Szájcsipés

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Anyukám 78 éves, kb. 3 hónapja olyan tüneteket észlel magán, hogy nagyon ég a szája és akár vizelet, akár széklet üritésénél szintén ég az "alsó" testrésze (ahol kijön a végtermék). Ugyanakkor állandóan ki van száradva a szája, akármennyit iszik is. A körzeti orvosa elküldte már az összes létező vizsgálatra, de nem találtak semmit és nem is hallott egyik orvos sem ilyen tünetekről. Sajnos egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni, ezt meg is mondták neki. Elviselhetetlenül szenved már, idős kora miatt sokat kell pisilnie és a sok pisiléssel járó csipéstől teljesen ki van sebesedve az alsó fele, erre használ valami krémet, amit a körzeti orvosa ajánlott, de sajnos nem nagyon használ. Kérem szives segitségüket, hogy mit lehetne megpróbálni még. Előre is köszönöm segitségüket!

Dr. Szanyi Andrea válasza égő érzés témában

Kedves Kérdező! Sok minden állhat a háttérben, a laborvizsgálattal feltételezem, hogy a cukorbetegséget kizárták. Folyadékhiányos állapot, nem kellő, mennyiségű folyadék fogyasztása is esetleg szerepet játszhat a panaszaiban. A viszkető érzésben a csökkent ösztrogénnek is szerepe lehet, erre nőgyógyászok hormontartalmú krémeket szoktak javasolni. Nem említi, hogy a háziorvos pontosan milyen krémet ajánlott. A szedett vérnyomáscsökkentőt sem nevezi meg, esetleg ennek mellékhatásai között is szerepelhet a viszkető érzés.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 09.

Kérdések és válaszok: Fájdalom

Meleg lab
Tisztelt doktor úr/nő! A kérdésem az lenne, hogy mitől lehet, hogy napok óta északánként meleg a talpam szinte ég.? Elképzelhető pajzsmirigy probléma vagy...
Égető érzés
Tiszetelt Doktot Úr! A segítségét szeretném kérni. A problémám a következő: 4 napja szédülni kezdtem és a beleim is elégé korognak, illetve a bal oldalon a...
Miért fáj az ujjbegyem?
Kedves Doktor Nő/ Doktor Úr! Olyan problémám van, hogy előfordul mikor fáj az ujjbegyem. Ilyenkor égető, meleg érzés van és érzékeny ha hozzányúlok...
Égő érzés ejakuláció közben!
Üdvözletem! Az iránt érdeklődnék, hogy milyen belső szervek rendellenes működése okozhat égő, szúró érzést valamint görcsös érzést a has baloldali alsó...
Reflux vagy daganat
Torkomban és a gyomromban égő érzés, hányinger, puffadás egyre gyakrabban. hova kell fordulnom?
Lapocka bizsergés
Tisztelt Hölgyem / Uram! Hónapok óta fennálló panasszal fordulok Önhöz. Bal oldali lapockám alatt égő, bizsergő érzés keletkezett, előtte emeltem is, meg kis...