• Mitől van ennyi bélgázom és hasfájásom?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Kellemetlen problémával fordulok Önhöz. Kb két-három hete nagy mennyiségű, zavaró bélgáz távozik belőlem, néha kevéssé bűzős, néha viszont nagyon. Eleinte a tartós tejre gyanakodtam, annak fogyasztását akkoriban kezdtem, ezt rendesre cseréltem azóta. Előtte soha étellel problémám nem volt, se allergia, se érzékenység, sőt, nagyon ritkán vagyok beteg, még kósza hasmenést sem szoktam összeszedni. Emellett a székletem kevés, székelési ingert alig érzek, kisebb adagokban távozik csak, de nem kemény, szorulásos jellegű, nem véres, de néha apró, hártyaszerű képződményeket látok benne. Ugyanekkor kezdtem sok teljes kiőrlésű és graham terméket fogyasztani, sok gyümölcsöt, rostot. Illetve kb 2-3 hete erős, sárga váladék felköhögésével járó sinusitisem van, amivel orvoshoz nem mentem, mondván elmúlik, így önkéntelenül is sokáig lenyeltem a váladékot, nem tudtam felköhögni. Emellett puffadok is. Vettem be hashajtót, másnap kevés széklet távozott és utána 2 napig alig jelentkezett bélgázosság. Most pár napja már hasfájás is kíséri, érzem, ahogyan a gázok görcsölik a beleimet, kellemetlen, fájdalmas. Szedek Augmentin Duot a sinusitisre, javulóban van, vettem be kevés orvosi szenet a gáz megkötésére és ismét hashajtót. Az lenne a kérdésem, hogy a bélgázosság oka lehet-e a nagy mennyiségű, lenyelt váladék vagy menjek orvoshoz a panaszaimmal? Ha igen, mikor. Eleddig ilyen panaszaim sosem voltak, a családban bélbetegség nem fordul elő. Válaszát előre is köszönöm!

        Dr. Árki Ildikó válasza a emésztési zavarok témában

        Kedves Kérdező! Nem tudom, ki diagnosztizálta a sinusitist és ki írta fel az antibiotikumot erre. Leveléből úgy tűnik, mintha saját maga kezelné a saját maga által felállított kórképeket. Az antibiotikumok mellé azonban ajánlatos probiotikumokat is szedni. Azt gondolom, ideje lenne orvoshoz fordulnia problémáival. Mielőbbi állapotrendeződést kívánok!

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Árki Ildikó
        Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Árki Ildikó

        Kérdés: 2013. február 13., 01:36; Megválaszolva: 2013. február 15., 19:58

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Több mint egy éve küszködöm gyomor, illetve bél panaszokkal( puffadás,kis mennyiségű ételtől is már gyakori teltségérzet ami egész nap tart). Volt egy vakbélműtétem tavaly májusban, azóta panaszaim nem...
        Üdvözlöm. A problémám augusztusban kezdődött. Több napig nem volt székletem, fel voltam puffadva. Gyógyszer segítségével a panaszom elmúlt. Azóta előjön időközönként, viszont 2-3 hete 2 nap kimarad a székelések között. Szeptember...
        Tisztel Doktor Úr/Nő Azzal szeretném kezdeni,hogy 2008-ban FNH miatt történt májműtét. Tünetmentes voltam ez év elejéig.A lényeg,hogy májusban történt hasi CT,ma pedig Máj MR,ennek eredményét írnám le. A hepar VII.segmentumában 10mm-es...
        Tisztelt Doktor úr, Kb 2 héte székelés után a WC papíron élénk piros vér látható ami ha jól érzékelek egy pontból a végbél nyílástól származik. Nagyon kis mennyiségű a vér. Volt már problémám belső aranyérrel ezért...
        Jó napot. Nem tudom jó helyen érdeklődök e. Olyan problémám van hogy a végbél enyhén váladékozik (sárgás barnás)kellemetlen szagú, pár csepp vér is látható enyhe viszketés és ezáltal kellemetlen az egész. Vérvételen voltam a...
        Üdvözlöm! Kellemetlen problémával fordulok Önhöz. Pár hete lényegesen megváltozott a székletem színe, állaga, szaga, és ez azóta is folyamatosan változik, másrészről egy áttetsző, nyálkás anyag is szokott lenni a wc papíron, van hogy...
        1 hónapja volt külsö fülgyulladásom curam duo kaptam rá ami után elkezdett menni a hasam házi orvos bolus irt fel és norma flore picit helyre jött de türelmetlen voltam ezért vettem lactiv plus de most visza jött a hasmenés szedtem sz3n...
        Üdvözlet Azt szeretném kérdezni a doktor úrtól hogy tegnap gyomortükrözésem volt és miután magamhoz tértem azóta fáj a torkom. Lehetséges ez? ÉS MEDDIG NORMÁLIS? MÁR VOLTAM ÉV ELEJÉN IS DE AKKOR NEM FÁJT A TORKOM. VÁLASZÁT KÖSZÖNÖM
        Kedves Doktor Úr! Kb. másfél-két hete el kezdett görcsölni a hasam jobb bordaív alatt. Epeműtéten 3 éve estem át. Utána pár napig jobb volt, de újra jelentkezett a fájdalom, de ekkor már nem csak a jobb bordaív alatt, hanem először lejjebb...
        A férjem gyomortáji fájdalmak ,besárgult szemfehérje ill.a teste is.az ultrahang nem mutatott epekövet a véreredmény gyulladásra utal.korházba utalták de hétvége révén nincs orvos senki nem mond semmit.a segítségét kérném nem lesz baj kedd...