Középfülgyulladásom van, mit tegyek?

Tisztelt Doktor Úr! Több, mint egy hete közepfülgyulladással küzdök. Mivel két sikeretelen dobhártyaplasztika műtét után jobb fülem dobhártyája jelenleg is lyukas, nem ritkán fordul elő, hogy fülem gyulladt és váladékozik (leginkább akkor ha véletlenül víz kerül bele). Nagyon kellemetlen, de megtanultam ezzel együtt élni, szakorvoshoz akkor megyek, ha nagyobb a baj, ilyenkor általában az antibiotikumos kezelés pár nap alatt hatni szokott. A mostani eset viszont más, mint az eddigiek. Két hete nagyon meg voltam fázva, fájt a torkom, és az orrom is folyt, amit mézes-citromos teával és c vitaminnal kúráltam. Néhány nappal később a fülem is váladékozni kezdett (kb. másfél héttel ezelőtt)...viszont a váladék, ami máskor sűrű, sárga színű szokott lenni, most rózsaszínes (véresnek tűnő?) és sűrű volt. Ekkor a torkom már nem fájt és az orrom sem igazán folyt, nem fájt a fülem sem, csak hőemelkedésem volt. Még sohasem tapasztaltam azelőtt ilyen színű váladékot, így kicsit aggódtam és egy héttel ezelőtt felkesestem egy fül-orr gégész szakorvost, aki belenézett a fülembe, és közölte, hogy igen, középfülgyulladásom van, és szerinte nem kell foglalkoznom a váladék színével, nincs jelentősége. Felírt Curam Duo 875 mg/125 mg antibiotikumot (azért azt, mert még szoptatom a másfél éves kisfiamat) és azt mondta 1 hét múlva menjek vissza kontrollvizsgálatra.. Azóta beszedtem a tablettákat, de a fülem állapota nem lett jobb, sőt! ...második napja fáj a fülem, nyomásérzékeny, és a váladék sem lett kevesebb, a színe hol rózsaszínes, hol pedig sárga és nagyon sűrű... Sajnos legkorábbam pénteken tudok visszamenni kontrollvizsgálatra, de kicsit aggódom...Érdekelne, hogy Ön mit gondol arról, várhatok-e péntekig, vagy jobb lenne sürgősen orvoshoz fordulni? Várhatom-e, hogy a beszedett antibiotikum még kifejti hatását, vagy ha eddig nem segített, már nem is fog? Máskor, más orvosok, leszívták a váladékot a fülemből, most ez nem történt meg...elég ha spontán ürül? (bár elég nagy a lyuk a dobhártyámon, és ürül is a váladék, de egyre nagyobb területen érzek feszítő, fájó érzést a fülem körüli területeken, ami egyébként duzzadt is, és mind a beszéd, mind a rágás kellemetlen)... Kérem adjon tanácsot, mit tegyek? Nem szeretném ha komolyabb szövődmény lépne fel, már így is elég sok problémám van azzal a fülemmel (az első fülműtét óta állandó fülzúgásom van, ami a második fülműtét után sem lett jobb, emellett nagyfokú vezetéses halláscsökkenésem van)...a 3. fülműtét többször került már szóba, mint végleges megoldás a problémámra, de az eddigi tapasztalataim miatt bizonytalan vagyok abban, hogy belevágjak-e, másrészt a lyuk elhelyezkedése miatt olyan komplikált lenne a műtét, hogy azt több orvos nem is vállalná...úgyhogy egyelőre ezzel kell együtt élnem. Általában nem látom sötéten a helyzetemet, most először fordult elő, hogy igazán aggódom a fülgyulladásom miatt, ezért nagyon örülnék, ha tudna nekem tanácsot adni, hogyan segíthetném elő a gyógyulásomat.. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza középfülgyulladás témában

Tisztelt Hölgyem! Nehéz látatlanban jó tanácsot adni. Egyfelől a leszívás nem a folyamat javítására szükséges, hanem a fül jó áttekintése miatt, így a gyógyulás szempontjából általában elegendő, ha spontán ürül. Ha fáj a rágás, akkor lehet, hogy a kifolyó váladék föláztatta a hallójáratot, ami miatt az antibiotikumon kívül helyi kezelés is szóbajön, így talán nem fölösleges pár nappal a megszabott kontroll előtt jelentkezni fülészeten. Mindazonáltal egy krónikus középfülgyulladás hosszú barátságot föltételez a fülészorvossal, így javaslom, hogy válasszon olyan kollégát, akiben megbízik, aki elérhető, aki nem csak konzervatív, hanem műtéti kezelését is el tudja végezni. Így van a legnagyobb esély a gyógyulásra mind az akut, mind a krónikus folyamatot illetően.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. október 13.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Füldugulás és szúró fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Vírusos megbetegedés miatt kb. 1 hete torokfájás és orrdugulás a panaszom. Tegnap azonban a bal fülem is bedugult, és néha szúrást is érzek...
3 éves kisgyermek tympanometric...
Tisztelt Doktor Úr! Kislányom idén szeptemberbe kezdte az óvodát (most 3, 5 éves) . Októberben benáthásodott., Ami végül ráhúzódott a jobb oldali fülére. A...
Nem hallok jól és fáj a fülem
Kedves Doktor úr! Már két éve viszket a jobb fülem és nehezen hallottam, most viszont a balfülem bedugult, fáj és nem hallok vele. Olyan, mintha a pincéből...
Fülfájás
üdv! Miért jó fájós fülre a meleg só?
Lukas a dobhártyával lehet tesizni,...
Megállapították, hogy középfülgyulladásom van illetve lukas a dobhártyám., De azt elfelejtettem megkérdezni, hogy ilyenkor lehet sportolni, tesizni?...
Középfülgyulladás vagy fogászati ciszta...
Tisztelt szerkesztőség! Kb 1 hete kezdődtek a panaszaim - a jobb fülemben teltség érzet, feszülés, tompább hallás és kis hőemelkedés. Háziorvosom középfül...