• Köztes vérzés gyógyszer mellett

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves Doktornő! Két és fél éve szedek Lyndinette-et, ezidáig minden rendben volt, eltekintve egy-két túlságosan rövid menstruációtól. Az utóbbi 2 hónapban is hasonló (problémának nem nevezném) tapasztalataim voltak, a menzesz pontos volt, de enyhe, 1-2 nap alatt lefolyt, míg máskor akár 4-5 napig is tart. Néhány napja, a levél 2/3-ánál furcsa barna folyást tapasztaltam, mely egyre erősebb lett, végül menstruáció jellegűvé vált. A probléma hol előtűnik, hol nem, bár csak néhány napja tart, mégis kellemetlen, hiszen nem tudom megjósolni, lefolyt-e már a dolog vagy sem. A kérdésem elsősorban az lenne, normális-e ez, bár több helyütt olvastam hasonlókat, és azt ösztrogénhiánnyal, valamint stresszel magyarázták (ez nálam is esélyes), illetve hogy a gyógyszer beszedése után a menstruáció ismét jelentkezni fog? Előre is köszönöm válaszát!

        Dr. Csuth Ágnes válasza a fogamzásgátló témában

        Kedves Kérdező! Egy nőgyógyászati vizsgálatra kellene elmennie, hogy a fertőzést és egy méhszájelváltozást kizárják. Néha egyébként előfordul fogamzásgátló mellett is a pecsételés, ha nem ismétlődik, akkor nincs teendő.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Csuth Ágnes
        családorvos

        Dr. Csuth Ágnes

        Kérdés: 2010. december 01., 23:14; Megválaszolva: 2010. december 05., 21:09

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Udvozlom! Kb nyolc eve szedek fogamzasgatlot, most azonban elfelejtettem felljegyezni, hogy milkor szedtem be az utolso tablettat. 12.en pecsetelo verzesem volt, masnapra rendes menstruacio. Ma, 17.en egyutt voltam a parommal es nem tudom, hogy esemeny utani...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Május 12-én szombaton együtt voltam a barátommal, viszont előtte való nap a fogamzásgátlómat 11,5 órás csúszással vettem be, reggel. Aznap este sem teljesen a megszokott időpontban hanem 3-4 órás csúszással, tehát...
        Tisztel Doktor Úr, Doktornő! A ciklusom 5. napján vagyok és a nőgyógyász ma írta fel nekem a fogamzásgátlót (Velgyn), azt mondta, hogy ma még elkezdhetem szedni, de ebben a hónapban még védekeznünk kell a párommal, a betegtájékoztató...
        Tisztelt Doktornő! Következő lenne a kérdésem,Nuvaring hüvelygyűrűt használok egy ideje,most is használtam majd 3 hét után levettem a gyűrűt,rá 2 napra jelentkezett a vérzésem is.Utána viszont nem új gyűrűt tettem fel hanem az előzőleg...
        Üdvözlöm! Jó ideje szedem a Triodena gyógyszert. Kiütèsek jelentek meg a testemen amik viszketnek. Gyanítom hogy a gyógyszer miatt mert este beveszem ès reggelre jelentkeznek. Milyen fogamzàsgàtló módszert javasol? Vagy csak vàltsak màsfajta...
        Kb másfél hónapja sajnos elszakadt a gumi, de egyből bevett egy escapelle esemény utánit. Meg is jött utána neki a megszokott időben, de most azota a 2. menszesze 5. napja késik. Mondta hogy kisebb görcsöket érez meg ez előtt hetekkel is érzett...
        Jóestét! Olyan kérdessel fordulnék önhöz hogy az első tablettát a menstruáció 6.napján kezdtem el szedni. Nagy gond ha nem az 5.napon? Miben befolyásol ez akármit? Hány napon belül fog hatni a gyógyszer? Válaszát köszönöm!
        Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Harmadik hónapja szedem a Missee nevű fogamzásgátlót, kezdetben is voltak vérzés problémák, azt annak tudtam be, hogy átáll rà a szervezetem. Viszont mostanában sokat stresszelek, ami ráment a gyomromra és gyakran...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő. 29 éves vagyok, még nem szültem, 4 hónapja kaptam Mirena spirált, 7mm-es jelzőszálat hagyott hozzá az orvosom. A páromat nagyon szúrja a jelzőszál, az orvosom nem szeretne belőle levágni mert nehezítené a majdani...
        Tisztelt Doktor úr! Hosszú ideig nem volt párkapcsolatom, két hónapja élek ismételten rendszeres szexuális életet(óvszerrel védekeztünk) Korábban a Yadine-t használtam, jelenleg is ezt írta fel az orvosom. A menstruációm a megfelelő...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Tekintse meg infografikánkat, és tudjon meg többet az ajakherpeszről!
        Magunkról tanulni sosem késő! Az egészségértés jelentősége felnőtteknél.
      • Hirdetések
      • Infografika és videó