Létezik-e olyanhallászavar, hogy egy hangot rendszeresen félrehall az ember?

Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretném megkérdezni, hogy létezik-e olyan hallászavar, hogy egy hangot rendszeresen félrehallok? Azt figyeltem meg, hogy gyakran az "á" hangot "e"-nek vagy "é"-nek hallom. Eddigi életem során semmi baj nem volt a hallásommal, most olyan munkakörben dolgozom, hogy fontos a hallás utáni pontos betűzés, (pl személynevek), és most vettem észre ezt a furcsaságot először, amit eddig betudtam annak, hogy érthetetlenül mondták a neveket, de már olyan gyakran előfordul, hogy úgy hiszem velem van a baj. Válaszát előre is köszönöm: Noémi

Dr. Katona Erzsébet válasza hallászavar témában

Tisztelt Kérdező! Létezik, ez a leggyakoribb tünete a szenzorineurális jellegű halláscsökkenéseknek, de természetesen halláscsökkenés nélkül is előfordulhat a félrehallás. Javasolom, hogy részletes audiológiai kivizsgáláson vegyen részt, mert a tünet oka tisztázásához az első lépésként ezt kellene tennie. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. október 07.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Bal fülemre nem hallok
Jó napot! Olyan problémával küzdök, hogy egyre kevesbbé hallok a bal fülemre. Szombat este (dec. 12) mikor lefeküdtem semmi gond nem volt, viszont mikor...
Nem hallok redesen
Egyik fulemre se hallok jól kb. 5 éve. Számtalan orvost felkerestem, de senki sem tudja mi bajom. A legtöbb gyógyszert felirtak, beszedtem, eredménytelenül....
Bal fülemre időnként nem hallok
Egyik fülemre csak akkor hallok tökéletesen, ha KITUSOLOM az orromat és bal fülemet. Valamint ha lehajolok, akkor folyik az orromból vizes folyadék, elég...
Baj lehet a hallásommal?
Úgy egy éve azt vettem észre, hogy bizonyos magas hangok, mint pl. a cukorkás papír zörgése vagy a billentyűzet hangja egyszerűen zavarja a fülemet. Nem okoz...
Fül eltömődése
Tisztelt Doktor Úr, most jövök kifelé egy náthából. Sajnos a bal fülemre pár napja nem hallok, illetve néha jobban, néha kevésbé. Fájdalmaim nincsenek,...
Tompa hallás
Egy rosszul érintett pofon után egy kis ideig csengett a fülem, utánna pedig csak tompán hallottam. Ez az állapot már egy napja tart. A kérdésem, hogy ezzel...