Tartós hőemelkedés kisgyermeknél

Másfél éves kislányomnak 4 hónapja folyamatosan hőemelkedése van. Reggelenként valamivel alacsonyabb, 37, 3 és 37, 7°C között szokott lenni, esténként pedig szinte mindig 38°C körül van, néha kicsit magasabb is. (A fenekében szoktuk mérni egy kifejezetten ilyen célú lázmérővel. A háziorvosunk is megállapította, hogy magasabb a hőmérséklete és ez nem normális.) Ezen kívül semmi más tünete nincs, jól eszik, nem fogy, jókedvű, energikus, egyáltalán nem látszik betegnek. Az ínyét néha fájlalja a fejlődő fogak miatt, de nem folyamatosan. Norvégiában élünk és itt az orvosok nem találnak magyarázatot a hőemelkedésére. Végeztek néhány vizsgálatot, de fertőzést, gyulladást és allergiát sem találtak olyat, ami okot adhatna rá, és nincs már ötletük, hogy merre lehetne még tovább vizsgálódni. Az volna a kérdésem, hogy Magyarországon van-e lehetőség alaposabban utánajárni ennek a rejtélynek, érdemes-e hazautaznom a gyerekkel emiatt. Nagyon bánt, hogy nem tudok segíteni neki, mert látható tünete ugyan nincs, de nem lehet jó érzés folyamatosan hőemelkedéssel élni. Meg persze aggódom is, hogy mégis mi a csuda okozhatja.

Dr. Pék Tamás válasza hőemelkedés témában

Tisztelt Kérdező! Az emberi testhőmérséklet mindenkinél más, van akinek 37C felett van. A fenékben mért hőmérsékletből fél fokot le kellene vonni, tehát ott 38.5C lenne a láz határa. Gyermekkorban a betegségek előbb-utóbb megmutatják magukat, tehát ha tényleg kóros állapotot jelez az emelkedett testhőmérséklet, akkor előbb-utóbb lesz olyan releváns tünete, ami kideríti a láz okát. A leírtak alapján aggasztó dolog nem áll a háttérben, ha a gyermeknek nincs betegség tünete, szerintem ne mérjék meg a lázát. Ha nem lenne jó érzés a gyermeknél ezzel a hővel együtt élnie, akkor azt jelezné, ill. Önök észrevennék. Tisztelettel:

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. február 04.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Állandó hőemelkedés
Tisztelt Doktornő! Novemberi covid fertőzésemből meggyógyulva állandó hőemelkedéssel (37.1-37.5 magasabb nem szokott lenni) küszködök, ehhez társul néha...
Melkasi, lapocka fájdalom
Tisztelt Doktornő! Két hete kb 2 percig úgy éreztem, ,hogy dobbant egyet a szívem, majd azonnal még egyet, de az mélyebb volt. Másnap intenzív szúró, égő...
Elhúzodó hőemelkedés háttere
Tisztelt Doktornő! Az alábbiak miatt kérem véleményét. 16 éves fiamnál 6-hete fennálló enyhe hőemelkedés tapasztalható, főleg délutánonként. Az első héten...
Nem múló hőemelkedés
Tisztelt hölgyem/uram! Visszatérő torokgyulladással küszködök, legalábbis amit tudok, hogy két havonta legalább visszatér a torokfájás hőemelkedéssel, enyhe...
Miért nem múlik a rossz közérzet?
Pontosan 1 hónapja kezdődtek a megfázásos tünetek. Torokfájás, nátha, rossz közérzet. 1 hét után mentem orvoshoz aki antibiotikumot írt, amit 5 napig szedtem...
Vírusfertőzés?
Tisztelt Doktornő/Úr! Tanácsot szeretnék kérni jelenlegi állapotommal kapcsolatban. Másfél héttel ezelőtt rosszul lettem, pontosabban délután kezdtem érezni,...