• Recsegő fül

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Már évek (3-4) óta recseg a bal fülem erősebb zaj hatására. Olyan a jelenség, mint ahogy egy rossz hangfal szól. Egy bizonyos zajszint felett elkezd recsegni, a szemem pedig ráng, mert nagyon zavaró is. Fájdalmasnak nem modanám. Ha mentő megy el mellettem akkor mindig, de most már az előadások utáni taps is kiváltja a jelenséget. Már voltam orvosnál vele. Az egyik doki az orrsövényemre, azon kersztűl pedig az elzárt fülkürtőre vezette vissza a dolgot. A másik pedig elküdött hallásvizsgálatra. Megállípította, hogy van kis hallásromlásom is, és jelenleg betahistin-ratiopharm nevű gyógyszert szedeti velem. Egyébként pedig a fülhallgató-használatát okolja érte. Ami egyébként sokáig mindennapos tevékenység volt nálam, de sosem hangosan. A kérdésem, hogy mi lehet pontosan a probléma? Milyen összefüggés van a recsegés, és a hallásromlás között? Mit lehet kezdeni elsősorban a recsegéssel hosszútávon?

        Dr. Horváth Tamás válasza a fülrecsegés témában

        Tisztelt Uram! Ezt így távolból nem tudom pontosan megítélni, főleg úgy, hogy két, egymásnak ellentmondó vélemény született. Vagyis nem ellenkezőek a vélemények, de az egyik egy nyomáskiegyenlítési zavarra vezeti vissza a problémát, a másik vélemény belsőfülártalomról szól. Kellene látnom a dobhártyáját, a fülkürtátjárhatóság eredményét (tympanogram), érdemes lenne orrendoszkópiát is végezni. Ha a fülkürt okozza a bajt, akkor azon nagy eséllyel lehet javítani, bár ennek akár műtét, például az orrsövényműtét lehet az ára. Ha belsőfül eredetű a baj, akkor azt sajnos kisebb eséllyel tudjuk befolyásolni.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Horváth Tamás
        fül-orr-gégész szakorvos

        Dr. Horváth Tamás

        Kérdés: 2011. február 22., 19:33; Megválaszolva: 2011. február 26., 13:16

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Mit jelent a szövettani eredmény? Mi várható a közeljővőben? Vélemény/Diagnózis: Helyenként hyperplasticus respiratoricus hámmal, máshol el nem szarusodó és elszarusodó többrétegű laphámmal fedett szövetrészletek közepes fokú...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A problémám körülbelül 7-8 hónapja kezdődött. Először klasszikus megfázásnak gondoltam a torokban és főként orrban termelődő sűrű váladékot, a háziorvosom antibiotikumot írt fel, de a kúra után is fenn...
        Tisztelt Doktornő/Úr! Körülbelül 1 éve beverték a szüleim az orrom, vérzett is Elmentem vele a háziorvoshoz, aki azt mondta, hogy ez nem törött el és nem kell vele röntgenre sem menni. Nagyon sokáig recsegett, ha megnyomtam, illetve ferdén...
        Hétfőn műtöttek orr és garatmandulával. 4óránként kell bevennem flector port mert annyira fáj. Eleinte sima fehér lepedékes volt a torkom, mostanra viszont fekete részek is vannak benne és talán egyre nagyobb terúleten. Mikor fog leválni a...
        Kedves doktor /nő! 3-4napja zúg a bal fülem,be van dugulva és fáj, nem folyik semmi belőle nincs lázam se. Előtte buszon utaztam és minden ablak nyitva volt! Elmentem a házi orvoshoz aki otipax cseppet írt de nem használt, kiprobaltam a dolorgit...
        Tisztelt Doktornő! Két hónapja ( máj közepén ) kaptam torokgyulladás, és/vagy annak tüneteivel járó bakteriális légúti fertőzést - hogy a kettő közül melyik, ez máig nem derült ki. Én mindenesetre tisztitatlan légkondicionálóra...
        Gyerekkoromban kivették az orrmandulámat, azzal az indokkal hogy valószínűleg attól vagyok rendszeresen beteg. Ugyan így gyerekkoromban diagnosztizáltak Orrpolippal de koromra való tekintettel nem műtötték meg. A problémám hogy évek óta...
        Tisztelt Fül- Orr gégész! Pár napja nyelésnél fájt a fülem,a torkom mellett mert az is fájt el mentem az ügyeletre mert egyre elviselhetetlenebb volt. Ott azt mondták vírusos eredetű. Keressem fel a házi orvost egy Otipax nevű fülcseppet...
        Tisztelt doktor úr Érdeklődni szeretnék, hogy normális dolog-e ha a mandula műtét után 3 héttel az evés nehezemre esik, nem tudom ivás nélkül lenyelni és köhögő rohamok törnek rám ha eszem. A választ előre is köszönöm
        Üdvözlöm ! Visszatérő problémámra szeretnék segítséget kérni ! Sajnos minden hónapban menstruációm erős migrénnel jár amit csak hideg vizes borogatással tudok elviselni , homlok, és tarkó részen . Az lenne a kérdésem hogy ezzel...