• Mi lehet ez?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt webbeteg! A problémám 1,5 hónapja kezdődött egy hirtelen rosszulléttel, ami előtte sosem volt. Szédülés, heves szívdobogás, remegés, légszomj, majd ez 10-15 percen belül el is múlt. Mentőt hívtak, s megűllapították, hogy leesett a vérnyomásom. Majd két héttel később ez megint megismétlődött, akkor már tudtam kezelni a helyzetet, tudtam, hgy ugyanaz a "hirtelen rosszullét". Ez szintén elmúlt, viszont azóta tartósan, azaz már egy teljes hónapja problémáim vannak. Labilis a közérzetem, szédülök, gyakran bebambulok, nagyon nehezen alszom el és este gyakran felriadok, továbbá nehéznek érzem a fejem, s a fej hátsó részében nyomást érzek. Már elég sok orvos látott, és nem állapítottak meg szervi problémát. Voltam belső kivizsgáláson (EKG, vérvétel, TSH minden negatív), szemész, fül-orr-gégész látott, s ott is minden rendben volt. Neurológusnál is voltam, az általa végzett vizsgálatok (reflex, látás, koordináció stb) is rendben voltak. Felírt 0,5 mg-s frontint, amiből egy negyedet kell bevennem reggel és este. Szerinte szorongás, stressz áll a háttérben, bár ennek okát nem tudom. A vérnyomáspm, pulzusom is rendben van, itthon szoktam ellenőrizni. Szinte minden nap edzem, sportolás közben teljesen jól érzem magam. Nagyon kétségbe vagyok esve, hisz ez az állandó labilis közérzet, szédülés nagyon megnehezíti a mindennapjaimat. Itt a nyár, túl vagyok az írásbeli érettségiken, élvezhetném a nyarat, de így képtelen vagyok rá. Nem tudom, hogy ez mikor és hogy fog már végre elmúlni...

        Dr. Szanyi Andrea válasza a rosszullét témában

        Kedves Kérdező ! Valószínűleg nincsen semmilyen szervi elváltozás panaszai hátterében, ha fizikai megerőltetésre nem jelentkezik panasza. Nem derült ki, hogy milyen sportot űz, ha ez edzőtermet jelent, akkor menjen inkább a szabad levegőre mozogni. Remélhetőleg panasza az érettségi bizonyítvány átvételével hamarosan megszűnik.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Szanyi Andrea
        belgyógyász, háziorvos, geriáter Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Szanyi Andrea

        Kérdés: 2011. május 29., 16:50; Megválaszolva: 2011. május 31., 18:25

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr! Tavaly októberben perforált a vakbelem 13 óra várakozás után megműtöttek,1 cm-ert ki is kellett venni a belemből,de azóta ezzel nincs nagyobb panaszom. Az ultrahangot csináltak a következő érdekelne: A máj kissé nagyobb...
        Tisztelt Dokktor Úr! Tudna abban Nekem segíteni, hogy az Interneten pár helyen olvasható Mirena spirál negatív pszichiátriai mellékhatásainak mennyi a valóságtartalma? Most szeretném felrakatni és kicsit megijedtem. Köszönettel: Izabella
        Tisztelt Doktor Úr! A múltkor már segítségemre volt abban, hogy az alábbi eredményem Hepatitis B vírus elleni oltottságot jelent: HbsAg negatív anti - HBs pozitív anti - HBc negatív Vélemény: A mintában HBV surface antigén specifikus...
        Tisztelt Doktornő! A minap voltam vérvételen és szeretném kikérni a véleményét,mert sok eredményem határon van.Kell ezekkel az értékekkel foglalkoznom vagy Nem?Ezidáig mindig tökéletes volt a vérképem.Ezek az adatok nem utalnak leukemiara...
        Tisztelt Doktor Úr! Lassan három éve próbálkozunk babával sikertelenül.36-éves vagyok,még nincs gyermekem,nem volt vetélésem.Ciklusaim szabályosak,28 naposak. Vizsgálatok során semmi problémát nem találtak egyikőnknél sem, ezért az orvos...
        Tisztelt Doktor Úr! Nemrég erős alhasi görcsökkel vérzés jelentkezett és a vérzéssel nagy szövetgubó távozott,amiben voltak valamik. A nőgyógyászom azt mondta vizsgálatot követően, hogy spontán vetélésem volt. Azt mondta nem igényel...
        Tisztelt Doktornő/úr! 25 éves vagyok, 180/75 kg izmos,heti 5x sportolok. Reggelente mérem a cukorszintemet ami éhgyomorra 5-6.5 között. Étkezés után egy órával 7-9 között. Majd rá egy óra múlva 6-7 között szokott lenni. Mértem úgy is...
        Tisztelt Doktor Úr! Ma kaptam meg a labor eredményemet,minden évben szoktam csináltatni egy általános vérképet, és a pajzsmirigy szintemet szoktam ellenőriztetni, mert (kezelt) pajzsmirigy alul működésem van.Szerencsére ez az érték megfelelő...
        Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi Hepatitis B szerológiai leletet kaptam: HbsAg negatív anti-HBS pozitív anti-HBC negatív anti-HBC Igm negatív Tudna abban segíteni, hogy ez mit jelent? Kell aggódnom az anti-HBS pozitivitás...
        Üdvözlöm, Csináltattam egy teljes labort. Szinte minden értékem megfelelő, kivéve kreatinin 33 lett, illetve a vizeletben a fehér és a vörös vérsejt is pozitív. Charot-Marie-Tooth izombetegségem van, ez okozhatja a csökkent kreatinin...