Fej és fülfájdalom

Az edzőteremben súlyemelés közben megerőltettem magam, és a fejem hátsó részén, valamit a füleimnél iszonyatos szúró, hasogató fájdalmat éreztem és szédültem, emellett kisebb hányingerérzetem is volt. A pillanatban, amikor elkezdett fájni, úgy éreztem, mintha valami ideg elszakadt volna a fejemben. Az erős fájdalom elmúlt 1-2 percen belül, de mire teljesen megszűmt, bele tellett több órába. Otthon pihentettem magam, másnapra el is múlt, néha éreztem csak, amikor kicsit megerőltettem magamat valamilyen tevékenységnél. Edzeni nem voltam, de felhúztam magam 5-6 alkalommal egy rúdon, amikor újra ugyanazt a fájdalmat kezdtem érezni. A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy milyen probléma lehet a dologban? Egyszeri húzódás, esetleg valami rendhagyó dolog-e?

Dr. Bogdán Aurél válasza súlyemelés témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Állhat panaszai hátterében húzódás, megerőltetés is, de érrendszeri, idegrendszeri eltérés is eredményezhet ilyen panaszokat. Azt javaslom, hogy ha továbbra is ismétlődik, akkor keresse fel háziorvosát és kezdjék meg a kivizsgálásokat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 17.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Fiatal lány - súlyemelés veszélyei
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! 20 éves lányom crossfit edzésekre jár aktívan, melynek egyik eleme a súlyemelés. Kérdésem az lenne, mennyire lehet a nehéz...
Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
Lábsérülés
Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám...
Lább forrázás
jonapot kivánok érdeklödnék, hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult, de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg...