Potenciazavar+HIV

A nemi úton történő megfertőződés megelőzésével kapcsolatos alap dolgokat én is ismerem, természetesen tudom, hogy a legmegbízhatóbb módszer, a monogám kapcsolat, és igazság szerint nem is vágyom másra, de sajnos ebben "akadályozva" vagyok. Harminc éves korom ellenére igen súlyos potenciazavarokkal küzdöm. Jártam emiatt (háziorvosnál) urológusoknál, andrológusnál, ideggyógyászaton, természetgyógyásznál, akkupunktúrás kezelést is végig csináltam, és valami terapeutával is küzdöttem már. Sajnos eddig minden hatástalan volt, a Sildenafil tartalmú gyógyszereken, és Cialison már túl vagyok, a legutolsó orvosi javaslat a "lufi beültetés" volt, amibe természetesen nem vagyok hajlandó belemenni. A fentiek okán érthető, hogy egyetlen kapcsolatom sem tartós. Rengeteg alternatív gyógyulási módszert is próbálok találni, ez is kiderült a levél első részéből., Ami miatt írok Önöknek, az a következő. Több oldalon is azt olvastam, hogy a "lingam masszázs" ha azt megfelelően képzett szakember végzi, lehet akár módja is a problémám megoldásának, de úgy gondolom, ha nem is segít helyrejönnöm, egy szép és ügyes masszőz azért a járulékos problémámon (nevezetesen a nemi vágyaim kielégítésén) tudhat segíteni! A lényege a kérdésemnek, hogy egy ilyen masszőznél milyen fertőzésveszélyeknek vagyok kitéve? Hiszen a hölgy munkájából adódóan rengeteg férfi spermájával (és teljes testével) érintkezik, aztán pedig én is érintkezek vele, és így tovább. (Természetesen feltételezem, hogy két kuncsaft között zuhanyozik a hölgy.) Az ilyen masszázsok opciós része az úgynevezett csuszkamasszázs is, aminek az a lényege, hogy mindkét fél teljesen meztelen, és a teljes testek érintkeznek egymással, habár aktus nem történik! Tehát megfertőződhetek-e ilyen masszázsok során HIV-vel, vagy bármilyen más nemi úton terjedő betegséggel? A HIV vírus (vagy bármilyen más vírus), mennyi ideig életképes vérben, spermában, vagy bármi másban/máson a szabad levegőn? Előre is köszönöm válaszukat, és minden jót kívánok munk

Dr. Pék Tamás válasza HIV témában

Tisztelt Kérdező! A HIV vérrel és testnedvekkel (hüvelyváladék, ondó) terjed. Amennyiben csak masszírozás történik, úgy a vírus átvitelének esélye minimális. Szükséges még a megfertőződéshez, hogy valamilyen kis sérülés legyen a bőrön, vagy nyálkahártyán. Szabad levegőn a vírus nagyon gyorsan elpusztul. Elméletileg ez a masszírozás nem kockázatos, az opciós rész sem, amennyiben nincs sérülés egyik testen sem. Tisztelettel:

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 29.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

HIV érték laborvizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy a csatolt lelet teljesen negatív? Megnyugodhatok (az aktus után egy hónappal készült a labor)? Az...
HIV fertőzés gyanú
Tisztelt doktor Úr! Azért írok Önnek mert nagyon félek. 2 héttel ezelőtt volt egy nyelves csókom, és orálisan is kényeztettem, (úgy, hogy előváladék került a...
Ajánlott HIV-re tesztelni?
Tisztelt Doktornő, Tudom, hogy levelemet kissé rossz időpontban küldöm Önnek, de nagyon félek. 19 éves lány vagyok. Röviden a történet annyi, hogy...
HIV/ARS 3
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Alábbi kérdésemre visszatérve: https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/fertozo_betegseg/164080 Ismét visszatért a torokfájás az...
HIV kiegészítés
Elnézést egy számomra fontos információ kimaradt. Hozzá kell tennem, hogy az ondóváladékkal nem közvetlenül érintkeztem. A ruhára került és az ért az ajkamhoz...
Hív fertőzés?
Tisztelt Doktornő! Egy nappal ezelőtt volt egy együttlétem. Egy olyan személlyel aki rizikócsoportba tartozik (homoszexuális) . HIV státusza nem ismert...