• Van-e összefüggés a magas Gamma Gt érték, és a lymphödéma között?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő!

        Már több mint 10 éve nagyon magas a Gamma Gt értékem, volt, hogyméregtelenítő kúrával csökkentettem, vagy májvédő teát ittam, vagy kapszulát szedtem. Amikor először volt magas ez az érték, akkor megdöbbentem, mert azt mondta a körzeti orvosom, hogy ha nem ismerne, akkor azt mondaná, hogy alkoholista vagyok. Az okát mai napig nem tudtuk kideríteni. Azóta már régen elköltöztünk Bp-re, de a probléma most is fenn áll. Természetesen nem iszom, de jó pár éve vizesedik a lábam, és kb. egy éve megállapították a lymphödémát. Arra gondoltam, hogy talán lehet összefüggés a nyirokrendszer zavara és a májfunkció között. Most küldött el az orvosom hasi ultrahangra, nem tudom találnak-e valami elváltozást a májnál, vagy az epénél, mert régebben semmit sem találtak. Kérem, ha tudna valamilyen számomra hasznos információt mondani, akkor legyenszíves megírni.

        Köszönettel Butkai Anna.

        WEBBeteg szakértő válasza a GammaGt, lympfoedema témában

        Tisztelt Butkai Anna!

        lymphoedema és az emelkedett gamma-GT érték között én nem tudok pillanatnyilag kapcsolatot mondani. A folyamatosan és izoláltan emelkedett GGT-érték lehet veleszületett tulajdonság is, különösebb jelentőség nélkül. A lymphoedema véleményem szerint ettől teljesen független.

         Dr. Plósz János

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-01-28 13:44:52; Megválaszolva: 2011. augusztus 29., 06:23

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Jó Napot! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy pár hete.,elkezdett fájni alul a hasam,mintha égne,csavarna valami,görcsöl.Elmentem nőgyógyászhoz,semmi gond,gasztroenterológiára,onnan küldtek hasi uh ra,ultrahangon minden rendben,27en megyek...
        Tisztelt Dr.Úr v. Úrhőlgy! Segítséget kérek a grapefruitlé rendszeres ivásával kapcsolatban ,mert nem tudom,hogy többet ártok vele mint amennyit használ!?.Olvastam,hogy káros lehet vagy felerősítí a gyógyszerek hatását. Minden reggel...
        Tisztelt Doktornő! Egy hete emésztési, gyomorpanaszok miatt UH vizsgálaton vettem részt, hogy kizárhassuk az epe problémákat. Itt véletlenül találtak a májamban két FNH-ra utaló elváltozást és egy 9 mm-es cisztát. Az FNH gyanús eltérések...
        Jó estét kívánok! Olyan problémával fordulnék önhöz,amire szeretnék választ kapni! 4hónap allatt közel 6 kg híztam állandó haspuffadásom van és kemény a hasam és mellette nagy is.Időközönként hasmenéssel is küzdök bár mit eszem.És...
        Tisztelt Válaszadó! Több éve, évente 5-6szor fellépő a hátam két oldalába sugárzó "rohamaim vannak". Lassú epemukodest diagnosztizáltak. Gyermekvallalas előtt állunk, 3 éve sikertelenül próbálkozunk. Másfél éve minden hónapban, a...
        Kedves Dr. Úr! Édesanyámnak a két szülést követően belső aranyere alakult ki. Ez az évek során hol okozott panaszt-hol nem. Kivizsgálva eddig ez a problémája nem volt. 3 hete viszont felkerestünk egy gasztroenterológus szakorvost a...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! 29 éves nő vagyok 2017 októberében szültem, majd 2018 februárjában kivették az epehólyagomat. Azóta a székletem igen változatos. Van, hogy teljesen normális, de legtöbb esetben hígabb, van hogy teljesen vízszerű....
        Tisztelt Dr. Nő / Úr! Egy pár hónapja székelés után enyhe fura égő érzést érzek a beleimböl. Ez az érzés 2-3 óra után elmulik. Ezzel egy idöben jelentkezett egy kis székrekedési problémán is. Napi kétszer van székletem és nagyon...
        Üdvözlöm Doktor úr! Diagnosztizált SIBO beteg vagyok, refluxot, gyomorhurutot és laktóz intoleranciát is megállapítottak. A mostani tüneteim már kb 1 hónapja fenn állnak, kezdődött teltségérzéssel gyakori büfögéssel,a hasam mindenhol...
        Tisztelt doktor Úr! Kb hat hete visdzatérö híg székletem van, napközben nem csak a kora reggeli vagy az esti órákban jelentketik egyszer. Az első héten tőbbször volt, summetrolim szedése után másfél hétig rendeződni látszott a probléma...