Mennyi idő után hat ebben az esetben a fogamzásgátló?

Tisztelt Doktor Úr! 16 éves koromtól szedtem a Lindynette 20 fogamzásgátlót, amit több, mint fél éve abbahagytam. (2 ünnep között kellett volna gyógyszert kiváltanom, nem gondolkodtam előre.) Nemrég kezdtem újra a gyógyszer szedését, de sikerült elég nagy hülyeséget elkövetnem. Nem a menstruáció első napján, és nem is a 2-7. napján kezdtem el, hanem teljesen random időpontban, a menstruáció elmúlta után körülbelül 2 héttel kezdtem el szedni. Azt hittem így is el lehet kezdeni, és ügyesen nem néztem meg a betegtájékoztatót csak később, mert valamiért evidensnek gondoltam, hogy a 2. levél elkezdésénél így is 100%-osan hat. (vagyis amennyire a fogamzásgátló hatni tud) Körülbelül már az első levél végén tartok, úgyhogy remélem nem lesz ebből problémám, megszakítani nem szeretném a szedését, csak, hogyha szükséges., Mennyi idő után hat így a gyógyszer rendesen? Köszönettel, Tímea (23)

Dr. Tekse István válasza oc témában

Kedves Tímea! A második levél használata közben már elvileg nem lesz peteérése. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. június 28.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Fogamzásgátló tabletta elhagyása
Tisztelt Doktor úr! A kérdésem a fogamzásgátló tabletta elhagyására irányulna. 10 éve szedem, 32 éves vagyok és szeretnék hamarosan gyermeket. Érdemes ebben...
Fogamzásgátló tabletta csere
Tisztelt Doktor Úr! Lassan 2 éve szedem a Ditinell 0,060mg/0,015 mg fogamzásgátló tablettát. Az elmúlt 3-4 hónapig a 4 db placebo tabletta közül a 3. tabletta...
Antibiotikum + fogamzásgátló +...
December óta szedem a Lindynette 20 mg fogamzásgátló. Július 2-től egy hétig (július 8ig) antibiotikumot (Moxibiot) kellett szednem, mivel a nagyajak bal...
Abbahagyott fogamzásgátló
Tisztelt Doktor Úr! Szeptember 25-én jött meg az eredmény, hogy heterogén Leiden mutációban érintett vagyok. Miután kiderült, konzultáltam nőgyógyásszal és...
Zinnat 500 Jangee0, 2
Tisztelt Doktor úr! Zinnat 500-at kellett volna szednem 5 napig napi kettőt (10 szem) 6 szem után kiderült, hogy allergiés vagyok rá, semmi komoly nem történt...
Normális-e a vérzésem? Kell-e aggódnom...
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly szeptemberben fogamzásgátlót írt fel a nőgyógyászom, amit csupán csak 1 hónapig szedtem, mert nem volt jó. Pontosabban a 2. levél...