Csomó a fül mögött

Körülbelül három hete egy kis csomó jelent meg a jobb fülem mögött a bőr alatt, ami néha, mintha kisebb lenne, de nem múlik el. Tapintásra kemény, nem fáj, színe nem tér el a bőrömétől. Nyirokcsomóra gyanakszom, de mostanában egyáltalán nem voltam beteg, hónaljamban volt már korábban, de akkor beteg voltam és el is múlt 1-2 hét alatt. Más. A jobb fülem gyerekkorom óta nem az igazi. Tompábban hallok vele, mint a ballal, éjszaka gyakran pattog, recseg a szívverésem ütemére. Illetve van egy érzés amit meg sem tudok rendesen fogalmazni, de ha az orromat befogva "megszívom" reccsen egyet és kissé máshogy hallok (ez így nem pontos megfogalmazás), illetve az éjszakai pattogás, recsegés is megszűnik egy időre, majd visszaáll a "rend". Ezzel soha nem jártam orvosnál, mivel hozzászoktam (persze néha zavar) és betudtam annak, hogy gyerekkoromban gyakran volt ez a fülem begyulladva, sokat jártunk vele orvoshoz és annak a mellékhatása. A csomóval kapcsolatban érdemes orvoshoz fordulnom? A másik problémám vajon orvosolható még?

Dr. Zaránd Rajmund válasza fülprobléma témában

Tisztelt Uram! A csomók perzisztens fönnállása minden esetben orvosi vizsgálatot igényel, bár minden valószínűség szerint ártalmatlan nyirokcsomó duzzanatról van szó. A másik gonddal is fül-orr-gégészet, majd audiológia. Az eredmények ismeretében fogják Önnek megmondani, hogy mi a, definitív megoldás.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 30.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Lüktetés a fülben
Tisztelt Doktor Úr! Hónapok óta a bal fülem elkezd lüktetni ha jobbról jövő hangot hallok, vagy a jobb fülemhez közelebb beszélne! Ha fülhallgatót dugok a...
Fülprobléma
Üdvözlöm. Azzal a problémával fordulok önhön h valamiért recseg a jobb fülem. Külső behatásra semmi csak bizonyos hangerejű és frekvenciájú hangok esetén...
A fülem berezonál a hangokra és szúr
Tisztelt Doktor ur / nő! Olyan problémám van, hogy a bal fülem berezonal a hangokra, mintha szúrna benn valami olyan érzésem is van időnként. 2-3 hónapja...
Fül probléma.
Tisztelt Dr. Zaránd Rajmund! Az elmúlt 3-4 napban a jobb fülemben dobogást érzek, nem fáj a fülem, fejem sem. Nem is folyamatos, csak néha bedobog, de abba...
7 hetes baba - fülzsír
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 7 hetes babámmal újszülött hallásvizsgálaton voltunk. A gép nem jelzett a fiam egyik fülére sem hallást, azonban tudom, hogy hall,...
Fülüreg gombásodása
Kedves doktor, Visszatérő problémám a viszketéssel, vizes levedzéssel járó fülgombásodás. Egyéb tünetek nincsenek. Nem jártam sem medencébe, sem strandra....