Szülés után 9 hónappal

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Első terhességemet 42 kilóval kezdtem, 62 voltam, mikor szültem (3430g) 4 nap alatt lement 11kg. 5 hónapon belül teherbe estem (nem tervezett) szülni ismét 62 kilóval mentem (3360g). Rendre pontosan 51kg voltam mikor kiengedtek a 4. napon. Ezt követően harmadik terhesseget 56 kilóval kezdtem, 69-70 kilóval zártam 42. hétben (3910g). császár lett, 13 nap múlva 53kg voltam (-17kg). Normalisan etkeztem mégis lement. 6 hetes kontrollon kiírták az Azáliát, inni kevesebbet ittam mellette, napi 3, 5-5 literről kb 2 literre csökkent. az étvágyam szinten romlott, naponta 5-7 alkalomrol, 2-3 alkalomra csokkent, a súlyom pedig csak nőtt. Első Azáliás hónapban már 58kg lettem, rá fél hónap mulva már 63kg. A súlyom azóta is tartom. Hiába figyelek az étkezésre, és tornázok rendszeresen. 3 hónapja befejeztem a szoptatást (6hónapos volt a kislányom) azóta sem változott, és még mindig ezt a gyógyszert szedem. Az orvos szerint nirmalis, hogy hiztam, de számomra érthetetlen. Annyi a súlyom, mint, amikor szultem az első két gyermekem. Mitől hízhattam? Mit tehetek? Valamint fogamzásgátló váltásán gondolkozom. Volina-t szedtem, de azt nem birtam, majd Lyndinette-t és Symicia-t. Ön szerint folytathatnám valamelyiket a későbbiekben, úgy, hogy helyre is állhasson a testalkatom? (Genetikailag a felmenőim is mind sovanyak voltak. Édesanyam 4gyerek utan is 45kg volt 45 éves koraig, ette, amit kivant, es sportolni sem sportolt) Válaszát előre is Köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza Fogamzásgátlás témában

A szoptatás befejezése után tanácsos a fogamzásgátló tabletta váltása. A leírt készítmények alkalmazása esetén a testsúlya is rendeződni fog. A kombinált fogamzásgátló készítmények testsúly kontrollja kedvezőbb.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. július 19.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Vérzés menstruáció után és két ciklus...
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! Egy olyan problémával fordulnék magukhoz, hogy a páromnak körülbelül fél éve júniusban felraktak egy IUB rézgyöngyöt...
Fogamzásgátló tabletta mellékhatásai
Tisztelt Doktor Úr! 12 napja szedem a Mistral fogamzásgátló tablettát, tegnap délután óta nagyon erőteljes szédülést, fejfájást, hányingert érzek és homályos a...
Nem hat a gyógyszer?
Tisztelt Doktornő! Az éves nőgyógyászati vizsgálaton kapott leletemen az áll, hogy endomrtrium 6.5 cm. Dienille fogamzásgátlót szedek. Ez azt jelenti, hogy...
Belaráról Dienillere
Tisztelt Doktror Úr! Fél éve, nőgyógyászommal való konzultáció után ő azt javasolta, hogy 6 hónapig szedjem a Belara, majd utána gyermekvállalásig a...
Fogamzásgátló és étrendkiegészítők...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Yasminelle fogamzásgátlót szedek kérdésem az lenne, hogy az Aloe vera gél vörösáfonyával gél és a sárgabarack mag olaj fogyasztása...
Gyógyszer mellékhatás? Baba?
Jó napot kívánok! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy a férjemmel voltunk együtt április 19 én és 21 én. Ez egy csütörtöki nap volt. Következő hétfőn rendesen...