2 éves gyerek háta fáj

Tisztelt Doktor Nő/Úr! 2 éves kisfiam körülbelül két hete néhány alkalommal panaszosan mutatta a hátát (dereka felett). Ezt ette például lépcsőzés közben, ülve és csak egyszerűen álló testhelyzetben is. Aztán a panaszkodás elmúlt, de azóta is többször piszkálja a, derekát, vakargatja, meg-meg húzza a ruháját a hátánál. Időnként például nyújtózkodást, szaladgálást vagy pelenkázást követően. Van, amikor játék közben odakap egy pillanatra. Nem panaszkodik, mintha tudomást sem venne róla, de valami mégis van ott. Beszéltem a védőnővel, aki azt mondta, hogy ilyen kis gyerekek nem szokták fájlalni a hátukat. A gyermekorvosunkat a napokban fogjuk felkeresni. Nem tűnik úgy, hogy nagyon kellemetlen lenne neki, mivel látszólag a játékban nem zavarja, az éjszakákat átalussza. Egyetlen problémánk, hogy a bőre eléggé száraz (ez rám is igaz), ezért kentem a, derekát testápolóval is, hátha csak húzódik, de nem tapasztaltam javulást. Szemmel nem látható semmi a hátán és én nem tudtam kitapintani sem ott semmit. Mi lehet az oka annak, hogy egy ilyen kis gyerek érez valamit a, dereka körül? Sajnos az interneten ijesztő dolgokat is írtak (a lúdtalptól a gerincdaganatig) ezért nagyon aggaszt minket ez az állapot, mely nem akar elmúlni. Milyen vizsgálatokat lát indokoltnak ebben az esetben? Válaszért nagyon hálásak vagyunk!

Dr. Balogh Andrea válasza hátfájás témában

Kedves Kérdező! Lúdtalp ebben a korban szinte minden gyereknek van, problémát nem szokott okozni. Előfordulhat izomhúzódás, zúzódás különösen esések miatt. Ha már nem fájlalja játszik nyugodtan akkor ilyen jellegű dologra gondolnék, lehet, hogy a bőrét annak szárazsága miatt piszkálja, érdemes orvosukkal egy jó hidratáló testápolót felíratni. Ritkán lehet gerincfejlődési rendellenesség, csigolyaprobléma, ami hátfájást eredményezhet, de az fokozatosan okoz tüneteket, a problémák erősödő intenzitással jönnek elő - bár a legtöbbször tünetmentesek véletlen lelet folytán, derülnek ki- éppúgy, mint a daganatok esetében, tehát ott nem javulás van hanem fokozatosan romló állapot, így a helyükben emiatt nem aggódnék., Amit esetleg szükségesnek tartanék az egy 2 irányú gerinc felvétel, amin a gerinc szerkezeti rendellenességei látszanak. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 23.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Hátba nyílaló fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 46éves 175cm magas és 76kgis férfi vagyok. Sportos alkat vagyok, hetente 3* szoktam edzeni ha időm engedi. A problémám az lenne, hogy egy...
Gerincfájdalom egy pontban
Tisztelt DoktorNő! 24 éves fiú vagyok, és 3.5 hónapja a gerincem egy pontján, függőleges irányban középen, merőleges irányban a középvonaltól picit balra...
Ez normális hogy még érzek görcsös...
Tisztelt Doktornő Előző hét vasárnap kezdődtek a tüneteim. Reggel munkába menet vonatról leszállva éreztem egy enyhe húzódást fájdalom félét a jobb hátamon a...
Hátszúrás kondi, séta után
Tisztelt Doktor Nő! Megszeretném kérdezni, hogy mitől lehet a ritkán előforduló hátközép szúrás , vagy valamikor csak alul a, derekamnál fáj (szúr). Kicsit...
Gerinc fájdalom
Tisztelt Cím! Szeretném, ha leleteimet megnéznék és elmondanák véleményüket. Kérdésem, hogy mit lehet tenni, hogy gerinc ill hát fájdalmaim megszűnjenek....
Hát-, fej-, mellkas fájdalom
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Egy pár hete éreztem először szúró fájdalmat a bal lapockám mellett a lapocka és a gerinc között. Ez nem tart tovább pár...