Inkontinencia és pelenka

Tisztelt Doktor Úr/Hölgy! Feszült stresszes helyzetben hirtelen jelentkező vizelési ingerrel küzdők melyet eddig tudtam kontrollálni. Ilyenkor volt 3-5 percem vagy, hogy elérjek a vécére vagy lazítsak mentálisan mert ekkor a vizelési ingerem csillapodik. Iskolás koromban mikor a tanár feleltetett rendszeresen előfordult, hogy bepisiltem és még hatodikban is éjszaka még pellus kellett viselnem. Az osztálytársaim csúfoltak, kiközösítettek. Szerencsére ezt kinőtem. Rendszeres életmóddal tekintve az étkezési és WC járási szokásokat, nem volt különösebb problémám. Az utóbbi években azt tapasztaltam, hogy a hosszan tartós stresszes helyzetek egyre többszőr okoznak emésztési problémákat, ilyenkor különösen sokat kell szellentenem, illetve egyszer kétszer újra bepisiltem. Sajnos 4 hónapja egyre többször előfordul, hogy stresszhelyzetben hirtelen fellépő erős szellentési ingernél, kevés folyadék és lágy széklet távozik belőlem. Amúgy normál módon elvégzem a dolgom, ha székelnem kell. Urológusnál jártam, aki előszőr betétet írt fel, később pelenkát, és elküldött pszichológushoz. Ez nagyon megvisel mind fizikailag mind lelkileg, előfordult, hogy már nem is érdekelt az egész, nem szaladgálok a wc-re, hanem a pelenkámba vizelek, szellentek mikor erős késztetést érzek. Normális életvitelhez nagyon nagy problémám a széklettel járó erős szag, ami beivódik a bőrömbe és érezni rajtam, hiába tisztálkodok rendszeresen. Mert bizonyos élethelyzetekben, mint például munkába menet is, nincs rá azonnali lehetőségem, időm, hogy rögtön tisztálkodhassak, ha az szükséges. E miatt már panaszkodtam az orvosomnak, de kijelentette, hogy tessék tudomásul venni, inkontinens vagyok és szokjam meg a pelenkát. Úgy érzem avval sem törődik, hogy a folyamatos pelenka viselés eredményeképpen, úgy érzem vizelet inkontinens lettem, "azon veszem észre magam, hogy normális vizelési ingernél is csak úgy elkezdek pisilni a pelenkámba". Kérdésem van-e valami gyógyszer, aminek szedésével megszünteti a székletem szagát, illetve lehet-e segítségemre a Coloplast gyártó Peristeen 1451 gyógyászati termék, amiről azt olvastam, hogy megakadályozza a széklet távozását, de átereszti a gázokat. Köszönöm Válaszát.

Dr. Plósz János válasza inkontinentia témában

Leírása alapján a stressz illetve lelki okok állnak az inkontinentia hátterében, ezek megoldása nélkül nem gondolom, hogy sikerülne javulást elérni. A Peristeen esetileg jó lehet, de a gázokat véleményem szerint nem engedi át. Olyan gyógyszerről nem tudok, amivel a széklet szagát meg lehetne szűntetni. Probiotikumok képesek a széklet jellegét, konzisztenciáját megváltoztatni, ez talál a szagára is érvényes lehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. március 20.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Székletinkontinenciával milyen...
Édesanyám néhány éve székletvisszatartási problémával küzd, ami korlátozza abban, hogy a lakást hosszabb-rövidebb időre elhagyja. Séta közben egyszer csak...
PanColitis Anthem
Szép napot kívánok! Egy rövid tájékoztatót szeretnék kérni az alábbi ANTHEM vizsgálatról. Úgy tudom ez egy új biológiai terápia, amit colits ulcerosara...
Köldöksérv fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja erős köldökfájdalmam van, úgy érzem, hogy "húz" össze a fájdalom. Diagnosztizált köldöksérvem van, de nagyon kicsi, 3 mm...
Sárga nyelv és hasi fájdalom
Tisztelt doktornő az ügyben írok önnek mert egy hete sárga a nyelvem is 2 napja szúr a hasam a jobb oldalon egyből az utolsó borda alatt és folyamatosan...
IBS panaszok mire múlnak?
Tisztelt Doktorúr! Jártam Önnél januárban. IBS a diagnózisom. Étkezés utáni sürgető székletürítés volt a panaszom. Nagylabor teljesen rendben volt. 2 hete...
Epeúti pangás, epehólyag motilitás
Kedves Doktor Úr! Szeretnék segítséget kérni egy lelet értelmezésébe illetve, hogy maga szerint van-e további teendő ezzel kapcsolatosan Nemrég volt egy HIDA...