• Fogamzásgátló

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr/Nő Körülbelül egy éve szedem a Lindinette20 nevű fogamzásgátlót. A párommal így védekezünk, valamin megszakítással is minden esetben. A problémám az, hogy az elmúlt hétvégén, szombaton kellett volna elkezdődni a menstruációmnak, azonban csak vasárnap kezdődött meg, tartott egy napig, és hétfő óta nem jelentkeznek még tünetei sem, néha kicsit rózsaszínes a hüvelyváladékom, de semmi több. Nem egész egy napig tartott a menstruációm és azóta semmi. A tablettát a ciklus közepén elfelejtettem 2 egymás követő napon bevenni, majd a betegtájékoztatót elolvasva pótoltam ezt, mivel azt írta, hogy mindenképpen pótolni kell akkor is, ha ez egy nap több tabletta beszedésével jár. Ebben az időszakban pont nem voltunk együtt a párommal, mert Ausztriában élünk, és ő akkor odahaza tartózkodott Magyarországon, így a terhességet kizártam, illetve terhességi teszt is negatív eredményt mutatott (biztos ami biztos alapon vettem egyet és megcsináltam). Mivel volt menstruációs vérzésem, csak nagyon rövid, nem aggódom annyira, viszont meg szeretném kérdezni, okozhatják-e ezt a zavart a későn bevett tabletták? Jelenleg az egy hetes szünet utolsó napjánál tartok, (3 hétig kell szedni a tablettát, 1 hétig nem ezt követően), így szeretném azt is megkérdezni, hogy Ön szerint holnap folytassam-e a szedését? Köszönettel: Mihók Alexandra

        Dr. Herman Tünde válasza a fogamzásgátló témában

        Kedves Kérdező! Még csináljon egy terhességi tesztet, reggeli vizeletből, ha az negatív nyugodtan elkezdheti szedni a következő levéllel!

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Herman Tünde
        Szülész-nőgyógyász szakorvos

        Dr. Herman Tünde

        Kérdés: 2011. március 23., 13:54; Megválaszolva: 2011. március 25., 09:16

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt WEBBeteg csapata! A fogamzásgátló tablettáimat (symicia) nem régen kezdtem el először szedni. Az első levéllel végeztem, és a hét nap kihagyás után a nyolcadik napon bevettem a második levélből az elsőt. Aznap védekezés nélkül...
        Tisztelt Doktornő/ Úr! A tegnapi nap folyamán (hétfő) a fogamzásgátló bevétele után, szinte egyböl, hánytam. Az lenne a kérdésem, hogy ez volt az utolsó előtti tablettám (MILIGEST bevont tabletta), amely szerint szombaton indulna a...
        Tisztelt Doktornő! Az Urostemol femina növényi alapú gyógyszer hatással van-e a kombinált fogamzásgátlóra? Szedhető-e együtt? Természetesen, ha eltelik a kettő gyógyszer bevétele között kb. 4 óra. Köszönöm szépen!
        Tisztelt Doktorno/ Doktor ur! Omission fogamzasagatlot szedek a 3. Het 3 napjanal jarok es rozsaszines barnas folyas jelentkett nalam a menzesz esedekessege elott 4 nappal. Elozo honap 3. Heten elfeljetettem bevenni egy tablettat egyutt voltam a parommal...
        Jó napot kívánok! Egy 18 éves lány vagyok és most kezdtem el szedni a Minerva fogamzasgatlót és a barátommal már nem vedekeztunk !Nagy esélyem van, hogy nem kívánt terhessegem legyen ? Elso menstruacios napomon kezdtem el szedni a gyogyszert es...
        Jó reggelt! Április 27 óta szedek fogamzásgátlót, Roxanelle-t. Júniusban elakartam tolni a menstruációm két nappal, ezért két rózsaszín tablettával többet vettem be,amit az utolsó levél végéről vettem ki. Majd a placebo-kat. Viszont...
        Tisztelt Doktor úr/ nő! 2 napja együtt voltam a párommal és csak később vettük észre hogy az akkor használt óvszer szavatossága 2 éve lejárt. Nem látszott az óvszeren hogy kiszakadt volna vagy eresztene, de mégis aggódom. Lehetek így...
        Jó Napot! 2,5 évig szedtem a gyógyszert baratnőm javaslatára egy hónap szünetet tartottam viszont folytatni szeretném a gyógyszer szedését ,barátommal védekeztünk az egy hónapban de nem szeretnék teherbe esni ezért mindenféleképpen...
        Jó napot! A nuvaringgel kapcsolatban szeretnék érdeklődni.3 hónapig használtam dienille-t de szerettem volna egyszerűbb módszert alkalmazni és az orvosom a nuvaringet ajánlotta. Attól tartok hogy ez nagyobb eséllyel növelli a trombózis...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 17 éves lány vagyok és a párommal nem túl rendszeres (hetente-kéthetente) nemi életet élünk. Jelenleg gumióvszerrel védekezünk, de szeretnék áttérni pharmatex termékre. Ahogy néztem ebből van hüvelykapszula,...