Szögbe léptem

Jó estét! A problémám a következő lenne: vasárnap este fél 9 körül itthon egy, deszkából kiálló szögbe léptem (nem volt igazán rozsdás), a nagy lábujjam alatti párnás részbe szúródott bele, egyből kikaptam a lábam, a szög kijött, a szúrás helyén minimális vérzés volt, illetve körülötte kissé bepirosodott, de gondolom ez érthető. Lefertőtlenítettük. Éjfélre elkezdett dagadni a szúrás helyétől kifelé a lábujjam végéig a lábam, egyre nehezebben bírtam ráállni. Folyamatosan lüktető fájdalmaim voltak, vettem be egy fájdalomcsillapítót. Reggelre még jobban bedagadt a lábam, abszolút nem tudtam ráállni. Elmentem sebészetre, ekkor már belilult az említett feldagadt rész. Megkaptam a tetanuszt és a sebész azt mondta semmi gond a lábammal holott óráról órára jobban fájt és dagadt. Azt mondta, ha pár nap múlva rosszabb akkor ránéz újra mert akkor valószínűleg gond van.. A nap folyamán egyre jobban fájt, a lüktető fájdalom folyamatosan éles, tűszúrás érzéssé fajult, Folyamatosan borogatom, de már nagyon be van dagadva és véraláfutásos is, ráállni szinte nem is tudok. Megkérdeztem egy orvosi asszisztensként dolgozó ismerősömet, hogy valóban ilyen eljárást kell kapnom? Azt válaszolta, hogy úgysem lesz semmi előrelépés vagy tüzetesebb vizsgálat, amíg nem romlik a helyzetem., De nem tudom, mennyit kell még várni a helyzet romlására.. és most már a tetanusz helyétől (amit majdnem a, derekam vonalába kaptam) a lapockáim terjedő éles fájdalmat érzek, pedig borogattam, de maga a szúrás helyet nem gyulladt, nem fáj. A mai nap folyamán egész nap szédültem, hányingerem volt, égett a gyomrom. A kérdésem a következő lenne: érdemes-e más sebészt is felkeresnem a lábam miatt vagy mindegyik a "várjunk még vele" választ fogja adni? A tanácsát előre is köszönöm!

Dr. Árki Ildikó válasza szúrt sérülés témában

Tisztelt Kérdező! Azt nem tudom, hogy ki milyen választ fog adni, de mielőbbi sebészeti vizsgálat szükséges. A leírás alapján lehetséges, hogy antibiotikumot kell kapnia, vagy sebészeti teendő van, vizsgálattal lehet megítélni az alkalmazandó kezelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. augusztus 26.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Szúrt seb
Tisztelt doktor Úr/Nő! 10 napja bal vádlim belső felébe kb. felső 1/3-nál egy 1cm átmérőjű vasrúd fúródott kb. 4-5cm mélyen. Sebem szépen gyógyul, ami...
Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
Lábsérülés
Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám...
Lább forrázás
jonapot kivánok érdeklödnék, hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult, de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg...