Elhúzódó hasfájás

Kedves Doktornő,

5, 5 éves kisfiam hetek óta panaszkodik alhasi fájdalmakra. Hetente 1-2 napra belázasodik, majd a láz elmúlik, látszólag felépül. Ekkor megy közösségbe, ahol 2-3 nap után ismét betegn érkezik haza. Étkezések után fájlalja a hasát, néhol hasmenése van, néhol székrekedése (3-4 napig nincs széklete).

A héten ismét hasmenéssel, hasfájással jött haza az oviból. Aznap estére be is lázasodott. Másnapra bágyadt lett, étvágytalan, láza délutánra, estére 37, 8-38, 5 között mocorgott. Aznap látta őt az orvosunk, aki Normaflore-t és Smecta-t adott neki napi 2*2-2 adagot. A gyerkőc hasa azóta is fáj, étrvágytalan, elesett, néha hányingere van.

Szerencsére sosem volt még ehhez hasonló panaszunk, így teljesen járatlan vagyok a témában. Mivel tudok neki segíteni? Mit érdemes neki adni, illetve milyen tüneteket észlelve forduljunk ismét orvoshoz. Orvosunk telefonon próbált megnyugtatni, hogy pár nap és rendbejön, visszajön az étvágya, de borzalmas nézni, ahogy szenved szegény.

 

Segítő válaszát előre is köszönöm!:)

Sztanityné Simon Ágnes

WEBBeteg Szakértő válasza hasi fájdalom témában

Kedves Kérdező! Mivel a kicsinek visszatérő hasfájásai vannak én javasolnék neki egy kivizsgálást (bár nyilván háziorvosuk látja a gyereket én csak az Ön leírásából tudom nyomon követni az esetet). Én szívem szerint hasi ultrahangot, egy vizeletvizsgálatot, vérképet gyulladásos paraméterekkel, széklettenyésztést néznék első körben. Persze lehet, hogy egyszerű visszatérő vírusos fertőzésekről van szó, de ha a hasi fájdalmak továbbra is visszatérnek, akkor én ezeket javasolnám. Kapható a patikában recept nélkül Sodioral nevű készítmény, ami nagyon jó, a vírusos eredetű hasi fájdalmak gyorsabb gyógyulásában segít, a hasmenéssel elvesztett ionokat pótolja a szervezet számára, mint a nátrium, kálium, kálcium stb. és roborálja a szervezetet. Napi 2x1 tasakkal lehet adni a kcsinek, nem kell egyszerre meginnia az ebből készített folyadékot, szépen kortyonként igya meg. Szükség esetén B 6 vitamint is adhat a kicsinek., Ami még fontos ilyenkor a diéta: inkább főtt, párolt dolgokat kapjon a kicsi, teát, vizet, a tejet, tejterméket, rostos levet, sült fúszeres dolgokat most ne kapjon a kicsi 4-5 napig. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 26.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Jobb alhasi fájdalom
22 éves vagyok, egyetemista. Augusztus végén egy több hete nem múló torokfájásra kaptam Augmentin Duo antibiotikumot. Miután beszedtem és elmúlt a...
Lágyéksérvemmel mi a teendő?
Tisztelt Doktor úr! Pár napja a jobb alhasamnal húz és enyhén faj, inkább zavaró, mint faj, de elmentem orvoshoz és azt mondta h kis sérv lehet szóval el...
Hasi ultrahang, epekő kell e műtét?
Tisztelt doktor Úr! Szeretnék tanácsot kérni öntől, hogy mit tegyek. Több napos derékfájás és oldalt borda alatti fájdalom egy kiadós vacsora után erősödött....
Hasi panaszok szülés után
23 éves nő vagyok, lassan 4 hónapja szültem császármetszéssel. Előtte is voltak hasi panaszaim (puffadás, emésztetlen ételmaradék a székletben, hasi...
Éles hasi fájdalom, sérv
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly márciusban edzés közben hirtelen éles, nyilalló, szakadó fájdalmat éreztem a 2007-es vakbélműtétem környékén, alatta. Azóta a...
SIBO vagy Whipple kór?
Tisztelt Doktor úr! Azt szeretném kérdezni, mitől lehet évek óta fájdalmam a has minden részén, változó helyeken. Komoly ízületi fájdalmakat es néha...