Emelkedett vörösvérsejt szám

Tisztelt Doktornő! A kislányom vérvételi leleteiről lenne szó. Nyugtalanít, hogy évről évre magasabb vörösvérsejtszámokat mutatnak a leletei. A gyermekorvosunk azt mondta nem olyan mértékű az eltérés hogy foglalkozni kellene vele, főleg, hogy a hemoglobin és hematokrit értékek normálisak. A gyerek egyébként jókedvű, mozgékony, nem fáradékony, inkább sápadt, mint pirospozsgás, ránézésre az orvosunk inkább vérszegénynek nézné. Nem túl gyakran beteg, néha a hasát fájtatja, de inkább iskolai időszakban. Tavasszal voltunk emiatt ultrahangon, de az negatív lett. Jelenleg epilepszia gyanúja miatt kivizsgálták, koponya MR készült, ami negatív lett. A vérvizsgálatok áltlában kisebb fertőzés, jellemzően megfázás, nátha után készültek. 2017 januárban erre Zinnatot kapott. A mostani vérvétel előtt is meg volt fázva, de antibiotikumot nem kapott, csak 1 alkalommal cataflam cseppet lázra. Nem tudom számít e, de 08.09-én eltört a könyöke, az jelenleg gyógyul. Mellékelem az eredményeket. Kérem mondjon véleményt, hogy valóban rendben van ez így és nem kell aggódnom, vagy utána kell járni mi okozza. Köszönöm válaszát!

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza mcv témában

Kedves Kérdező! Valóban nem a vvt szám a legfontosabb, hanem a a hgb, ami jó, és az mcv és mch, ami alacsonyabb. Inkább ezt nézném meg. Nem vérszegény, de mivel ezek alacsonyak ki kellene zárni a vashiányt. Ha a hasi panaszokhoz esetleg puffadás, hasmenés, alacsonyabb testsúly társulna, felszívódás zavar irányába, pl lisztérzékenység nézném meg. Abba is belefér a vashiány. Azt nem nézték?

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. október 06.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Vérképpel kapcsolatos kérdés
Tisztelt Doktornő! Nemrég érkezett meg a vérvételi eredményem, ahol 4 helyen is eltérés tapasztalható. Az okok, amiért vérvételre mentem: Állandó fáradtság,...
Mit jelent a labor eredmény?
Jó napot kivánok! A kislányomnak volt 1.5 hónapja térdsérülése, de ultrahang és rögen nem mutatog semit, most voltunm mr vizsgálaton eredmény még nincs ....
Emelkedett vörösvérsejt szám
Tisztelt Doktornő! A kislányom vérvételi leleteiről lenne szó. Nyugtalanít, hogy évről évre magasabb vörösvérsejtszámokat mutatnak a leletei. A...
Mit kell tennem a helyes értékért?
Tisztelt Doktor Nő! Vérvételen voltam újfent s a laboreredménynél két tétel nem hagy nyugodni. MCV 96.00 ref. tart. 82-95 MCH 2.02 ref. tart. 1.70-2.00. Tudom...
Kellemetlen izzadtság
Tiszteletem. Az a problémám, hogy izzadáskor erősebb trágya-szag érezhető. Az lenne a kérdésem, hogy mit lehetne ezzel tenni? . Mert már több fajta szerrel...
Alacsony Feriitin és Vas szint
Tisztelt Doktornő! 45 éves, heti rendszerességgel sportoló nő vagyok. (futás, súlyzós edzés) Évente járok vérvételre, szűrés céljából. Alacsony Ferritin...