• Kisgyermek buksija

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        26 hónapos a kisfiam. Ha a fejecskéjét hátulról nézem vagy tapintom, úgy, hogy egy-egy tenyeremet a kis fejére teszem ( úgy,mintha jobb és bal oldalra tenném a kezem)akkor azt lehet látni és érezni, hogy az egyik oldal, a jobb oldal domborúbb, nagyobb. Nem szimmetrikus egyáltalán a két oldala. Amikor megszületett is ilyen volt a fejformája, azóta, vele arányosan nőt, de az asszimetriát megtartotta. Lehet ennek valamilyen negatív következménye, szükséges valamire figyeljek? A védőnő szerint azért ilyen, mert a méhemben így feküdt és megnyomódott. A gyermekorvos nem mondta, hogy ez d vitamin hiány lenne. D vitamiant időnként kap nyáron is, naponta iszik még bébitápszertejet. Köszönöm szépen a segítséget!

        Dr. Balogh Andrea válasza a koponya témában

        Kedves Kérdező! A koponya alakja, aszimetriája akkor lényeges, ha a varratok összecsontosodása idő előtt jön létre (bőven 1 éves kor előtt) és az agy nem tud megfelelően fejlődni. Ahogy írja ez kisfiánál nem áll fenn, így aggodalomra nincs ok. Sok esetben a kissé aszimmetrikus fejformát a gyermek valakitől örökli: szülők, nagyszülők stb. és semmi eltérésre nem utal. Tisztelettel:Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2010. június 30., 13:41; Megválaszolva: 2010. július 02., 16:02

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        6 hónapos. Fülorrgégész, fogász, bőrgyógyász nem talál rendellenességet. Egyik arcfele folyton bedurran, vörösödik, fáj nem az arccsontja.
        Üdvözlöm! Kislányom lassan három éves lesz és nem beszél. Elvittük nevelési tanácsadóba ahol azt mondták figyelemzavaros, hiperaktív. Ezt amúgy én is észre vettem. Több étel allergiája is van ami tudom, hogy okozhat idegrendszeri...
        Tisztelt doktor Úr a kisfijamal nemrég voltunk hasihultrahangon és kiderült hogy megvastagodott bélkacsok vannak a gyomromba és 7–14mm nyirokcsomók és fojton be férgesedik hijàba felszedirà a gyógyszert mindig vissza jön nàla .A fijam 6 éves...
        Tisztelt Orvos Kisfiam ovódáskora óta évente egyszer elájult.ilyenkor kékes lett a szája. Előtte dáradtságot érez és fejfájást majd elájul. Ájulás után 3-4 napig nagyon gyenge és fáradt. Idén viszont ez már 3-szor fordult elő. Az egyik...
        Kedves Szakértő! Van egy jelenleg 5 és fél hónapos kislányom,aki születése óta irritábilis, nyughatatlan,állandóan pörög...ezt persze az adott korának megfelelően mindig másban nyilvánult meg eddig! Kezdetekben nem alvás,egesz napos...
        Jó napot a kérdésem az lenne hogy a gyermekem tenyere .orra .talpa..sárga..az orra az már picinekis olyan volt..semmi baja eszik ..iszik jo kedvű ...gyerekorvosnál voltunk azt mondta semmi karotin kicsapodás bàr semminolyat nem eszik . azért vittem...
        Tiszteltt Szakértő!Kiafiamnak hónapok óta tartós hasmenése van,ami miatt már felkerestünk egy gasztróentrtológust is,aki első körben laktózintoleranciára gyanakodott,amire irt is megfelelő gyógyszert,és mondta ha igy sem szünnek meg a...
        Tisztelt Doktornő! 12 hetes kislányom van, akinél 8 hetesen tejfehérje érzékenységet állapítottak meg. 7 hetes koráig szoptattam és mellette pótlásnak a BEBA HA Start tápszert kapta. 7 hetes korától sajnos már csak tápszert kapott, amitől...
        Tisztelt Doktornő! A gyermekünk 1 hete lázas 38,2-39,2 között. Orr fül gégész Diagnozis akut nyirokcsomó gyulladás az arcon fejen nyakon. Vélemény: Az extrém modon megnagyobodott nycs. virúsfert eredménye, bár hematologiai betegség is...
        Üdvözlöm! Kislányom 2,5 éves. Anyatejen kerszetül reagált a tejre ( véres nyákos hasmenés, ekcéma) így tejet még soha nem kapott. Hozzá táplálás után jött a tojás,szója érzékenység.Ezekere is diétázunk. Az ekcéma nem múlt el...