Okozhatja bélféreg?

Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül 2 hónappal ezelőtt arra ébredtem éjszaka, hogy a végbelem bal oldalán (nem a nyílásnál, hanem feljebb) egy erős mozgáshoz hasonlítható érzést éreztem. Miután kikeltem az ágyból, az érzés megszűnt. Azóta azonban naponta egyszer-kétszer érzem azt, hogy az említett helyen, valamint az azzal "szemben lévő" jobb oldalon, mintha 2-3 másodpercig mozogna valami, sőt a végbélnyílás belső környékén is szoktam érezni egyfajta viszketést/mozgást, néha tompa szurkálást is. Mindezekhez hozzá kell tennem, hogy - nem tudom pontosan megmondani, hogy helyileg hol - a vastagbelem alsó részében és a végbél felső részében egy adott kiterjedésű területen tompa, semmihez nem hasonlítható érzést érzek (nem találtam eddig rá megfelelő szót, talán a nagyon enyhe, tompa viszketés vagy irritáció lenne a megfelelő kifejezés) . Ez az érzés nem rendszeresen van jelen, viszont ha érzem, és éppen nem foglalom le magam semmivel, ami elvonná róla a figyelmem, akkor nagyon zavar. Székletem naponta van, s nagyon gyakran kisebb lyukakat vélek felfedezni benne. Férgeket a 2 hónap alatt nem láttam (vagy nem vettem észre). Szintén meg kell említenem, bár lehet, hogy ettől a lehetséges betegségtől független, de gyakran érzem, hogy a vastagbelem bal oldali leszálló ágán a bélgázok nem egyszerűen "végigmennek", hanem, mintha bugyborékolnának, korognának (mintha valami korlátozná, akadályozná a mozgásukat, s kisebb keresztmetszeten kéne áthaladniuk, mint általában). 1 hónapja elmentem a háziorvosomhoz, aki meg volt róla győződve, hogy nem féreg okozza a tüneteket, mivel éjszaka nincs végbélkörnyéki viszketésem, illetve kijelentette, hogy csak cérnagiliszta fertőzéssel találkozott eddig, tehát másra ne is gondoljunk.. Mindenféle komolyabb vizsgálat nélkül Vermoxot írt fel (hiába kértem, hogy rendeljen el székletvizsgálatot, mivel többfajta féreg is létezik). Beszedtem a tablettákat (3*napi 2 db.-ot), a tünetek nem változtak, ezért visszamentem 3 hét múlva az orvosomhoz, aki elrendelt egyszeri protozoon és féregpete vizsgálatot. Az eredmény negatív lett. Miután kértem, hogy rendeljen el 3 egymást követő napon produkált székletből vizsgálatot (mivel egyes férgek nem raknak minden nap petét), nem volt hajlandó elrendelni, sőt foglalkozni sem akart már a problémával, legyintett, hogy ne törődjek a tünetekkel. Én nem is foglalkoznék a problémával, ha nem lenne valóban az. Az időnként érzékelhető "mozgásérzés", a néha jelentkező végbélkörnyéki "mozgás", szurkálás", a székletemben található lyukak, valamint az írásomban korábban említett területen érezhető furcsa enyhe, ám mégis zavaró érzés, valamint ezen problémáknak a megoldatlansága, s a gondolat, hogy esetleg valami féreg okozza ezeket, lelkileg teljesen kikészít. Mostanában néha már a sírás kerülget, ha belegondolok, hogy esetleg férgek élnek bennem. A héten mindenképpen magánorvoshoz fogok fordulni, de szerettem volna ezt a kérdést feltenni a Doktor Úrnak, mivel több ismerősöm is nagyon pozitív véleménnyel volt Önről, így bízom a Doktor Úr segítőkészségében. Szeretném megkérdezni tehát, hogy a Doktor Úr szerint utalhatnak-e ezek a jelek féregre, vagy esetleg valami más probléma (is) állhat a háttérben? Köszönöm, hogy elolvasta hosszú írásomat, s válaszát, segítségét előre is nagyon szépen köszönöm!

Dr. Plósz János válasza bélférgesség témában

Nem zárható ki a féregfertőzés kóroki szerepe, de aranyeresség, végbéltáji bőrgyulladás szintén okozhat hasonló panaszokat. Mindenképp érdemes még két (vagy akár 3) székletet küldeni parazitológiai vizsgáltra, valamint perianalis törlést is. Ha ezek negatívak, akkor kizárható a bélférgesség, egy rectoscopos vizsgálat segíthet a további diagnosztikában.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 01.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Bélféreg -, hogyan kell szedni a...
Udvozlom! Pár hete megfigyeltem, hogy néha fehér, néha szezammagra emlékeztető kisebb nagyobb darabkák vannak a székletemben. Így egyből bélférfességre...
Eszek, de nem hízok mi lehet a baj?
Jó napot Olyan problémám van, hogy estek és nem hízok sehova. Mi lehet a probléma? Igaz rendszeresen sportolok, de már olyan vékony vagyok, hogy szégyelem...
Galand fereg gyanu
Tisztelt Doktornő, 6 homappal ezelott barati tarsasaggal tatarbeafsteket ettunk es egyikunk ra 3 honapra galant ferget talalt a szekleteben. Magamon nem latok...
Cérnagilisztára utal a leírás?
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Panaszom hétfő este kezdődött. Székletemben mozgó, fehér, maximum 1 cm hosszúságú gilisztákat láttam, de egyéb panaszom ekkor...
Bélférgesség
5 éves kislányomról szeretnék kérdezni. Tavasszal kezdődött a probléma. Egyre gyakrabban kezdte piszkálni az alsóneműjét, mondván mindig becsúszik. Először...
Kismama-bélféreg
Tisztelt Nőgyógyász! 30 hetes kismama vagyok, és pici gyermekkorom óta nem volt bélférgem, azonban mióta terhes vagyok, kisebb-nagyobb megszakításokkal...