Nemi herpesz terhességben

Tisztelt Dr Nő/Úr! 21 hetes terhesen hólyagok jelentek meg a külső szeméremajkakon. Akkor az orvos betadin kenőcsöt javasolt, de nem lett megnevezve, hogy mi ez. Most 32hetesen megint előjött, megint ugyanott. Először égő érzés, majd hólyagok jelentkeztek, ugyanúgy, mint a számon, ha herpesz jön ki. Kérdésem az lenne, hogy okozhatott-e a babánál károsodást, ha ez valóban herpesz, vagy az azóta kiderült volna? Ha akkor volt először ilyenem, akkor lehet, hogy első fertőzés volt, vagy inkább már az is kiújulás volt, mert se láz, se más komoly tünetem nem volt. Esetleg előfordulhat, hogy ez is a HSV1es típusa, és akkor már régóta termelem az ellenanyagokat? Nagyon félek, nehogy emiatt beteg legyen a pici. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Pétervári László válasza herpesz témában

A megjelenés helye szerint a szájon megjelenő herpesz /HSV1/formája és a szeméremtesten megjelenő /HSV2/formája. A fríss fertőzés a magzatra 30-60%-os, a korábban fertőzés után megjelenő 3%-os, tünet nélküli 1%-os kockázatot jelent. A terhesség kiviselését középidős terhességben nem veszélyezteti. Ismétlődés oka az immunvédekezés csökkenése, ez évente akár 5-6 alkalommal is lehet. A fertőzés örök, gyógyszer nincs, a vírus ellenes kezeléssel a kiújulás csökkenthető. 36.terhességi hét utáni szeméremtesti fertőzés a hüvelyi szülés helyet császármetszés végzését javallja.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. december 22.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Szeropozitív - Herpes simplex II IgG
Semmilyen tünetem nem volt korábban, a tesztet kiváncsiságból csináltam. Jelentek-e bármilyen veszélyt a női partnerre hagyományos, vagy orális szex esetén ?...
Nemi herpesz
Jónapot! Olyan probléma lépett fel szex után, fehér hólyag jelentkezett a makkon (húgy kivezetőn) el múlt pár hétre, ez után újból előjött! Mi lehet az! A...
Genitális herpesz esetén ez normális?
Feltehetőleg genitális herpeszem van, azonban a végbélnyílásom körül jelent meg. Elsőként csak fájt, majd piros pöttyök jelentek meg, amik gennyes kelésekké...
Herpesz fertőzés
Tisztelt Doktor úr. A párom orális szexben részesített, ami kb 15-25 másodpercig tartott csak, mert rádöbbentünk (sajnos előtte a vágy hevében...
Neuralgia, zsibbadás
Tisztelt Doktornő! 2020.decemberében az orromban egy herpes volt. A herpes megjelenését követően erős nyilaló fájdalmam volt a bal halántékomban és zsibbadt az...
Szeretném tudni mi jött ki a bőrömön.
Kedves Doktornő! Egy hete jött a nyakizmomra jobb oldalt egy kis kitüremkedés, ami úgy nézett ki, mint egy pattanás, kiütés. Színe halvány rózsaszínes volt,...