Védőoltás és TSH!

Kedves Doktornő/Doktorúr! Két kérdésemre szeretnék önöktől választ kapni! Az első, hogy 3 és 6 éves gyerekeimnek 2 hete beadták az influenza elleni védőoltást. Az orvosunk azt mondta, hogy csak az egyiket váltsam ki, mert felezve adja be nekik és majd 4 hét múlva kapják meg a másikat szintén felezve. Az első, amit kiváltottam az FLUARIX volt ezt meg is kapták és kb 9 nap múlva kapnák a másodikat igy kiváltottam a másik receptet is de már nem tudtak FLUARIX-et adni csak VAXIGRIP-et. A gyógyszertáros azt mondta teljesen mindegy és ez lenne az én kérdésem, hogy nem baj e, hogy külömbözö gyógyszercéges oltóanyagot kapnak. Második kérdésem: Az utóbbi 3 hétben folyamatos álmosságot érzek. Nem csak ébredésnél vagy bizonyos napszakokban, hanem folyamatosan egész nap álmos fáradt vagyok és sokszor úgy érzem mindjárt elájulok, vagy pedig állva elalszok. Nézettem egy PM hormont, amiben a TSH-m 0, 41 tehát néhány tizeddel alacsonyabb, mint a normális.Okozhatja e ez a tüneteimet és kell e erre valami gyógyszer vagy ha nem akkor mi okozhatja? Tisztelettel és köszönettel: Enikő

WEBBeteg Szakértő válasza narkolepszia témában

Kedves Enikő! Első kérdésére a válasz az, hogy nem baj. A másodikra: A TSH nem a pajzsmirigy hormon, hanem az agyalapi mirigy pajzsmirigyet serkentő hormonja - ezért minél alacsonyabb a szintje, annál több pajzsmirigy hormon (tiroxin, ill. trijódtironin) van a szervezetben. Más szóval a TSH szint ha alacsonyabb, akkor inkább pajzsmirigy túlműködés áll fenn. A pajzsmirigy túlműködésnek pedig az álmosság nem tünete (ez inkább az ön által is említett alulműködés tünete lenne). Amennyiben valóban állva is elalszik, inkább a narcolepsia (ejtsd: narkolepszia) irányában kellene a vizsgálatokat kiterjeszteni, melyet Neurológiai osztályokon lehet elvégezni (általában alvás szakrendeléseken). Tisztelettel: Dr. Balogh Imre endokrinológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 16.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Ez narkolepszia volna?
Szeretném megtudni gyermekemnek pontosan mi a betegsége. Tavaly novemberben jelentkezett nála az első rosszullét, olyan tünetekkel, mint az epilepszia,...
Pajzsmirigy probléma
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 5-6 éve diagnosztizáltak nálam pajzsmirigy alulműködést. Eleinte 25 mikrogramm euthyrox-ot szedtem minden második nap. Utána orvost...
Hormon vizsgálat
Tisztelt Doktorúr! A ciklusom 5.napján végzett vérvizsgálatom eredményem az alábbi lett: Albumin 45,1 g/l FSH 4,79 IU/l LH 7,99 IU/l Prolaktin 345,31 mIU/l...
TSH érték jelentős változása
Kedves Doktornő! 2023.10 havi vérképen az alábbi pajzsmirigyre vonatkozó értékek jelentek meg: -TSH: 4,6 -T4: 18,1 Pár éve fennálló pajzsmirigy-alulműködés...
Mi a bajom, ha van?
Kedves Doktornő! Szabad T4 11,3; szabad T3 4,4; ösztradiol: 200,6; Progesteron 1,25; Totál testosteron 1,32; anti TPO 88. A labor leletről kérnék...
Labor lelet elemzés (granulocita,...
Kedves Doktornő/Doktor úr, Csatolt leletem elemzését szeretném kérni. A pajzsmiriggyel kapcsolatos adatokkal tisztában vagyok. Még nem szedek pajzsmirigy...