• Gyermekkori fogszabályzás tehetséges zenész csemeténél

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves Doktornő! Kisfiam 12,5 éves, lassan váltaj fogait. eddig fennt a 10-ből 5 cserélődött ki a többi még tejfog. Olyan gondunk van viszont, hogy a felső állkapocs szűkebb, így a második foga feljebb jött ki és rá fog érni a kijövő 3.fogára majd. Fogszabályzásra elmentünk és ott két lehetőséget adtak. Vagy kihúzzák majd a 4.kisörlőket és rögzített fogszabályzót kapna. A másik, hogy kívülről valamilyen fejre felhelyezhető sapka szerű lenne, amivel a hátsó fogait tolnák hátra. Ezt 14-16 órát kellene hordani, de ez egyenlőre nehezzen menne, hiszen iskolába nem venné fel. A legnagyobb gondunk, hogy nagyon tehetséges kürtös, ezt tervezi életpályájának, így a rögzített fogszabályzó szóba sem jöhet, hiszen az olyan nagy kiesés lenne, hogy már nem tudná folytatni. Lehet-e később kivehetőset használni vayg azt meddig lehet használni. Vagy lesznek neki kesze-kusza fogai, mert így lehetőségeink el is fogytak. Tudom, hogy látatlanban nehéz, de tud-e adni valamilyen tanácsot elérhető áron. Köszönettel!

        WEBBeteg szakértő válasza a Fogszabályozás témában

        Kedves Anyuka! Én ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy keressenek fel egy másik fogszabályozós kollegát is, aki látva a gyerek fogait esetleg használhatóbb módszert tudna ajánlani Önöknek. Mindenki egy kicsit másképp dolgozik és sokszor más módszerrel.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.


        Kérdés: 2011. január 19., 12:26; Megválaszolva: 2011. január 25., 09:43

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt doktorúr! Szájpadlásomon néha megjelennek piros foltok melyek azután napok múlva elhalványodnak és eltűnnek. . A szájpadláson ill. a felső fogsor belső oldalán. Pirosak és szabálytalan kör alakúak. Különösebb problémát nem...
        Tisztelt Doktor Úr! 3 hónapja kialakult nálam ez a rendkívül kellemetlen betegség a BPPV .Azóta is szédülök , bár lassan javulgat. Viszont van néhány fogam pontosan 2 egy bal alsó rágó fog és szintén baloldalon fent egy rágó fog amit...
        Tisztelt oktor Úr! Megváltozott munkaképességű vagyok, pszichés beteg. Amióta rendszeresen kell szednem a pszichés gyógyszereket folyamatosan vesztem el fogaimat, bár a szájápolást szigorúan betartom. Az internetet böngészve azt olvasom, hogy...
        Üdvözlöm! Kezdem a legelején... Körülbelül 2hete fogfajassal küzdök,ez idő alatt nem igazán tudtam enni inni is csak keveset,harom napja kihuztak. Ezután begyulladt az inyem,igy továbbra is csak keveset tudok enni. Egy két napja gyengének...
        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Pár napja vettem észre ezt a kis dudort a nyelvem oldalának a hátulján. Nem tudom, hogy mitől lehet és hogy mi, ezekre szeretnék választ kapni, illetve a teendőket az eltüntetésére. Semmilyen fájdalmat nem okoz, mégis...
        Tisztelt Doktor Úr! 30 éves, amúgy egészséges nő vagyok. Sokszor volt az elmúlt évek során arcüreg problémám, igazából kb 15 éve küzdök vele. Felvetődött a gondolat, hogy mivel a felső hátsó fogaim gyökerei az arcüregbe lógnak, a...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! A múlt héten csütörtök reggel a jobb fülem mögött kialakult egy csomó. Egyik pillanatról a másikra. Pénteken elmentem a háziorvosomhoz aki nem tudott sajnos mit mondani rá. Azt mondta sebész orvossal nézessem meg. A...
        Kedves Doktorúr/Doktornő! Pár éve már, hogy először jelentkezett az a probléma, hogy esténkét, 8-9 után mechanikai hatásra fájnak a fogaim. Önmagában nem fáj, kizárólag csak nyomásra. Átlagosan heti 2-3x fordul elő, a fájdalom elmúlik,...
        Tisztelt Doktor Úr! Pénteken reggel (05.11-én) kihúzták a jobb hátsó bölcsességfogamat (48-as fogeltávolítás), amely később begyulladt és antibiotikumot (Aktil Duo 875mg/125mg, 14 darabos)írt ki Hétfőn (05.14-én) az Orvos, majd Kedden...
        Tisztelt Doktor Ur/ Doktorno! 2fogam fognyaka nagyon magasan szabadon all. Sajnos soka derult ki,hogy egy, a tobbi fog gyokerene fekve nott bolcsessegfog nyomta a fogsort,ez okozta az iny visszahuzodasat. A szajsebeszeti beavatkozas megtortent,a...