Gyerek az arcához kapkod

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Kisfiam két és fél éves. Szépen fejlődik, jól eszik, jól alszik, boldog. Bölcsődébe jár, ahonnan azt a visszajelzést kapjuk, hogy rendben van, nagyon kiegyensúlyozott és ütemes a fejlődése. Nyár elején vettük észre, hogy időnként az arcához kap, megdörzsöli az orrát, a szemét, megvakarja a fejét vagy a fülét birizgálja. Azt hittem, hogy a meleg miatt van, azért mert megizzad, de aztán hidegebb napokon is csinálta. Nem túl rég makacs köhögés miatt jártunk a gyerekorvosnál. Készült mellkas és arcüreg RTG. Kiderült, hogy arcüreggyulladása van (orrmelléküreg inhomogénen fedett), aminek megfelelően antibiotikumot, köptetőt, antihisztamint kapott és bioptron lámpával is melegítettük az arcát. Lassan javult, de teljesen meggyógyult két hét alatt. A helyettesítő gyermekorvosnak említettük a vakarózást, arcbirizgálást, ő allergiás háttérre gondolt, amit az arcüreggyulladással is összefüggésbe hozott. Javasolta, hogy végeztessünk allergiavizsgálatot gyermekünknél, de ez még nem történt meg. Korábban jártunk bőrgyógyász, immunológus magánrendelésen, mivel kisfiam bőre pici kora óta sömörgős (azt hitük, hogy tejfehérje miatt). Mielőtt áttértünk tápszerről tehéntejre megnézettük. Ott azt mondták, hogy a bőre genetikai okok miatt sömörgős és száraz, nem allargia (vérvétel nem volt). Ezért teljesen elhagytuk a tápszert (ami szintén tehéntej alapú volt, és előtte is kapott tejet időnként), azonnal nem tapasztaltunk semmi változást, majd jött ez a vakarózás. Nem is igazi vakarózás, inkább csak odakap, megdörzsöli a fejét, arcát (körmét nem használja)., Amikor a Cetirizin cseppet kapta sem javult a helyzet. Azóta pedig rosszabbodott. Egyre gyakoribb. Van, amikor éppen létrára mászás közben simítja végig az arcát, elengedve a létrát, vagy motorozás közben engedi el miatta a kormányt. Szóval már közvetetten is veszélyes. Egyik este nem telt el egy perc sem, hogy ne piszkálta volna az arcát. Mostanában láttam, hogy időnként kap az arca felé, de nem is éri el, csak úgy a levegőben suhint egyet., Amikor megkérdezem, hogy fáj, vagy viszket-e, kicsit mérgesen mondja, hogy nem. Zuhanyzáshoz BABE termékeket használunk születése óta. Mostanában próbálkoztunk az én natúr Manna szappanommal, majd shea vajjal kentem be, de ez sem használt. Nem váltottam mosószert sem., Amit még megírnék, hogy néhány napos korában a védőnő tanácsára többször megmértük a testhőmérsékletét végbélben (gyakorlásként és hogy tudjunk mihez viszonyítani egy esetleges betegség esetén), higanyos lázmérővel, és azt tapasztaltuk, hogy este kissé emelkedett (+37.5-37.6 levonás nélkül – reggel/délelőtt 36, 7-37, 1), így ezt vettük alapnak akkor (védőnővel megbeszélve). Egy időben hőmérővel kakált, így mindig láttuk este, fürdés előtt, hogy ez így van. A lázát majd nem méregettük, amikor nagyobb volt, csak betegség esetén. Most azonban megint figyelgetem, és úgy látszik, hogy most is magasabb esténként (egyik este 37, 7-et is mértem). Mi lehet az oka a vakarózásnak? Normális-e, hogy esténként ennyivel magasabb a testhőmérséklete? Válaszáért nagyon hálás vagyok!

Dr. Balogh Andrea válasza vakarózás témában

Kedves Kérdező! Feltehetőleg a korábban orvos által felállított sömörgős kifejezés - ilyen orvosi diagnózis nincs, az orvosi szaknyelv nem ismeri - az atopias dermatitis. Ennek valóban van genetikai alapja, de sokszor bizony egyéb allergiákkal így tej-, tojásfehérje allergiával is társul. Az allergia nem mindig javul Cetirizinre vannak más allergia ellenes készítmények amelyek javulást okozhatnak. Azonban arról, amit leír a "vakarózás" jellegéről nem allergiára típusos. Ahogy írja gyermeke már hozzá sem ér a bőréhez csak maga a mozdulat van meg. Az allergiás vagy atopias bőrű gyermek bőre száraz, viszket, bőrét sokszor már véresre marja. Itt egy sztereotip cselekvésről van szó, ami sajnos lehet ritka epilepszia vagy egy magatartásbeli, pszichés kórkép indulása. A biztosabb diagnózis érdekében azt tanácsolom, hogy vegyék fel videóra a kisfiú mozdulatait, "vakarózását" és vigyék el egy szakemberhez, egy gyermekideggyógyász szakrendelésre. Sokszor ez segít a diagnózis felállításában. Állami intézetet javaslok ahol van lehetőség EEG és egyéb vizsgálatokra. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. augusztus 26.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Miért vakarózik a babám?
11hónapos kisbabám, erőteljesen vakarózik, főleg este jön rá van mikor vérzésig kaparja a fejét, fürdés közben pedig az egész testét, semmilyen kiütés...
Piros folt a baba homlokán
Tisztelt Doktornő! Kb. 10 nappal ezelőtt egy pirosas kicsit púpos folt jelent meg fél éves kisfiunk homlokán, mely felületi sérülésnek tűnt, mintha beütötte...
Fejrángatás es fejhátracsapás
Tisztelt Doktornő! Kisfiam, aki 1 éves elkezdte rángatni a fejét vízszintes irányban és ha ilyenkor felemeljuk meg hátra is csapja a fejét. Elég ijesztő...
Bexsero oltás tárolási hiba
Kedves Dr. Hanga! Az lenne a kérdésem, hogy lehet e valami baja a bexserot oltásnak ha 1 vagy 2 napig nem ment a hűtőnk és mi nem vettük mert nem...
Baba fejfájás
Kedves Dr. Nő! Van egy 18 hónapos lányom, az elmúlt időben nagyon elkezdet hunyoritani elvittük szemészetre ott mindent rendben találtak. Viszont a hunyoritas...
Kisgyermek emelkedett lymphocyta érték
Tisztelt Szakértő! Gyermekem novemberben lesz 5 éves, gyermekorvosi javaslatra teljes labort csináltattunk, melynek eredményét mellékelem. A vérkenet...