• Lehetséges, hogy hepatitis C?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tiszteletem! Egy elég érdekes kérdéssel fordulok önhöz. Anyukám amikor 16 éves volt sárgaságot kapott kórházba került, kiderült hogy hepatitisze van. aztán haza is engedték pár hét múlva és a kórlapján az van, hogy gyógyult. Én eddig nem vettem komolyan az egészet, de így valamelyik nap témába jött, és mondta, hogy úgy emlékszik, hogy neki hepatitis C-je van. Utánaolvastam és rájöttem, hogy a hepatitisz C nagyon súlyos, viszont a korlapjára nincs ráírva, hogy C, csak annyi van ráírva, hogy hepatitis infectiosa. ez egy 79-es kórlap,talán akkor még nem határolták be? Nem értem...Viszont nagyon ideges vagyok, mert váltig állítja, hogy C, de nem is foglalkozik vele, azt mondta, hogy azóta hogy lány korában kigyógyult, nem is gondolt rá, hogy beteg lehetne. Viszont erről a betegségről, a hepatitis C-ről én azt hallottam hogy olyan súlyos. hogy a beteg családja is elkaphatja, és szülésnél fokozott óvatosság kellett volna. még ilyen sem volt, mint ahogy vérvételen is volt már azóta és ott sem mutatott ki semmit. Ha ez ember elmegy egy általános vérképre, ezt kimutatja? Vagy akár szülésnél? Vagy létezik, hogy tényleg C-je van magyarul bármikor meghalhat, csak el lett felejtve. Kérem válaszoljon! Előre is köszönöm

        Dr. Rákóczi Éva válasza a hepatitis témában

        Tisztelt Hölgyem! Az édesanyjának hepatitis infectiosája volt, amely hepatitis A fertőzést jelent. Ebből ki lehet szépen gyógyulni, a fertőzés gyakorlatilag sohasem halálos, és az antitestek védettséget nyújtanak hosszan, ha valaki ezen átesik. A hepatitis C viszont súlyos betegség, bár kezeléssel szinten tartható, de súlyos következményekkel, akár halállal is járhat. Tehát édesanyja miatt aggódnia nem kell. Az általános vérképpel ezt nem lehet kimutatni, erre külön úgynevezett vírus szerológiai vizsgálatot kell kérni.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Rákóczi Éva
        infektológus

        Dr. Rákóczi Éva

        Kérdés: 2010. szeptember 13., 17:16; Megválaszolva: 2010. szeptember 23., 15:54

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor úr! A tegnapi nap folyamán meglátogattam egy prostituáltat. Természetesen csak óvszerrel hajlandó szolgáltatni, minden esetben. Orális aktusra is sor került, kölcsönösen. Lehetséges-e, hogy elkaptam a HIV-vírust, vagy esetleg...
        Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Azt szeretném kérdezni, hogy okozhat-e problémát, ha valamilyen állat által széttépett madártetemmel kerül kapcsolatba valaki? Már előfordult, hogy füves, temetőben lévő szakaszon széttépett...
        Kedves Doktor úr/nő! Fogászati asszisztens vagyok,előző héten véletlenül megszúrt az egyik beteg érzéstelenítésénél használt tű.Miután szedtem le a fecskendőről megcsúszott a védőkupak, kesztyű volt rajtam a szúrás nagyon pici volt....
        Egy hónapja voltam labor vizsgálaton, ahol megàllapították, hogy magas a hugysav szintem, kaptam gyógyszert milurit-ot azóta szedem. Viszont múlthéten voltam vért adni gondolvàn hàtha jobb a hugysav szintem és nem lesz baj, ha mégis úgyis...
        Tisztelt dr nő/úr! 2 éve húzódó Chalamydia Pneuminiae-t nem tudták kikezelni. Most a szerologia eredménye: C. Pneu: IgA/MIF: pozitív IgM/MIF: negatív , IgG/MIF: pozitív . Vélemény: krónikus vagy szekunder fertőzés lehetséges. Tudom hogy...
        Üdvözletem! Tavaly novemberi AST értékem 429 volt. Jelenlegi érték:516 Tavaly a bőrgyógyász küldött laborba, erős hajhullás miatt, és ekcémás tünetek miatt. A gócvizsgálat-nőgyógyászat, fül-orr-gége,fogászat- negatív volt. A...
        Tisztelt Doktornő! 2016-2017-ig éltem kint Kelet - Ázsiában. Kiutazásom előtt be lettem oltva Hepatitis vírusok ellen. Létesítettem szexuális kapcsolatot indonéz férfivel. Nekem semmi bajom nincs, de szeretném tudni, hogy lehetek e...
        Kedves Lakos András Doktor Úr! Ma reggel kimentem a nappalimba, ott ücsörögem felkeltem, mire visszanéztem egy vérrel megszívott dagadt még élő kullancs volt a kanapén. (csatolom képet) Nagyon aggódom... Egy kutya is él velünk akivel...
        Tisztelt Dr nő/úr! Lassan 2 éve szenvedek Chlamydia Pneumoniae-ba.. többféle antibiotikumot szedtem -míg szedtem és tartott a hatása nem volt semmilyen tünetem- aztán szép lassan vissza tért a hát fáját, oldal szúrás , nehéz légzés stb.....
        Tisztelt Dr nő/úr! Mindössze 20 éves vagyok és úgy érzem magam mintha egy 70 éves öregember lennék. Pedig sportolok, úszók , rendesen táplalkozom! Kb. 1 éve kezdődött.. sokáig fájt a hátam , mint kiderült atípusos tüdőgyulladásom van....