Kellemetlen gázképződés

Tisztelt Doktor úr! (kicsit hosszú leszek, előre elnézést érte) 30 éves múltam, rendszeresen mozgok, és az étkezéssel kapcsolatos alapvető kívánalmakat is teljesítem (változatos étrend, napi többszöri étkezés, bő folyadékbevitel). Ennek ellenére évek (!) óta folyamatosan, elviselhetetlen bélgázképződést tapasztalok, ami közvetlenül biztosan nem függ össze az étkezésemmel (nem tudok olyat enni, hogy ne legyen „gond”). A problémámat úgy tudnám leírni, hogy ha egy szobában mondjuk csak 1-2 órán keresztül tartózkodom (pl. ülök egy megbeszélésen a munkahelyen), miattam olyan gyorsan elhasználódottá válik a levegő, hogy ablakot kell nyitni. Rettenetesen kellemetlen, pláne ha mások is tartózkodnak benn… Kimondottan a szelek távozását nem érzékelem, csak azt, hogy idővel a levegővétel nehezebbé válik (egyébként nyilván minden ott levő ember számára), mindenkinek kicsit pirosabb lesz az arca, és fájni kezd a feje… És ez a valami teljesen tönkreteszi az életemet… (Emiatt a dolog miatt már egy ideje kerülöm az emberek társaságát, akár munka, akár barátok, akár családról legyen szó). Többször is voltam gasztro-kivizsgáláson, egyedül a H2 kilégzési teszt (vékonybél baktériumra/ = kontaminált vékonybél szindróma) lett pozitív. A felírt széles spektrumú antibiotikum (Ciprofloxacin) + Klion tabletta (mellette Pro Gastro 825) szedése ideiglenesen segített valamennyit, de napokkal a kúra befejezése után (=elfogytak a pirulák) gyakorlatilag ugyanott voltam.. Az elmúlt évek alatt a szó szoros értelmében szinte mindent kipróbáltam: - szelektív diéta, ételek szisztematikus elhagyása: kb. 2 éve vigyázok arra, hogy nem eszem finomított cukrot, kerülöm a búzalisztet, és a puffasztó (nak vélt) ételeket… - természetes antibiotikumok (Aloe Vera, klorofill-koncentrátum, ezüst-oldat, grapefruitmag-csepp kivonat, bors(os) menta cukorka) - emésztést segítő szerek (Betacid, Dipankrin, Neo-Panpur) - puffadást csökkentő tabletták (Espumisan, Meteospasmyl), aktív szén… - Béltisztító kúrák: Colonix (4 hétig hashajtó hatású tea + "anti-parazita" kapszula + étkezési rostok napi rendszerességgel), Olajkúra (2 hetente 1 nap: 4x25g Keserűsó + 2 dl olívaolaj + 3-4 dl friss grapefruitlé) Egyik-másik minimális mértékben/ideiglenesen segített, de a tünetek újra és újra (1-2 nap, 1-2 hét) visszatértek. Emlékeim szerint anno (úgy 5-6 éve) a NORMIX tabletta volt számomra leginkább hatásos (kb. 1 hónapig panaszmentes voltam), de már ebben - már az időszak hosszában - is bizonytalan vagyok. Az általam legutóbb meglátogatott 3 gasztroenteorológus közül 2 azt mondta, hogy ilyen betegség nincs, csak beképzelem magamnak, és ez nyilvánvalóan pszichológiai eredetű probléma (én továbbra sem gondolom, hogy így lenne, miután a tünetek éjszaka is folyamatosan „jelentkeznek”, pedig általában nyugodtan alszom. Ha nappal stresszes is lenne a környezet, ez az estére/éjszakára már nem igaz…) Volt orvos, aki szerint gyomortükrözést kellene végeztetni, más szerint teljesen felesleges – mert ugye ilyen betegség nincs – végül nem végeztettem el. Az az érzésem, hogy a rendszeres étkezés (napi 4-5, változatos étrend) mellett van egyéb tényező, ami „időnként bezavar” a normális bélműködésbe. Olyannak kell lennie, ami tud akár napról napra változni, esetleg mégis tejcukor? / szénhidrát? hatására (baktérium, gomba, miegymás...) Vagy mindig is megvolt, csak néhány éve kezdett el komolyabb problémát jelenteni (felszívódási zavar) Azt szeretném kérdezni van-e BÁRMI, ami ilyen esetben belgyógyászati szempontból (labor, akár több napos teszt.. stb.) kimutatható? (pl. fertőzés? parazita? baktérium?)

Dr. Plósz János válasza bélgáz témában

Kedves Kérdező! Panaszát okozhatja a bélflóra speciális összetétele (metántermelő baktériumok jelenléte). A bélflóra minden emberben más és más, kialakulása függ veleszületett tényezőktől, születés utáni körülményektől, a táplálkozástól, fertőzésektől, antibiotikus terápiától. Ha a Normix hatásos volt, ez nyugodtan ismételhető akár 3 havonta is (irritabilis bél szindrómában ez elfogadott terápia). A Normix mellé pre- és probiotikum kúraszerű használata javasolható (Progastro825).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. február 21.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Mitől van túl sok bélgáz a...
Tisztelt Cím! Kb. tavasz óta fennálló problémám a nagy, mennyiségű büdös bélgázok termelődése. Ez nagyon kellemetlen. Voltam hasi ultrahangon, "a hepar jobb...
Bélmütét utáni gázosodás
Tisztelt doktor úr! 64 éves nő vagyok. 2016.szeptemberében bélelzáródás miatt mütöttek. A mütét során sigma tumort találtak mely a bal ednexumot és...
Gaz problema
Tisztelt Doktorur, A problemam a kovetkezo: jellemzoen estenkent, neha az ejszakai alvas soran kialakulo rendkivul kenyelmetlen puffadas mely nagy aranyu...
Záróizom probléma
Tisztelt Doktor Úr/Nő, Problémám két hete kezdődőtt, a nap bármely szakában jelentkező bélgáz visszatartási képtelenséggel. Stressz hatására fokozódik,...
Buborék érzet
Tisztelt Dr Úr, Dr Nő, Bal oldalon a borda ívek alsó fele alatt buborékoló érzést érzek., Mintha érezni is lehetne tapintással. Ezt már többször is éreztem,...
Lehet-e betegség
Érdeklődnék, a kedves Dr. nőtől/úrtól, hogy a párom már majdnem egy hete elég kellemetlen szagú bélgázt ereget, a hasa nem fáj, semmilyen fájdalmat nem...