régi munkámat betegségem miatt, már nem tudom ellátni, ezért az egy éves...
        Tisztelt Szakértő Asszony/Úr! Idén (2014-06-25) kaptam egy pozítiv laktóz intolarenciás leletet, végleges "határidővel". Már a júliusi béremben érvényesíttetem az adókedvezményt. Kérdésem az lenne, hogy minden évben kell-e orvosi...
        Jó napot kívánok! Azt szeretném kérdezni,hogy a páromnak a volt feleségének kell-e fizetni még gyerektartást ha most megtartjuk amellyel terhes vagyok. Ez a második közös gyermekünk lenne,de még nem tudom megtartsuk-e!? A páromnak már van 2...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Tekintse meg infografikánkat, és tudjon meg többet az ajakherpeszről!
      • Hirdetések
      • Infografika és videó