Fejfájás, gyengeség, ájulás: mitől lehet?

Tiaztelt web-beteg. Azért fordulok most önökhöz, mert kb. masfél éve elkezdődött nálam egy majdnem napi szintű rosszullétsorozat. Szinte minden nap fáj a fejem és egyidőben ezzel el kezd remegni a kezem. Gondoltam rá, hogy idegesség miatt, de a homeopatikus nyugtató sem segített rajta. Rengeteget szédülök, akkor is, ha fekszem, de akkor is ha állok, ilyenkor verítékezek és kapkodva veszem a levegőt. Sokszor olyan erősen fáj a fejem, hogy elájulok, ami igaz csupán egy-két másodpercig tart. A leghosszab kb 20 másodperc volt mások elmondása alapján. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, do mostanra egyre gyakrabban fordul elő. A háziorvosom azt mondta csak attól van, hogy felemelkedik a vérnyomásom, és azt ajánlotta, hogy mérjem naponta, de eddig normális értékeket mutatott, csak néhány esetben volt magasabb az átlagnál.

Dr. Árki Ildikó válasza fejfájás témában

Tisztelt Kérdező! A panaszoknak lehet szervi, vagy pszichés oka, illetve egymás mellett akár mindkét ok is szerepelhet. Kivizsgálás során lehet megállapítani, hogy milyen betegségről van szó. Általános orvosi vizsgálat, szemészeti és neurológiai (ideggyógyászati) vizsgálat javasolható, majd ezek eredménye határozza meg a továbbiakat. (A levegő kapkodás pszichés eredetre is jellemző lehet, autogén tréning segíthet ezen a tüneten, ha szervi ok nincs a háttérben)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. április 02.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...