Dadogás gyermek korban

Tisztelt Doktor nő/úr! A kis unokám most 20 hónapos, egy éves kora óta mondogat szavakat már ott tartunk, hogy kezd 2-3 szavas mondatokba beszélni, de kb egy hete el kezdett dadogni vagyis ha gyorsan akar ki mondani valamit többszöri neki futásra sikerül csak. Nem tudjuk, hogy mit csináljunk vagy hova vigyük, de nagyon meg vagyunk ijedve mert idáig szépen folyamatosan mondta ki a szavakat. Olvastam, hogy az ijedség is okozhat ilyen tüneteket, de tudomásom szerint nem ijedt meg semmitől sem l. Köszönöm előre is a választ.

Szigeti Ildikó válasza dadogás témában

Kedves Aggódó Nagymama! Egyelőre semmi oka nincs az aggodalomra! Az unokája jelenleg a beszédfejlődés azon szakaszában van, amikor igen gyakori a dadogásra hasonlító szótag- avagy szóismétlés, illetve az, amikor a kicsi többször „nekifut” egy-egy szó kimondásának. Valóban, mint azt Ön is írta, ijedtség is okozhat átmeneti dadogást, gyereknél és felnőttnél egyaránt, a kis unokájánál azonban nem tudnak olyanról, ami ijedtséget okozhatott nála. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a kicsi megrémült valamitől, amit látott vagy hallott, de erről az élményéről még nem tud Önöknek beszámolni, így csak annak „utóhatását” észlelhetik nála. Most csak annyi a teendőjük, hogy türelmesek lesznek és nem figyelmeztetik, korholják a gyereket „dadogása” miatt. Értelemszerűen jelenleg sehova nem kell elvinni a gyereket, hiszen nincs probléma! Nagyon fontos, hogy bármennyire is ijesztőnek tűnik a jelenség, a kicsi ebből lehetőleg ne érzékeljen semmit. Ha ugyanis azt tapasztalja, hogy egy-egy szótagismétlés pánikreakciót vagy haragot vált ki Önökből, valóban megrémül és szorongani kezd, aminek következtében a beszédfejlődés megakadhat, és a gyerek valóban és tartósan dadogni fog! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 04.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

A barátom beteg vagy inkább lelkidolog?...
Jó napot azt szeretnem megkérdezni, hogy ha valaki sokszor megismétli önmagát, van, hogy dadog, volt, depressziós hajlama is, lehetséges hogy a lelki dolog...
Forduljunk logopedushoz?
Kedves Szakerto! Oriasi problemaval kuzkodunk, fiam kb egy hete egyik naprol a masikra elkezdett dadogni. Szeptemberben lesz harom eves.Leginkabb a mondatok...
Miért dadog a kisgyerek
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A nővéremnek van egy kisfia. Három éves. Egy csomószor dadog és egy mondatnak többször fut neki, hogy el tudja mondani. Először az...
Kórós-e a kislányom dadogása?
Szép estét kívánok! Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy 5 éves kislányom 3 hónapja nehezebben beszél, néha dadog. Nem mer elaludni a saját ágyába fél a...
Dadogás
A 2, 5 éves kisfiam 2-3 hónapja dadog hol jobban hol kevésbé. Ezzel foglalkoznom kell vagy nem? Most megint jobban dadog a múlthéten nem dadogott annyira....
Miért kezdett el dadogni az unokám?
Üdvözlöm! Abban kérek segítséget, hova fordulhatnánk a következő problémával: 5 és féléves fiú unokám igen korán el kezdett beszélni.Érthetően, szépen...