Afta, vagy valami hasonló probléma a szájban.

Feleségem szájában, több, mint fél éve jeletkeznek, fehér hólyagok, amik fájdalmasak is, ezek visszafejlődnek, majd újból jelentkeznek. Belgyógyász szerint afta lehet. Már voltunk három fogorvosnál is, ahol, vagy a beépített műfogra gyanakodtak (a röntgen ott nem mutatott elváltozást) vagy nem mondtak semmit, illetve egy kiálló műfogrészt lecsiszoltak. Használtunk, fertőtlenítőt, kamillás öblögetést eredmény nélkül. Mi lehet ez, biztos, hogy afta-e? Már kétségbe vagyunk esve, hova forduljunk, mert nincs megfelelő diagnózis és terápia, egyáltalán mit lehet tennni? Várom szíves válaszukat. Köszönettel.

Dr. Tomonkó Magdolna válasza szájüregi elváltozás témában

Kedves Kérdező! "Látatlanban" nem lehet megmondani, mi ez az elváltozás, csak néhány ötletem van: az afta leginkább Glycosept oldatos ecsetelésre szokott jól reagálni (gyógyszertárban recept nélkül kapható), meggyorsítja a gyógyulást az is, ha porcukrot szopogat. Amennyiben afta, erre javulnia kell. Fehér felrakódásokat okozhat azonban szájpenész is, ebben az esetben glicerin borax oldat a megfelelő terápia (szintén recept nélkül kapható). Mindkét szer ártalmatlan érdemes megpróbálkozni vele. Az immunrendszert sem ártana kicsit "megtámogatni" erre Echinacea cseppeket lehet használni. Ha semmiképpen nem múlik a panasz, gégészeten lehet torokváladék tenyésztést kérni, belgyógyászati kivizsgálást annak kiderítésére, miért újulnak ki állandóan a tünetek (háttérben esetleg komolyabb belgyógyászati betegség nincs-e.) Természetesen mindemellett elengedhetetlen a műfogsor állandó, korrekt fertőtlenítése, fogmosás után szájvíz használata. Üdv: dr. Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. július 25.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Fehér foltok a bölcsességfogak mellett
Jó napot! Egy hete szúró fájdalomra lettem figyelmes a hátsó fogak körül, megnéztem, és mindkét oldalt két fehér folt jelent meg, amik ezelőtt nem voltak...
Hólyagos torok
Tisztelt Doktor Úr! Abban szeretnék segítséget kérni, hogy van e okom aggódni és ha igen hová forduljak segítségért vagy esetleg mit próbáljak még ki. A...
Antibiotikum hatásideje
Kedves Doktor Nő! Nekem olyan kérdésem lenne, hogy az antibiotikum, mennyi idő után kezd el hatni, ez én esetemben Dalacinról lett volna szó, de azt mondták...
Csomók a szájban
Tisztelt Doktornő/ Doktor úr! Néhány hete észrevettem egy kisebb kemény csomót a nyelvfék mellett, az ínyem alatt. Azóta az említett csomó nagyobb lett, és...
A száj belső részén góc
A számban a fölső ajkam nál belűl van egy egész bors nyi góc, amiből kis szőr száll nőt ki ma elmentem a házi orvosom hoz, de nem tudta meg mondani, hogy mi...
Szájüreg
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A szájüregemben, és a buccán, az ajkamon észleltem sárga kis pontokat vagy is annak látszó kis dolgokat nem erős szinűek csak...