• Foggóc

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt doktornő! Voltam fogorvosnál, egy fogamat kihúzták, illetve egy másikat betömtek ( mind a kettő hátsó fog volt). De még mindig fennállnak a következő tünetek: Folyamatos hideg érzet, valamikor izzadok, még akkor is, hogy ha nem végzek semmiféle fizikai munkát, és még izzadás közben is hidegérzetem van. A nyelvben szoktak fehér színű pattanások lenni, amik a nyelv hátsó részénél nagyobbak és sűrűbbek ? Valamint eszembe jutott még valami, ami kb 8-9 éve történt velem. Egyik este az asztalnál ültem és a telefonomra kaptam egy smst. És a telefonnak a hangjára elkezdtem szédülni, fulladozni, szúrt a szívem, illetve később a szaglás "érzésem" is kicsit visszább "ment". Később pedig olyan bajom volt, mintha elfelejtenék beszélni , szédültem és értelmetlen szavakat tudtam csak kimondani és fájt a fejem. Ez már kb 8-9 éve történt, de leírtam, nem tudom, hogy mire utalhatnak ezek a dolgok :(

        Dr. Molnár Anna válasza a rosszullét témában

        Kedves Kérdező! Eléggé "szerteágazó" panaszai vannak. Folyamatos hidegérzete kapcsán, javsolt lenne megmérni a testhőmérsékletét. A nyelvén lévő "fehér sznű pattanások" az izlelőbimbói, nem kóros elváltozások. A 8-9 évvel ezelőtt történt bizonytalan rosszulét, ha azt követően nem ismétlődött, a jelenben kivizsglást már nem igényel.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Molnár Anna
        gyermekgyógyász

        Dr. Molnár Anna

        Kérdés: 2011. március 07., 20:24; Megválaszolva: 2011. március 09., 21:18

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Dr.Plósz János doktor Úr! 2006-2008-ig tartott a kivizsgálásom Miskolcon . 2008-ban megállapították ,hogy genetikai PBC-m van. Ursofalkot szedem azóta, Most 1-2 hónapja érzem,hogy nagyon nehezen emésztek ,gyakrabban fáj a gyomrom ....
        Jo napot! Kovetkezo dolog erdekelne: Ovszerben mennyi ideig eletkepesek a spermiumok??? Koszonom Valaszat!
        Tisztelt Doktor Úr! Tavaly októberben perforált a vakbelem 13 óra várakozás után megműtöttek,1 cm-ert ki is kellett venni a belemből,de azóta ezzel nincs nagyobb panaszom. Az ultrahangot csináltak a következő érdekelne: A máj kissé nagyobb...
        Tisztelt Dokktor Úr! Tudna abban Nekem segíteni, hogy az Interneten pár helyen olvasható Mirena spirál negatív pszichiátriai mellékhatásainak mennyi a valóságtartalma? Most szeretném felrakatni és kicsit megijedtem. Köszönettel: Izabella
        Tisztelt Doktor Úr! A múltkor már segítségemre volt abban, hogy az alábbi eredményem Hepatitis B vírus elleni oltottságot jelent: HbsAg negatív anti - HBs pozitív anti - HBc negatív Vélemény: A mintában HBV surface antigén specifikus...
        Tisztelt Doktornő! A minap voltam vérvételen és szeretném kikérni a véleményét,mert sok eredményem határon van.Kell ezekkel az értékekkel foglalkoznom vagy Nem?Ezidáig mindig tökéletes volt a vérképem.Ezek az adatok nem utalnak leukemiara...
        Tisztelt Doktor Úr! Lassan három éve próbálkozunk babával sikertelenül.36-éves vagyok,még nincs gyermekem,nem volt vetélésem.Ciklusaim szabályosak,28 naposak. Vizsgálatok során semmi problémát nem találtak egyikőnknél sem, ezért az orvos...
        Tisztelt Doktor Úr! Nemrég erős alhasi görcsökkel vérzés jelentkezett és a vérzéssel nagy szövetgubó távozott,amiben voltak valamik. A nőgyógyászom azt mondta vizsgálatot követően, hogy spontán vetélésem volt. Azt mondta nem igényel...
        Tisztelt Doktornő/úr! 25 éves vagyok, 180/75 kg izmos,heti 5x sportolok. Reggelente mérem a cukorszintemet ami éhgyomorra 5-6.5 között. Étkezés után egy órával 7-9 között. Majd rá egy óra múlva 6-7 között szokott lenni. Mértem úgy is...
        Üdv! Szeretnék egy problémámról érdeklődni..Kb 3 hete kezdődött elöször csak elhanyagolható izületi/izomfájdalmak..Most már viszont egy hete tart egy erősebb súlyosbodó tünet folyamatos hidegérzet/hidegrázása...