• Mit tehetek csonthártyagyulladás esetén?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Dec. 29-én eltávolították a jobb felső 5-ös gyökérkezelt fogam, mert nagyon fájt. Egy gennyzacskót talált az orvos a végén, amikor kihúzta (4 érzéstelenítőt adott, de így is fájt). A problémám ezután kezdődött, jöttek az ünnepek és leghamarabb a fájdalmakkal, ami azután lett január 3-án kerültem fogorvoshoz, akkor egy injekcióval, ami a szememig hatolt, felnyitotta a lyukat és kitakarította, tett bele két aszpirint, azóta eltelt lassan 3 hét, és a fájdalom nem szűnik, hanem fokozódik. Heti 3-szor felnyitja, átfertőtleníti és tesz bele aszpirint, a fájdalom eleinte 2-3 napra is megszűnt, most a legutóbbi esetben már csak órákra (elszedtem 1 1/2 doboz dalacin c és már több mint 2 doboz cataflánt is). A fájdalom éjszaka a melegtől fokozódik. A szemem nem tudom nyitva tartani, a fülem fáj és lüktetést érzek a foglyukban. A fogorvosom egy üregről beszél, amelyből eltűnt a vérrög és csontgyulladást kaptam, ennek a gyógyulása nagyon hosszú, de a fájdalomnak nem fokozódni kellene szerintem, hanem csökkenni. Nem jól gondolom? Mit tegyek? Forduljak szájsebészhez, kérjek röntgent vagy mi az, amit még én tehetek a gyógyulás érdekében? Mi történt, ez mi lehet, mik az okok és van e valami öngyógyítás?

        WEBBeteg szakértő válasza a foghúzás témában

        Nem ritka jelenség gyulladásos fogak eltávolítása után, hogy a helye begyullad. A tünetek, amit leírt egyértelműen erre utalnak. Előfordul, hogy a fog felett elhelyezkedő arcüreg nyálkahártyája is izgalomba jön, ekkor arcüreg gyulladás jelei mutatkozhatnak.

        Amennyiben a szájüreg és az arcüreg nem kommunikál (nem nyílt össze)- gondolom ezt a fogorvosa leellenőrizte (orrfújási próba), adekvált terápia esetén bár nem túl gyorsan, de a gyulladásos tünetek megszoktak szűnni, a seb meggyógyul.

        A sebet többféleképpen lehet kezelni. Régebben sokat alkalmaztak salicilsavas (aspirines) gyógyszereket foghúzás sebébe, de nekem ezzel nincs tapasztalatom, mert mi a szájsebészeten ezt nem alkalmazzuk. Én ilyenkor érzéstelenítést követően alaposan kitisztítom a sebet, hogy jól bevérezzen (A vér alapvető a sebgyógyulás szempontjából), majd összehúzom a sebszélt, ha szükségesnek látom jodoformos gézcsíkot helyezek bele (néha speciális kámforos-fenolos oldattal átitatva) - egy-két naponta kicserélem a csíkot.

        Általában nagyon szépen fokozatosan megszünnek a panaszok pár nap alatt. Kiegészítésként fájdalomcsillapítót írok (pl az ön által említett cataflamot), antibiotikumot csak ritkán, általános tünetek esetén rendelek (láz, gennyedés stb.) Szövődményes arcüreg gyulladás esetén fül-orr-gégészeti konzílium esetleg szóba jön. Vannak sebekbe való gyári készítmények, én nem szoktam őket alkalmazni, nincs tapasztalatom velük.

        Maga annyit tehet, hogy nagyon tisztán tartja a száját (a seb környékét is), ha dohányzik, kerülje most. 

        Ha makacs a probléma és a fogorvos nem jár sikerrel, esetleg egy szájsebészeti szakrendelésre beutalóval elmehet.

                                                      Remélem segítettem 
                                                                                     Dr.Katona Pál
                                                                                     fogszakorvos
                                                                             dento-alveolaris szájsebész

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-01-21 11:53:59; Megválaszolva: 2011. augusztus 25., 13:18

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő/ Doktor úr! Néhány hete észrevettem egy kisebb kemény csomót a nyelvfék mellett, az ínyem alatt. Azóta az említett csomó nagyobb lett, és mellette lett kb 3 kisebb. Nem fáj, nincs elszíneződve, és általában nem látható,...
        Tisztelt Doktor nő/úr! A 25 éves lányom problémájáról szeretnék kérdezni. 2017 augusztusában történt egy bal alsó bölcsességfog eltávolítás. A műtét után, a szokásos módon jól bedagadt az arc bal oldala, majd lassan elkezdett...
        A számban a fölső ajkam nál belűl van egy egész bors nyi góc amiből kis szőr száll nőt ki ma elmentem a házi orvosom hoz de nem tudta meg mondani hogy mi lehet az azt monta még ijet soha nem látott kérem segítsen mi lehet az !!!!!köszönöm
        Tisztelt Doktor Úr! Egy letört, korábban már gyökérkezelt fogammal jártam a fogászaton, ahol kiszedték a régi tömést. A gyökércsatornát kloroformmal öblögették, ami egy rendkívül veszélyes, rákkeltő anyag. Miként lehetséges, hogy ezt...
        A számban felfedeztem a felső ajkamnál egy egész borsnyi gócot amiből szőrszáll nőt egyszer már kihúztam az tegnap volt de mamár láttam újra kinőtt ami zavaró és kicsit kellemetlen ha mozgatom és már kicsit fagad az ajkam kérem segitsen...
        Üdvözlöm. December környékén nagyon beteg lettem.Fájta torkom,köhögtem,bedagadt a nyelvem és fehéres árnyalatú szennyeződés volt rajta.Természetesen kaptam gyógyszereket ami után el is múlt egy hét alatt az egész.Az orvos csak annyit...
        Tisztelt Doktor Úr! Gyermekkori tetraciklin használat miatt elülső fogaim barnás sárgás szürkés elszíneződésűek, ami főleg a fognyakál nagyon zavaró. Kérdésem, hogy lézeres fehérítéssel lehet-e ezen segíteni és ha igen hova kihez...
        Az elmúlt kettő hétben volt egy csúnya torokgyulladásom,ami kb nyolc napig tartott. Fájt a torkom és a nyelvem duzzadt volt és teljesen fehér,majd később teljesen bepirossodott és fájdalmaj volt ha meleget ,vagy fűszereset ettem. Mára ez...
        Jó napot olyan kérdésem lenne hogy kihúzták fogamat felül bal 4 es alul bal 5 és gyökérkezelve voltak defájtak és kiúzták már kb 5 hónapja de viszont kb.1.5 hónapja azt érzem fájnak a helyei és ahol ki húzták a mellette lévő fogak is az...
        Tisztelt Doktor Úr/ Nő A mai nap folyamán a nyelvem elején megjelent kettő fél centiméteres folt . Nincs fájdalom , maximum kisebb bizsergés, érzékenység tapintásra. Kissé aggódom , kérem nyugtasson meg , hogy semmi komolyabb bajom nincsen....