Ha egyszerre van orrsövényferdülésem és orrpolipom, az okozhat alvási apnoét?

Tehát orrsövényferdülés miatt nem kapok rendesen levegőt jobb oldalt, de közben jobb oldalt ott van még az orrpolip, bal oldalt pedig szintén, tehát egyik orrlyukamon sem kapok rendesen levegőt. Éjjel okozhat alvási apnoét? Lehetek e miatt folyton fáradt? Érzem, hogy az agyam ki van merülve, kb le van blokkolva. Olyasmi, mintha izomláza lenne az embernek csak fejben. Mindegy, mennyit alszok, nehezen ébredek és hulla vagyok kb. mindig. Kezd elegem lenni abból, hogy folyton fáradt vagyok és emiatt szinte mindig levert. Így nem kellemes élni. Látom másokon, hogy oylanok, mint az energiabomba, még ha 2-3 napig nem is alszanak, de én normális esetben is olyan vagyok, mint aki kihagyott egy éjszakát. Azt mondanám, hogy kb. hetedikes korom óta, azaz kb 5-6 éve áll fenn ez a dolog. És meg merem kockáztatni, hogy idővel egyre rosszabb lett. Egyszerűen sokkal kényelmesebb, ha csak behunyom a szemem, minthogy akármi mást csináljak. Most, hogy jön az egyetem, aztán ugye később a munka, nem lenne jó az, ha ilyen kimerült lennék. Ha megcsináltatom az orrsövényem és orrpolipom, akkor elmúlhat mindez? Vérszegény nem vagyok, tavaly nyáron direkt ugyanezen okból csináltattam vérkép elemzést. Ha jól emlékszem egyedül a kreatinin-foszfát szintem volt magasabb kétszer-háromszor a kelleténél, de úgy tudom, hogy ez nem probléma. Remélem tudnak válasszal szolgálni és remélem ezen okokból van ez a problémám, mert már végképp nem tudom, mit is csináljak. Köszönettel, Krisztián. Ui.: Nem hinném, hogy képzelt beteg lennék, eléggé valós probléma és kihat úgy a mindennapi életemre, legyen az szellemi vagy testi teljesítmény, vagy néha szomorú, de szerelmi életre is. Még esetleges fontos infó, hogy kiskoromban kruppom volt, de kinőttem belőle. Esetleg valami asztmás dolog is lehet a közelben? Csak mert ha sokat futok, akkor utána egy jó ideig köhécselnem kell...

Dr. Zaránd Rajmund válasza orrsövény témában

Tisztelt Uram! Obstruktív alvási apnoe terápiája a szűkület megoldása. Az orrlégzési gátoltságot okozó problémáktól megszabadulva minden bizonnyal a tünetei is enyhülnek vagy teljesen elmúlnak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 25.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Van e teendő?
Tisztelt Dr úr! Ügyeletre kerültem két hónapja felső légúti fertőzéssel, az érdekelne bal oldalon orron orrsoveny ferdüles van e teendő! Horkolok évek óta..!...
Orrsövény ferdülés műtét
Kedves Doktor Úr/Doktornő! Szeretném Önöket az orrsövény ferdülés megműtésének lefolyásával kapcsolatban kérdezni. Úgy tudom, hogy a teljes gyógyulási időszak...
Bűzős tűszentés
Űdc Dr.Úr! Állandó orrdúgúlás, bűzős tűszentés, levertség, néha fejfájás, nátha tünetek, orrsővényt állapították meg, de azt nem közölték, hogy ez miatt...
Lyukas orrsövény
Tisztelt Doktor Úr / Nő! 4 hónapja kauteres vérzéscsillapítás következményeként tűszúrásnyi lyuk keletkezett az orrsövényemen, azóta időnként sípol az orrom,...
Orrsövényműtét...
T. Dr. Nő-Úr! Érdeklődnék mivel gyermekemnek aki 17-éves elmult és orrsővényferdülése van s az orvos javaslatára megkell, hogy mütsék kérdezném, hogy altatást...
Érdekes orrsövény
Tisztelt válaszadó! Szeptember 6-i röntgen lelet szerint „septum nasi BALRA, deviál”, szeptember 7-i gégészeti vizsgálat szerint „direkt orrkürti képben...