Sürgősségi fogamzásgátlás / teherbe eshetett a barátnőm, vagy nem?

Az történt, hogy tegnap lefeküdtünk a barátnőmmel, és kiszakadt az óvszer. Előváladék vagy egy kevés sperma lehetett a gumiban. Mikor éreztem, hogy elszakadt a gumi, egyből kihúztam. (kb. 5 másodpercig volt bent még miután elszakadt). A barátnőmnek március 18-án volt a menstruációja, és március 23-án fejeződött be. április 15-én kell neki megjönni. Volt itthon valami fogamzásképességet vizsgáló kis mikroszkóp, amin be kell nyálazni valami kis üveget, és azzal meg lehet nézni, hogy fogamzásképes-e. a teszt azt mutatta, hogy nem fogamzásképes., De mi akkor is parázunk, hogy mi lesz. Maga szerint teherbe eshetett, vagy pedig tényleg nem volt fogamzásképes? Hétfő délutánig be kéne vennie egy Escapelle tablettát, ha esetleg teherbe esett. Az ő szülei semmiképpen nem tudhatják meg, hogy mi történt, ezért csak az én szüleim tudnak róla. Háziorvossal lehet ilyet felíratni vagy honnan tudnám beszerezni ezt a tablettát? És nem lenne semmi baja, ha 15 évesen bevenné ezt a tablettát? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Csősz György válasza fogamzásgátlás témában

igen teherbe eshet. Igen vegye be a tablettát. Bárki felírhatja, de nem írja csak nőgyógyász, Nem egészséges de jobb, mint a terhesség megszakítás. TALÁN MÉG NEM KELLENE SEXUALIS ÉLETET ÉLNI: , MINT LÁTJA MÉG ÉRETLENEK HOZZÁ

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. április 08.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Vérzés menstruáció után és két ciklus...
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! Egy olyan problémával fordulnék magukhoz, hogy a páromnak körülbelül fél éve júniusban felraktak egy IUB rézgyöngyöt...
Fogamzásgátló tabletta mellékhatásai
Tisztelt Doktor Úr! 12 napja szedem a Mistral fogamzásgátló tablettát, tegnap délután óta nagyon erőteljes szédülést, fejfájást, hányingert érzek és homályos a...
Nem hat a gyógyszer?
Tisztelt Doktornő! Az éves nőgyógyászati vizsgálaton kapott leletemen az áll, hogy endomrtrium 6.5 cm. Dienille fogamzásgátlót szedek. Ez azt jelenti, hogy...
Belaráról Dienillere
Tisztelt Doktror Úr! Fél éve, nőgyógyászommal való konzultáció után ő azt javasolta, hogy 6 hónapig szedjem a Belara, majd utána gyermekvállalásig a...
Fogamzásgátló és étrendkiegészítők...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Yasminelle fogamzásgátlót szedek kérdésem az lenne, hogy az Aloe vera gél vörösáfonyával gél és a sárgabarack mag olaj fogyasztása...
Gyógyszer mellékhatás? Baba?
Jó napot kívánok! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy a férjemmel voltunk együtt április 19 én és 21 én. Ez egy csütörtöki nap volt. Következő hétfőn rendesen...