Szexuális betegség prostituálttól

Szóval nicns nagy sikerem a lányoknál, sőt szinte egyáltalán nincs ezért elmentem végső elkeseredésembe egy hivatásoshoz. Minden óvszerrel történt, de a gumit magam vettem le, ezután azzal az ujjammal amelyikkel többek között levettem, véletlenül hozzáértem a makkom pereméhez, illetve a bőr pereméhez. Sajnos nem igen láttam jól mert félig sötét volt. Nem volt hátrahúzva a bőr, de még látható volt a makkom úgy ért hozzá az újjam. Azután hazajöttem és jo alaposan megmostam szappannal mindent. A makkomon nincs semmi sérülés, pl.: hámsérülés. Szóval mik a veszélyek? komolyan aggódom. Előre is köszönöm Köszönöm

Dr. Pétervári László válasza fertőzés témában

A veszélyek a gyulladás kialakulása. Azonban a leírt módon ennek kialakulására kicsi az esélye. A gumi használata védő funkciót is ellát. Urológus, vagy bőrgyógyász felkeresése tanácsos gyulladás tünete esetén.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 15.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Gyomorgörcs
Tisztelt Doktornő! Tegnap este kezdődött a problémám. Pár óra alatt iszonyatosan legyengültem, rázott a hideg, hánytam, amit megettem este (almát) és iszonyú...
Laboreredmény rossz értékek
Tisztelt Doktor Nő! 5 napja fennálló 38 fok körüli láz, éjszakai izzadás miatt kerestem fel a házi orvosomat. Illetve van még egy minimális fájdalom a nyakam...
Nőgyógyászati fertőzés, nemi élet...
Tisztelt Doktor Úr! Pár éve a nőgyógyász ureaplasma u. fertőzést állapított meg nálam. Mivel ez nemi úton terjed, nem értem, hogy miért kaptam ezt el, ugyanis...
Hepatitis b oltás
Tisztelt Doktor Úr! Hepatitis B oltást (hbvax II) 2000.11.20 és 2001.03.19 én kaptam meg az iskolában, 1986 májusi születésű (35 éves) vagyok. Ebben az...
Hepatitis b oltás
Tisztelt Doktor Úr! Hepatitis B oltást (hbvax II) 2000.11.20 és 2001.03.19 én kaptam meg az iskolában, 1986 májusi születésű (35 éves) vagyok. Ebben az...
Fertőzés kockázata
Tisztelt Doktornő! Vérvételre vártam, dugulás volt az 1 ajtóval a vérvétel előtti WC-ben. Elhárították a dugulást, feltakarítottak. A laboros hölgy bekísérte...